A 19. század utolsó harmadának és a 20. század első évtizedeinek időszakát a szakirodalom, a művészet minden területét, a „katalán Renaixença” időszakának nevezi. Ez a „reneszánsz” a művelődés minden területén kiemelkedő alkotások létrejöttéhez vezetett, de főleg az irodalom és az építészet terén hozott máig látható és látványos műalkotásokat. Az alábbi írásban a korszak neves építészeinek rövid életrajzát és legfőbb alkotásait vesszük számba. Kellemes időtöltést és jó olvasást mindenkinek!
Mielőtt nekilátnánk a katalán építészet jeles képviselőinek rövid életrajzába és munkásságába, tekintsétek meg ezt a kis rövidfilmet, ami az 1910-es évek Barcelonájába, mindennapjaiba, közéletébe kalauzol el Benneteket:
Joan Martorell i Montells (1833-1906)
1833-ban Barcelonában született, és 1906. július 5-én hunyt el ugyanitt. Katalán építész és tervező. Alkotott a historizmus és a gótikus motívumok jegyében: hatalmas munkát végzett a katalóniai gótikus templomok restaurálásában, felújításában és megmentésében, így az egyik legnagyobb megrendelője a Barcelonai Főegyházmegye volt. Egyik legjelentősebb munkája a barcelonai Salesas-templom rekonstrukciós munkáinak irányítása, ill. terveinek elkészítése.
Élete utolsó évtizedében a katalán modernizmus és a mudéjar-stílus jegyében is maradandót alkotott. Joan Martorell keze alatt tanult, fejlődött Antoni Gaudí: előbb professzora, majd segítője volt építészeti munkái során. Martorell mutatta be Eusebi Güellnek is Gaudít, aki az egyik legfőbb megbízója, patrónusa lett a híres építésznek (Parc Güell, Els Pavellons Güell). Ugyancsak Martorell volt az, aki a tanítványa mellett tette le a „voksot” a Sagrada Familia felépítése, ill. terveinek elkészítése érdekében: ugyanis Martorell vezette azt a barcelonai szakmai bizottságot, amely dönteni volt hívatott erről a megbízatásról.
Főbb munkái: a Palacio de Sobrellano és a Capella Panteón de los Marqueses Comillas-ban (1878-81), a Pedralbes-kolostor restaurálása; Palau Robert (1893-96); a Societat de Crédit Mercantil épülete (1901).
Antoni Rovira i Rabassa (1845-1919)
Antoni Rovira i Rabassa 1845-ben Barcelonában született, és 1919-ben ugyanitt hunyt el. Katalán építész, aki a tudást, az építészet iránti szeretet édesapjától, az ugyancsak kiemelkedő katalán építésztől, Antoni Rovira i Trias-tól (1816. Barcelona – 1889. Barcelona) örökölte. Az alapokat édesapja tanította meg neki, majd diplomáját a Szent Ferdinánd Királyi Szépművészeti Akadémián szerezte 1867-ben. A geometriának is elismert tudósa volt, emellett a vasiparban is komoly újítások fűződtek a nevéhez.
Építészi munkásságának legjelentősebb épületei a Casa Ramon Casas (1894, Barcelona, a Pg. de Grácia 96. alatt), a Casa Codina a Pg. de Grácia 94. szám alatt. Ő készítette el a terveit, s építtette a Les Corts-plébániatemplom harangtornya (1896), a Les Corts városháza épülete (1882-1884), és az ő nevéhez fűződnek a Circo Barcelonés (barcelonai Cirkusz) egyes termei.
Nagyban követte édesapja elképzeléseit, aki a XIX. század közepén alkotott számtalan maradandó épületet és látnivalót. Nagyban meghatározta a XIX. század második felének városképét, különös tekintettel az Eixample-negyed kialakítására. Rovira i Trias nevéhez fűződik a Ciutadella (királyi Fellegvár) lebontatása, újrahasznosítási terveinek a kidolgozása. 1859-ben írta meg fő művét, amelyben az új barcelonai városkép kialakításáról értekezik, s ami nagyban meghatározta a barcelonai városvezetés ilyen irányú terveit a következő évtizedekben. Barcelona városa Antoni Rovira nagysága előtt adózva a róla elnevezett téren, egy egész alakos, ülő szoborral emlékezett meg róla.
Josep Vilaseca i Casanovas (1848-1910)
Katalán modernista és neoklasszicista építész, Lluís Doménech barátja, pálya- és kortársa; 1848-ban született a katalán fővárosban, s 1910-ben ott is hunyt el. Tanulmányait Barcelonában és Madridban végezte Doménech-vel együtt, s 1873-ban szerezte meg a diplomáját. Ezt követően Doménech i Montanerrel együtt németországi tanulmányútra ment, majd 1874-ben az Escuela de Arquitectura de Barcelona tanára, majd igazgatója lett. Ott is együtt dolgozott Doménech-vel.
Élete fő műve az 1888-as barcelonai Világkiállításra átadott Arc de Triomf, a Passeig de Lluís Companys-on álló diadalív. A neoklasszicista stílusú építmény Barcelona egyik jelképe, legjobban látogatott építménye.
További munkái Barcelonában:
- a Casa Vilaseca a Plaça Urquinaona téren (1874)
- Institucions Provincials de Cultura (1877)
- Casa Pia Batlló (1901, a Rambla de Catalunyán)
- Casa Comas i Argemí (1909, Avinguda de la República Argentina)
- Casa Cabot (1906, carrer de Lloria 8.)
- Cases Batlló (a carrer de Mallorca és a Pg. de Grácia sarka)
- Casa Bruno Quadros (a Ramblán)
Lluís Doménech i Montaner (1850-1923)
1850. december 21-én született Barcelonában, és itt is hunyt el 1923. december 27-én; katalán építész, politikus, polihisztor, számtalan tudomány ismerője, a katalán modernizmus és ‘Art Nouveau egyik legnagyobb alakja. Katalónia köztiszteletben álló államférfija kezdetben fizikát és természettudományokat hallgatott a barcelonai egyetemen, azonban hamarosan az építészeti kar hallgatója lett, ahol 1873-ban kapott diplomát. Számtalan fantasztikus épülettel „ajándékozta meg” Barcelonát, amelyekből kettő – a Palau Músíca Catalana és a Hospital de Sant Pau – ma az UNESCO Világörökségének a része. Közel négy és fél évtizedes munkásságával beírta magát Katalónia történelmébe, ill. rajta hagyta keze nyomát Barcelona városképén. A katalán modernizmus „atyjaként” is számon tartják, hiszen 1878-ban megjelent cikkét, amelynek címe: „En busca d’una arquitectura nacional” („A nemzeti építészet útkeresése”), az irányzat kiáltványának tekintik, amely a ‘La Renaixença’ címú lapban jelent meg. A cikk lényege: az építészetben is meg kell jeleníteni a katalán motívumokat, a nemzeti struktúrákat, jellegzetességeket – egyszóval: az építészetnek a maga módján kell hangot adnia a katalán nemzeti érzéseknek, identitásnak. Ez figyelhető meg első komoly épületén, a „Castell dels tres Dragons”-on, ami a Parc de la Ciutadellában található, majd a Palau Música Catalana ill. a Hospital de Sant Paun.
Doménech i Montaner fontos szerepet játszott a katalán politikai életben, a nemzeti érzések életre keltésében, az autonómiai törekvésekben. Tagja volt a ‘La Jupiter Catalunya’ és az ‘El Centre Catalá’ autonómiát követelő szervezetekben, elnöke volt a ‘Lliga de Catalunyának”. Tagja volt a ‘Center Nacional Catalá’ (1889) és a ‘Lliga Regionalista’ (1901) szervezeteknek. Ekkor tagja volt a katalán parlamentnek is, amelyet 1903-ban hagyott ott, hogy teljesen az építészetnek és a régészeti kutatásoknak szentelhesse életét. 73 éves korában, Barcelonában hunyt el a nagy építész, akit több tízezren kísértek utolsó útjára.
Lluís Doménech egy nagyon jómódú, katalán családba született meg 1850-ben: apja Pere Doménech i Salo neves könyvkiadó volt, édesanyja Maria Montaner i Vila egy gazdag Canet de Mar-i család leánygyermeke volt. Barcelonában és Madridban végezte tanulmányait, és 1873-ban a Szent Ferdinánd Szépművészeti Akadémián végzett. Ezután Franciaországban, Svájcban, Olaszországban, Németországban és Ausztriában járt tanulmányúton, hogy kellő tapasztalatokkal vértezze fel magát.
1875-ben tért vissza Barcelonába, ahol építészeti iskolát nyitott, ahol csatlakozott hozzá építész barátja, Josep Vilaseca i Casanovas, aki topográfiát és ásványtant tanított itt. Lluís Doménech 1899-ben megkapta professzori kinevezését, és az általa alapított iskola igazgatója lett.
Doménech épületei tökéletesen egységesítik a szerkezeti ésszerűség, a rendkívüli díszítettség, a hispano-arab építészeti hagyományok és a modernista görbe vonalak alapvető követelményeit. Épületein gazdagon alkalmazta a vasat, a szerkezeti acélt, a mozaikokat, a kerámiát és az ólomüveget – ezeket pedig a teljes összhang jellemezte. Munkásságának legjelentősebb továbbvivője, követője nem más, mint az ugyancsak világhírnévre szert tevő Puig i Cadafalch volt.
Legjelentősebb munkái:
- Casa Agustí Badalonában (1893)
- Pantheon of Josep Anselm Clavé (1874)
- Hotel Internacional (1888, a Pg. de Colómon)
- Castell dels Tres Dragons (1888, a Parc de la Ciutadellában)
- Palau Ramón Montaner (1891-96)
- Casa Thomas (1898, carrer de Mallorca 293.)
- Casa Lleó i Morera (1902, Pg. de Grácia 35.)
- Fonda Espanya (1902, carrer de Sant Pau 9.)
- Casa Lamadrid (1902, carrer de Girona 113.)
- Palau de la Música Catalana (1905-08, Barrí Góthic, carrer de Sant Pere más Alt 11-13.)
- Hospital de Sant Pau (1905-30, carrer de Sant Antoni Maria Claret 167.)
- Casa Fuster (1911, pg. de Grácia 132.)
Ezenkívül alkotott Reusban, Tarragonában, Olotban, Palma de Mallorcán (Grand Hotel, 1903), Esplugues de Llobregatban (Monastery del Montsió, 1915-20), Comillas városában, és Canet de Marban (Teatre Principal /1883/, Casa Roura /1892/, Creu de Pedracastell /1902/, Pantheon Doménech i Montaner /1910/, Pantheon Fountain-Montaner-család /1912/, Casa Doménech i Montaner /1918/).
Pere Falqués i Urpi (1850-1916)
1850-ben született Sant Andreu de Palomar városkában (ma már Barcelona része), és 1916. augusztus 22-én halt meg a katalán fővárosban. A katalán modernista építészet egyik jeles képviselője, aki 1873. november 26-án szerezte meg építészi és városkép-rendezői oklevelét. Jó barátság fűzte Doménech i Montanerhez, akivel együtt volt Barcelona főépítésze is, majd 1899-1916-ig a Katalán Építészek Szövetségének (Associació d’Arquitectes de Catalunya) elnöke is. Részt vett az 1888-as Világkiállítás előmunkálataiban: ő tervezte a Palau de les Ciéncies i el de l’Agricultura épületét, majd részese volt a Plaça Catalunya újjáépítésének, átalakításának, a régi falak lebontásának.
Városrendezési reformjai alatt olyan épületek emelkedtek a városban, mint a Gran Teatre de Liceu, vagy az Eixample-negyed egyes épületei; s tervei szerint épült újjá a Parc de la Ciutadella. Szorgalmazta a metróvonalak gyors kiépítését: ő adta át 1913-ban a Via Laietana metróállomást, bár a metró csak 1926-ra készült el. Neki köszönheti város a Passeig de Lluís Companys, az Avinguda de Gaudí és a Passeig de Grácia sugárutak díszes világítóoszlopait.
A Passeig de Grácia mentén található lámpatestek sokkal többet jelentenek, mint egyszerű utcai alkotások, mivel a Barcelona részét képezik, és a híres utca jellegzetességei közé tartoznak. Ezeket a különleges alkotásokat sokan Antoni Gaudinak tulajdonították, ám nem ő, hanem az akkori városi építész, Pere Falqués i Urpi készítette 1906-ban, akinek legfőbb műve is egyben.
A klasszikus katalán modernista technikával készült harminckét padhoz, amelyet ‘trencadis’-nak hívnak, egy-egy díszes kovácsoltvas lámpaoszlop is tartozik. A kecses formájú oszlopok, növényi motívumokat és a város címerét jelenítik meg, ezeket Manuel Ballarin öntödei műhelyében készítették. A trencadist (magyarul törékenyt jelent) a katalán modernista építészetre jellemző, habarcsokkal összekapcsolt kerámia részletek alkotnak, amelyek az Elplugas de Llobregatban található Pujol i Bausis gyárból feleslegessé vált darabokból alkottak meg.
A barcelonai lakosság egy része azonban annyira nem tudott megbarátkozni ezekkel, hogy annak idején azt is kilátásba helyezték, hogy Falqués-t ezekre fogják felkötni. Bár akkor köznevetség és gúny tárgyává vált az építész modernista művével, később elismerték építészeti munkásságát. S ugyan a padokat és lámpaoszlopokat a 80-as években felújították, kissé megkoptak mára, de még így is nagyon népszerűek a turisták körében, s szép szimbólumai Barcelonának!
Barcelonai munkái:
- Sant Andreu de Palomar-templom (1881)
- Mercat del Clot (1884-89)
- Palau de les Ciéncies és a Palau de l’Agricultura (1887-88)
- Central Catalana d’Electricitat (1896-99)
- Monument Rius i Taulet (1897-1901, a Parc de la Ciutadella főbejáratával szemben álló szobor)
- Bancs-fanals (a Pg. de Grácia világítóoszlopai, 1906)
- Casa Bonaventura Ferrer (1906, a Pg. de Grácia 113.)
- Mercat de Sants (1913)
- Casa de la Lactáncia (1913)
Antoni Plácid Gaudí i Cornet (1852-1926)
A 19. század vége felé egy új művészeti és építkezési stílus, a modernizmus bontakozott ki Barcelonában. A spanyol modernizmus legnagyobb képviselője, Antoni Gaudí neve összeforrt Barcelonáéval, ma szinte a város minden szegletében érezzük jelenlétét. A város kulturális identitásának és a katalán nacionalizmusnak a kifejezésére használt új nyelvezet mesterei közül Antoni Gaudí a legnevezetesebb. Bár az általa tervezett épületek egytől egyig más és más finom részleteket rejtenek falaik között, egyvalami közös bennük: mindannyian ugyanannak az embernek sokszínű vízióját képviselik.
Gaudí kreativitása, különleges görbéi, formái, teljesen átalakították az építészetet és az építési technológiát a 19. század végén, 20. század elején. Gaudí tudatosan állította feje tetejére az építészetben rejlő formális rendet, amitől épületei feltűnően egyediek, szinte szürreálisak, még egy évszázaddal később is. Zsenialitása nem csupán épületekre terjedt ki, kéznyomát otthagyta kerteken, szobrokon és bútorokon egyaránt. Egyedi stílusára jellemző, hogy a mór, a gótikus és a barokk elemeket kombinálta a természet elemeivel és saját fantáziavilágával. Életében annyira népszerű volt, hogy akinek csak a pénztárcája engedte, vele építtette meg a házát.
Antoni Gaudí 1852. június 25-én született egy kézműves fiaként a katalán városban, Reusban. Szülei Francesc Gaudí i Serra rézműves és Antonia Cornet i Bertran voltak. Barcelonában tanult építészetet, és 1878-ban fejezte be tanulmányait. Ez időben Katalónia kulturális és politikai újjászületésen ment keresztül. Gaudí számára az 1878-as világkiállítás hozta meg az áttörést, meghaladta a 19. század uralkodó eklektikus történelmi stílusát, és kifejlesztette egyéni jellegzetességeit. Kreációi szorosan kötődnek barátjához, mecénásához és egyben megrendelőjéhez, Eusebio Güellhez, aki nem csupán sok megrendeléssel bízta meg az építészt, de magas presztízsre is emelte műveit. Többek között egy egész lakónegyedet terveztek együtt a hegy tetején, amelyből végül csupán egy-egy ház és egy misztikus park valósult meg. Ma az építő géniusznak több mint 7 műve az UNESCO Világörökség része.
1863-tól az Escuelas Pias de Reus (a reusi egyházi középiskola) növendéke lett. 1867-ben adta ki El Arlequín néven kézzel írt, sokszorosított lapját, amelynek rajzait is maga készítette. Egy év múlva édesapjával Barcelonába költözött, és építészeti előkészítő tanfolyamra járt az Institut d’ Ensenyament Mitja intézetben.
1873-ban kezdte meg építészeti tanulmányait az Arquitectura de la Escuela Provincial de Barcelona (a barcelonai építészettudományi iskola) intézetében. 1876-ban meghalt édesanyja. Két évvel később tette le vizsgáit. Megismerkedett Eusebi Güell i Bacigalupi gróffal, aki több munkájának lett később megrendelője. El Manuscrits de Reus néven építészeti lapot indított. 1882-ben lerakták a Sagrada alapkövét, a következő évben főépítészévé őt nevezték ki. Az eredeti tervek koncepcióját jórészt megváltoztatta.
Antoni Gaudí szakmai pályáját egyetemi tanulmányai alatt kezdte, miközben már számos, Barcelonában kiemelkedő építész (pl. Joan Martorell, Josep Fontserè, Francisco de Paula del Villar y Lozano, Leandre Serrallach és Emili Sala Cortés) műszaki rajzolójaként dolgozott, hogy fizetni tudja tanulmányai költségét. Josep Fontserével elég régi volt Gaudí kapcsolata, mivel annak családja szintén Riudomsból származott, így már korán megismerkedtek. Annak ellenére, hogy nem volt építész diplomája, Barcelona városháza megbízta Fontserét a Parc de la Ciutadella beépítésével, ami 1873 és 1882 között zajlott. 1906-ban költözött be édesapjával a Parc Güellben lévő házba (Casa de Gaudí). Október 29-én édesapja is meghalt. 1911-ben lázas beteg lett Máltán, ezért megírta végrendeletét. Szerencsére azonban ebből a betegégéből felépült, és folytathatta korszakalkotó tevékenységét. Így be tudta fejezni a Casa Milá munkálatait, ill. maximális figyelemmel tudta irányítani a Sagrada Familia építésének munkálatait. Olyannyira egybenőtt legfőbb művével, hogy beköltözött az épülő Sagradába, ott élte mindennapjait, egy percre sem hagyta el „gyermekét”. Az építkezés minden energiáját felemésztette, így magára sem nagyon adott már, s lassanként jobban hasonlított egy „utcai kéregetőre”, mint a korszak egyik kiemelkedő építészére. S ez okozta a ‘vesztét’ is: 1926. június 7-én elgázolta egy villamos, s a járókelők először nem is ismerték fel a nagy művészt. Mikor rájöttek, ki a baleset áldozata, akkor hívtak segítséget, de a késlekedés súlyos következményekkel járt: három nappal később, 73 évesen belehalt sérüléseibe. Június 12-én – pápai engedéllyel – temették el a Sagrada Familia kriptájában.
Munkái:
1876: Montserrat kolostorának bővítése
1879–1888: Casa Vicens, Barcelona
1882–1926: Sagrada Família, Barcelona
1883–1885: Villa ell Capricho, Comillas
1884–1887: Pavellons de la Finca Güell, Barcelona
1886–1889: Palau Güell, Barcelona
1887–1893: Palau Episcopal, Astorga
1888: Tervek a barcelonai világkiállításra.
1888–1889: Col.legi Teresià, Barcelona
1889–1892: Casa de Los Botines, León
1893–1917: Esglèsia de la Colonia Güell, Santa Coloma de Cervelló
1895–1901: Cellers Güell, Garraf
1898–1890: Casa Calvet, Barcelona
1900–1907: Montserrat új terve – befejezetlen maradt
1900–1909: Torre de Bellesguard, Barcelona
1900–1914: Parc Güell, Barcelona
1902–1903: Xalet de Catllaràs, La Pobla de Lillet
1903–1910: Jardins Artigas, La Pobla de Lillet
1904–1906: Casa Batlló, Barcelona
1906–1912: Casa Milà (La Pedrera), Barcelona
Ez egy történelmi fotó, egy nagy katalánról, de úgy is mondhatnánk: minden katalánok egyik legnagyobbikáról. 1924. szeptember 11-én készült a kép, az akkor 71 éves Antoni Gaudíról. Ezen a napon a Spanyolországot akkor uraló, a katalánokat különösen gyűlölő, Primo de Rivera tábornok-diktátor bezáratta az összes barcelonai és katalóniai templomot, megakadályozva a katalán nemzeti ünnep megtartását, a miséken való részvételt.
Antoni Gaudí viszont dacolva a tiltással megjelent a Sant Just i Pastor-templomnál, és szeretett volna bemenni. Ekkor azonban négy spanyol rendőr körbefogta, letartóztatták, és bevitték egy rendőrőrsre. Gaudí és a rendőrök között párbeszéd alakult volna ki, de ez nem igazán valósult meg: ugyanis a rend őrei csak spanyolul tudtak beszélni, Gaudí viszont mindkét nyelven. Így a spanyol nyelven feltett kérésekre katalán nyelven válaszolt. A rendőrök hiába próbálkoztak azzal, hogy a nagy építész spanyolul szólaljon meg, ő csak anyanyelvén volt hajlandó kommunikálni.
A feltett kérdésekre Gaudí elmondta, hogy csupán szentmisére kívánt volna menni, mint ahogy a tömeg is. A rendőrségen elmondja, hogy ő nem sértett meg semmit, nem szegült ellene senkinek sem, ezért nem érti, miért kellett megragadni és karjánál fogva rángatni. Majd a személyes adatait kérik, amiben elmondja, hogy Antoni Gaudí a neve, 71 éves, építész a szakmája. Majd a rendőrök megkérdezik, miért katalánul válaszol, amiből nem értenek semmit, mire Gaudí ennyit mond: „Az építész szakmám után az adót megfizetem, de azt senki sem tilthatja meg nekem, hogy az anyanyelvemen válaszoljak.”
A diskurzus itt véget ért, mivel a rendőrök nem értették Gaudí válaszait. Egy nagy ember, nagy szavai. Kiállt Katalónia mellett!
Antoni Gaudí halálos balesete
1926. június 7. napja, öt perccel 18 óra után.
Mint minden nap, fél hat után nem sokkal Sr. Gaudí elindult az épülő templom irányából a San Felipe Neri oratórium irányába. Mint mindig, most is gyalog ment, mert mint mondta, a testmozgás mindig egészséges. Elkerülve a forgalmas utcákat, tempója lassú és sok megállással megszakított volt, amit a reumatikus betegsége megengedett a számára.
Délután 6 óra után érkezett meg a Gran Vía de les Corts Catalanes/carrer Bailén kereszteződésébe, átkelve az utcán, amikor meglátta a Plaça de Tetuán tér irányába haladó villamos közeledtét. Már a villamossínen járt, és hogy elkerülje a balesetet, egy-két lépést hátrált, ebben a pillanatban azonban odaért a Passeig de Grácia irányába közlekedő villamos, amely elütötte a katalán építészt.
Joaquim Bassegoda i Amigó (1854-1938)
Katalán építész, a Bassegoda-fivérek idősebbike; 1854-ben született La Bisbalban, és 1938-ban hunyt el Barcelonában. Bonaventura Bassegoda i Mateu (1817-1908) kőműves fia, testvérével, Bonaventurával együtt dolgozott. 1878-ban szerezte meg építészi diplomáját, majd tanított a barcelonai Escolá Técnica Superior d’Arquitecturában, melynek igazgatója is volt 1922-24 között. Fő alkotása, amelyet öccsével együtt tervezett, és épített a Casa Antoni Rocamora a Passeig de Grácia 6. szám alatt (1914-20), amely magán viseli a francia gótika, a modernizmus stílusjegyeit; leglátványosabb része a kupola. További fontos munkái: a Casa Bosch i Alsina (a Plaça Cataluinya 8. szám alatt), amelyet unokatestvérével, Pere Bassegoda i Mateuval együtt tervezett; a Casa Berenguer (1907-08, Diputació 246.). Emellett Olotban a Casa Juncosa (1920) fűződik a nevéhez, amelyen francia klasszicista befolyás látható.
Bonaventura Bassegoda i Amigó (1862-1940)
1862. május 16-án született Barcelonában, és ott is hunyt el 1940. november 29-én; a fiatalabbik Bassegoda-testvér. Katalán építész, író, publicista, a ‘Jocs Floreals’ (‘Virágos Játékok’) elnevezésű művészeti díj többszörös nyertese íróként (1880, 1881, 1884, 1885). Íróként alkotott a ‘La Renaixença’, a ‘La Ilustravió Catalana i L’Avenç’, a ‘Diario de Barcelona’ és a ‘La Vanguardia’ újságokban. emellett a közéletben is aktívan részt vett, mint a katalán függetlenség egyik hangos szószólója: tagja volt az Unio Catalana szervezetnek, 1897-től a Lliga de Catalunyának, amely egy elég militarista szervezet volt.
A család ősei a Bassegoda nevű katalán kis településről származnak, innen ered a família családneve. Barcelonában számtalan épület jelzi munkásságát, a legfontosabb a Casa Antoni Rocamora, a Casa Berenguer, a col·legi Comtal (1906) – azaz a Comtal-iskola Barcelonában. Ez utóbbival 1906-ban elnyerte az „Év barcelonai építésze” megtisztelő címét 1906-ban.
Enríc Sagnier i Villavecchia (1858-1931)
Josep Lluís Ferrán Enríc Sagnier i Villavecchia, Sagnier márkija 1858. március 21-én született Barcelonában, s ugyanitt hunyt el 1931. szeptember 1-én. Katalán építész, építészeti szakíró, közszereplő. Munkáinak döntő többsége Barcelona utcaképét emeli, nagyon termékeny ‘művész’ volt: közel 300 barcelonai épületen hagyta rajta a keze nyomát. Stílusjegyei nagyon sokoldalúak voltak: megjelennek épületein a klasszicista tendenciák, majd a katalán modernista vonalak, de alkalmazásában mindig a józanság és a funkcionalizmus jellemezte. Inspirálta a középkori, főleg a román és a gótikus stílus is, azonban nem volt hajlandó alkalmazni a XIX. század utolsó évtizedében uralkodó neomudéjar vagy a hispano-arab stílusvonulatot.
Munkássága három, jól elkülöníthető szakaszra bontható:
- az 1900 előtti alkotásain az eklektikus, dagályos, monumentális jegyek uralkodnak;
- az 1900-as éveke eljétől az 1910-es évekig elkészült munkáin a modernizmus jegyei láthatók kis mértékű rokokó-behatással;
- az 1910-es évek végétől keletkezett alkotásain a francia klasszicizmus stílusjegyei figyelhetők meg.
Építészeti felfogását három fő szempont jellemezte:
- nagyfokú munkaképesség, amelyben hangsúlyozta a stílusok újrahasznosítását, a technológiai újításokat;
- bizonyos fokú stilisztikai pontatlanság, amelyben nyitva hagyja az ajtót az időszakosan váltakozó építészeti áramlatoknak, ill. azok alkalmazásának;
- változatos külső és belső megjelenési formák, főleg a lakásépítésben, ill. a vallásos épületeiben.
Enríc Sagnier egy dúsgazdag, arisztokrata családban született, ahol minden adott volt ahhoz, hogy nyugodt életet élhessen, s annak szentelhesse életét, munkásságát, amit választott magának, ez pedig az építészet. Édesapja Lluís Sagnier i Nadal, édesanyja Clementina Villavecchia i Busquets volt; a szülők minden gyermeküknek magas szintű művészeti képzést biztosítottak, zenei és festészeti magántanárokat fogadtak, nyelveket ismertettek meg velük. Édesapja a Caixa de Ahorros y Monte de Piedad (röviden Caixa de Barcelona) barcelonai takarékpénztár fő részvényese és elnöke volt. Enríc testvére, Joaquím Sagnier 1913-14 között Barcelona város polgármestere volt. Enríc a barcelonai építészeti egyetemen tanult, és szerzett 1882-ben diplomát. Tanulmányai vége felé már dolgozni kezdett Francisco de Paula del Villar y Lozano építész mellett a Montserrat-kolostor építkezésein. 1887-ben feleségül vette Dolors Vidal-Ribas i Torrents-et, akitől öt gyermeke született: Josep María (ő maga is híres építész volt, 1890-1978), Manuel, Enríc, Maria és Ignasí.
Enríc csendes, visszahúzódó és Istenfélő ember volt, aki a barcelonai közélet prominense volt, számtalan díjjal, és városi elismeréssel megtisztelve – ezeket azonban kellő visszafogottsággal és szerénységgel fogadta. Barcelona város aranymedálját háromszor kapta meg pályája során (1901, 1916, 1917), amivel egy-egy korszakos épületét ismerték el. 1913-ban a Caixa de Barcelona igazgatója lett, követve apai hagyományait. Az egyházi, vallásos építészetben végzett kiemelkedő tevékenységéért, állhatatos hitéért XI. Pius római pápa 1923-ban a márki címet adományozta neki, s ettől kezdve vált Sagnier márkivá.
Barcelonai épületei:
- Palau de Justícia de Barcelona (1887-1911, barcelonai Igazságügyi Palota a Pg. Lluís Companys-on)
- Casa Antoni Roger Vidal (1888-90, a carrer Ausiás Marc és a carrer de Girona sarkán)
- Casa Rudolf Juncadella (1888-91, a Rambla Catalunya 33. szám alatt)
- Casa Pascual i Pons (1890-91, Pg. de Grácia 2-4.)
- Col·legi de Jesús-Maria (1892-1897, Pg. de Sant Gervasi 15.)
- Port del Barcelona (1896-1902, Pg. de Josep Garner 29.)
- Casa Garríga Nogués (1899-1901, carrer Diputació 250.)
- Casa de Manuel Arnús (1902-04, Tibidabo)
- Temple Expiatori del Sagrat Cor (1902-61, Tibidabo – halála után fia, Josep María Sagnier vezetésével fejezték be)
- Arc de Triomf en honor d’Alfons XIII (1904, Pg. de Grácia)
- Església i convent de Pompeia (1907-15, Av. Diagonal 450.)
- Casa Mulleras (1910-11, Pg. de Grácia 37.)
- Reial Club Maritím de Barcelona (1911-13, Port de Barcelona)
- Caixa de Pensions de Barcelona (1914-17, Via Laietana 56-58., a barcelonai Nyugdíjpénztár épülete)
- Casa Salvador Andreu (1915-16, Avinguda Tibidabo 21.)
- Basilica de Sant Josep Oriol (1915-26, carrer Diputació 141.)
- Hotel Colón (1916, Plaça Catalunya)
- Casa de Jordi Pujol (1918, Pg. Bonanova 64.)
- Banca Arnús (1918-27, Plaça Catalunya)
- Patronat Ribas (1920-30, Pg. de la Vall d’Hebron 93-103.)
- Palau de les Diputacions (1929, Av. Marqués de Comillas/Montanys)
- Diputaciones de la Exposición Universal (1929, a Világkiállítás központi épülete
Munkássága során alkotott Sitges-ben, Sabadell-ben, Sant Pere de Ribes-ben, Valenciában, az ausztráliai Perth városában. Ő tervezte, s építette a Montserrat-i kolostor 14 stációból álló keresztútját (Via Crucis de Montserrat, 1904-16). Az ő tervei alapján épült Castelldefels-ben a Szűz Máriának szentelt székesegyház (1903-09) is.
Josep Puig i Cadafalch (1867-1956)
Építész, a katalán modernizmus legeklatánsabb, legnagyobb hatású képviselője és egyben megalapítója. A katalán modernizmus a történelmi múlt jelképeinek, jellegzetességeinek ötvözését foglalta magában, főleg a mór és a középkori spanyol motívumok felhasználásával. Gazdag díszítés, a növényi és egyéb szerves motívumok dús használata, az aszimmetria, a finom esztétikum és a dinamikus formák jellemzik. A katalán modernizmus központja Barcelona volt, azonban más városokban is jelentős épületek hirdetik e korszak építészeti stílusát, így pl. Terrassában vagy Reusban. E művészeti stílust képviselte Lluís Doménech, Antoni Gaudí, Josep María Jujol és Enrique Nieto is. Lluís Doménech i Montaner legnagyobb hatású tanítványa volt.
1867. október 17-én született a katalóniai Mataróban, és 1956 december 21-én hunyt el Barcelonában. Katalán építész, a modernizmus legnagyobb alakja. Életművével hatalmas mértékben befolyásolta Barcelona korabeli képét, amelyben a mai napig gyönyörködhetnek a turisták. Építészetet és egzakt tudományokat tanult Barcelonában, 1880-ban fejezte be azokat, s ekkor visszatért Mataróba. Itt kezdte el pályafutását, itt bontogatta a szárnyait, majd 29 évesen Barcelonába költözött. Nem sokkal később a barcelonai egyetem építészeti tanszékének tanárává nevezték ki hidraulika és szilárdságtan területen. 1917-ben elnöke lett a Katalán Közösségnek, amely egy nacionalista intézmény volt Katalóniában, ami jól jellemezte saját politikai felfogását: elkötelezett katalán, a nemzeti érzések hithű támogatója. A Mancomunidad Catalunya elnökeként felügyelte az Ampuriasban folyó régészeti ásatásokat is, fejlesztette a mezőgazdaságot és új utakat építtetett. 1923-ig töltötte be ezt a tisztet.
Életének legfőbb mesterműveit azonban az építészet területén érte el. Josep Puig Lluís Doménech i Montaner tanítványa volt, akit a XX. századi katalán modernizmus utolsó igazi képviselőjének tartanak. Puig pályafutását három szakaszra lehet osztani:
1. a modernista időszaka, amikor a katalán arisztokrácia megrendeléseinek tett eleget, s északi stílusbeli elemek jelennek meg a munkájában. 1895 és 1905 közötti időszakban elkészült munkáit jelentik ezek: pl. a Casa Amatller, a Casa Muntades vagy a Casa Punxes.
2. a racionalista idealizmus korszaka: az ekkor tervezett épületeiben a racionalitás, a rendezettség, a gyakorlatiasság elemei uralkodnak. Ezen épületek megrendelői között az új, gazdagodó, feltörekvő polgárság képviselőit találjuk. Ekkor épült pl. a Casa Trinxet, a Casa Muntades vagy a Casa Pere Company.
3. a monumentalista időszaka, ami az 1920-as évek második felétől jellemzi építészetét. Ennek legnagyobb megnyilvánulása az 1929-es Világkiállításra készült épületei voltak, amelynek egyben főépítésze is volt Puig i Cadafalch. Ebben a szakaszban antik görög és római motívumok is megjelennek építészetében, többször alkalmaz oszlopokat, és a sárga szín válik nála uralkodóvá.
A polgárháború elől Párizsba menekült, ott is alkotott, majd 1940-ben tért vissza Katalóniába. 1942-ben az Instituto de Estudios Catalanes elnökévé nevezték ki, amit 1956-ban 89 éves korában bekövetkezett haláláig töltött be.
Főbb munkái:
- Casa Trinxet (1904)
- Casa Amatller (1898-1900)
- Casa Coll i Regas (Mataró)
- Casa Macaya (Barcelona, 1901)
- Casa Martí (Barcelona, 1896)
- Casa Muntadas (Barcelona, 1901)
- Casa Pere Company (Barcelona, calle Buenos Aires)
- Casa Puig i Cadafalch (Barcelona, 1917)
- Casa Serra (1903)
- Casa de les Punxes / Casa Terrades (Barcelona, 1905)
- Palacio del Barón de Quadras (Barcelona, Avinguda Diagonal 373. és a Rosello 279. sarkán, 1905-06)
- Ayuntamiento de Mataró
- Plaça d’Espanya (Barcelona)
- Palacios de Alfonso XIII y Victoria Eugenia (1929)
- Palau de la Generalitat de Catalunya (Barcelona, 1914)
- Les Quatre Columnes (Barcelona, Plaça Cascades, a Mágikus-szökőkút előtt, 1919)
Marcel·lià Coquillat i Llofriu (1865-1924)
1865. novemberben született Elchében (katalánul: Elx) és 1924. december 28-án hunyt el Busot városában. Modernista és neocentista (Katalóniában: noucentisme) építész, a XX. század első harmadának egyik legjelentősebb katalóniai alkotója. Az építészeti iskoláit Barcelonában végezte, ahol 1892. február 17-én kapott diplomát. Munkásságának legjelentősebb elemeit Barcelona és Sant Just Desvern (1936 óta Barcelona része csak) településeken csodálhatjuk meg. A XIX. század végén társult Arnald Calvet i Peyronill építésszel. Első közös munkájuk a bezárt Sarriá piac felújítási munkálatai, majd a ‘villa Conchita’ volt Barcelonában.
1903 és 1905 között megbízást kapott Elche városától a Santa María-templom restaurálására, aminek következtében Elchében is komoly megrendeléseket kapott. Olyannyira rajta hagyta a keze nyomát Elche vaárosán, hogy halálát követően a város azzal ismerte el nagyságát, hogy utcát neveztek el róla.
Barcelonai munkássága:
1901: Casa Bonet a Passeig de Grácia 39. szám alatt
1901: Casa Jan Rocamora a carrer Mendez Núñez 6. szám alatt
1908: Casa Francesc Tarragó a carrer Girona 133. szám alatt
1911: Mercat da Sarriá a Pg. Reina Elisenda de Montcada 8. szám alatt
1912: a Villa de Conchita bejárata, lépcsője és kerítése a Passeig Mare de Déu del Coll 81. szám alatt
1917: Casa rectoral de Sant Vicenç de Sarriá a carrer Rector Voltá 5. szám alatt
Rajadell, katalóniai városban:
1922: Capella de la Mare de Déu dels Ángels kápolnájának restaurálása
Sant Just Desvernben végzett munkássága:
1904-05: Can Ginestar a carrer Carles Mercadé 17. szám alatt
1910: a Torre Pons a carrer Miguel Reverter 7. szám alatt
1911: a Can Pruna a carrer Marqués de Monistrol 11. szám alatt
1916: Casa Bassols i casa Solé a carrer Major 43. és 45. alatt
1918: a Torre de la Immaculada a Casa Canals-on a carrer Mossén Antonino Tenes 1. szám alatt
Sitges-ben látható épületei:
1909: Casa Gili i Casanovas a passeig de la Ribera 50. szám alatt
1913: Casa Daniel Robert a carrer Sant Bartomeu 24. szám alatt
Joan Rubió i Bellver (1870-1952)
Joan de la Creu Rubió i Bellver 1870. április 24-én Reusban született, és 1952. november 30-án hunyt el Barcelonában. Katalán építész, régész, politikus, Antoni Gaudí tanítványa. Munkásságának korai szakaszát a katalán modernizmus határozta meg, legfontosabb műveit azonban klasszicista és neocentista stílus jegyében tervezte és hozta létre.
Egy igazi mérnökcsaládba született bele. Édesapja Jaume Rubió i Almirall, édesanyja Bonaventura Bellver i Tarrats volt. Egyik nagybátyja (Nicolau María Rubió i Tuduri) építész, a másik (Santiago Rubió i Tuduri) mérnök volt, nagyapja és annak testvére (Ignási de Solá-Morales i Rubió ill. Manuel de Solá-Morales i Rubió) is építészek voltak. Tanulmányait a barcelonai Építészeti Akadémián végezte, ahol 1893-ban végzett.
Mesterével és tanítójával, Antoni Gaudíval 1893 és 1905 között dolgozott együtt: többek között a Sagrada Familia, a Casa Batlló, a Casa Calvet, a Güell Park, a Bellesguard-torony munkálataiban is tevékenyen részt vett mentora mellett. Nem csupán az építészeti alapokat és irányvonalat tanulta meg Gaudítól, hanem magába szívta a katalán identitást, nemzettudatot, annak az épületeken való megjelenítését. Gaudí által vált a nemzeti függetlenség hívévé, s tette magáévá a katalánizmus eszmeiségét.
1906-ban vált önálló építésszé, ekkor vált a Diputáció de Barcelona teljes jogú tagjává. Ekkor már inkább a barokk és a klasszicista elemek határozták meg munkásságát, terveit.
Első munkája a Casa Roviralta volt (1903-1913), más néven „Frare Blanc”, azaz „Fehér Barát”, amely egy régi parasztház és dominikánus kolostoregyüttes maradványa volt, s megpróbálta a korabeli elemeket visszaállítani: ezt mutatják a tornácok, a téglastukkók, az ívelt áthidalók és díszített oromzatok. Jelenleg étteremként funkcionál.
Ezt követte a Casa Pomar (carrer de Girona 86.), amely 1904-06 között épült: falai kőből épültek, különös díszítettséget ad az épületnek a kerámia és a kovácsoltvas-erkély. Az épületet egy háromszög alakú oromzat zárja le, ami gótikus jegyekre hasonlít.
A következő munkája a Casa Manuel Dolcet (Avenida de Vallvidrera 44.) 1906-07 között épült fel, amely földszintből és két emeletből álló épület. A második emeleten található galériát spirális oszlopok zárják le. 1907-ben készült el a Casa Casacuberta (Avenida de Tibidabo 56.), amely egy szokásos elemekből álló lakóépület.
1928-ban készült el egyik leglátványosabb alkotása a carrer del Bisbe-n található zárt falú és tetejű „híd”, amely a Palau de la Generalitat de Catalunya épületét köti össze a Casa de los Canónigos (‘Kanonokok Háza’) épületével.
Manuel Joaquim Raspall i Mayol (1877-1937)
1877. május 24-én született Barcelonában, és 1937. szeptember 15-én hunyt el La Garrigában. Katalán építész, a modernizmus és a neocentizmus egyik kimagasló képviselője Katalóniában és Franciaországban. A késői modernizmus egyik nagy alakja, Doménech i Montaner és Josep Puig i Cadafalch tanítványa, aki jelentős megbízatásokat kapott a kor előkelő katalán polgáraitól. Manuel Raspall ugyan a katalán modernizmus két halhatatlanjának a tanítványa volt, mégis alkalmazkodni tudott a stílus változásaihoz, így pályafutása utolsó szakaszában már az art deco stílusjegyeit figyelhetjük meg épületein. Fő műveinek egy jelentős része La Garriga és Cardedeu településéken láthatók, de Granollers-ben, Caldes de Montbuiban és Barcelonában is számos munkája megcsodálható.
Barcelonában a calle del Pinón született Joaquim Raspall i Masferrer és Mercé Mayol második gyermekeként; a családnak összesen négy gyermeke született. A család hatalmas vagyonnal rendelkezett, amelyet az apja havannai és indiai kakaó- és csokoládé-üzleteknek köszönhetett. Édesanyja pedig a La Garriga-i fürdő tulajdonosának a leánya volt. Manuel Raspall 1906-ban feleségül vette Esperanza Linares-t, házasságukból gyermek nem született; a felesége 1914-ben meghalt. Ezt követően Raspall újranősült, 1922-ben feleségül vette Susana Causadies-t (1895-1981), gyermeke tőle sem született.
Manuel már tizenéves korában különös érdeklődést mutatott a művészetek iránt; először azonban a rajz és a szobrászat kötötte le inkább az érdeklődését: 1887-ben lenyűgözte a Monumental Cristóbal Colón nagysága és fantasztikussága. Az iskolában a korszak egyik legnagyobb szobrászától, Doménech Talamtól tanulta a szobrászat alapjait, s egészen 1891-ig tanulta ezt. 1891-ben a l’Escolá d’Arquitectura de Barcelona növendéke lett, azaz építészeti tanulmányokba kezdett. 1904-ig volt a barcelonai építészeti iskola diákja volt, ahol Lluís Doménech i Montaner, Antoni Maria Gallissá és Josep Puig Cadafalch tanítványa volt. 1899-ben részt vett már egy kiállításon Barcelonában, ahol vízfestékkel készített festményekkel állt a közönség elé.
Művészeti pályája alatt az építészet mellett várostervezéssel, parktervezéssel, virágkompozíciók megtervezésével is foglalkozott, emellett a katalán közéletnek is aktív tagja volt. Első építészeti munkája, édesanyja házának, a Casa Mayolnak a felújítása, restaurálása volt 1903-ban. Ez az egyetlen épülete, amin gótikus elemek jelennek meg, és jól észrevehető rajta Puig i Cadafalch behatása is.
Barcelonai munkái:
- Rasidencial la Salle (1904, carrer Joan de la Salle 18-40.)
- Casa Carme Golferichs Losada (1904, carrer Riera de Sant Miquel 26.)
- Casa Emilia Bonifás (1904, Passeig Bonanova)
- Teatre Cómic (1905, Av. Paral·lel, des del C/ Cabanyes a Tapioles)
- Reformes a Vil·la Helius (1906-08, carrer de Panamá 13. Raspall építészeti munkásságának ún. „prototípusa” ez a ház)
- Nau Industrial de Manuel Larratea Catalan (1907, carrer Pujades 97.)
- Reforma Casa d’habitatges Rosa Espluga (1907, Ronda Sant Antoni 22.)
- Teatre del Triomf (1908, C/ Rec Comtal 20.)
- Teatre Gran Via (1909, Gran via Corts Catalanes – Roger de Llúria sarka)
- Casa d’habitatges Josep Filella (1909, carrer Balmes 149.)
- Teatre Espanya (1909, Gran Via-Paral·lel)
- Edifici d’habitatges Josep Filella (1912, carrer Mallorca 315.)
- Casa Clara Lluch (1913, carrer Elisi 20.)
- El Molino (1913, C/ Vilà-Vilà 99.)
- Edifici d’habitatges Francesc Puig Carbó (1913, Plaça Santa Madrona 2.)
- Reforma de la façana per Miquel Fusté (1914, Platge Mercader 8.)
- Edifici d’habitatges Josep Filella (1914, Mallorca-Girona)
- Casa d’habitatges per Dolors Pujol (1914, C/ Torrent de l’Olla 188.)
- La Monumental (1914, Gran via de les Corts Catalanes i Marina, a bikaviadalok egykori helyszíne)
- Casa Jordi Pascual del Rio (1919, carrer Anglí 58.)
- Edifici habitatges per Francesc Chico (1921, Bailen 145.)
- Casa Ramon Dachs (1921, casa Raset)
Aki közelebbről szeretné megtekinteni a munkáit, ő legjobban teszi, ha ellátogat La Garrigába, ebbe a kelet-katalóniai kisvárosba, ahol nincs olyan utca, tér, sikátor, ahol ne botlana bele egy-egy alkotásába. A kisváros mai arculatát Raspall munkássága határozza meg döntő mértékben. Emellett les Franqueses del Vallés, el Figaró, Centelles, Cardedeu, Capellades, Canovelles, Calafell, Caldes de Montbui, L’Ametlla del Vallés, Granollers, l’Hospitalet de Llobregat, Montmeló, Palma de Mallorca, Samalús, Tarragona, Terrassa és Vic katalán városokban is jelentős munkát végzett, s épületei meghatározzák a városképet.