A Barcelona bajnoki címmel hangolt a Liverpool elleni BL-elődöntő odavágójára. Coutinho jól játszott, Messi győztes gólt szerzett, Vidal gólpasszt adott és szokás szerint mindenhol ott volt. Értékeltük a szombaton látottakat.
Szombat este a csapat újabb, tizenegy év alatt a nyolcadik bajnoki címét zsebelte be, ehhez mindösszesen a Levantét kellett legyőznie hazai pályán. Ez azonban nem ment olyan simán, mint azt a két csapat tabellán elfoglalt helyéből és a játékoskeret tudásbeli különbségéből gondolhattuk volna.
Ami a kezdőcsapatokat illeti, Ernesto Valverde annak ellenére, hogy kihangsúlyozta, ezen a meccsen be akarják húzni a bajnoki címet, mégis rotált, gondolva már a Liverpool elleni, Bajnokok Ligája elődöntő első mérkőzésére is. Pihent Messi és Busquets is, kezdett viszont Dembélé és Vidal is. A kapuban természetesen ter Stegen állt, a védelemben Semedo, Piqué, Lenglet és Jordi Alba játszottak, a középpályán ezúttal Rakiticsra hárult Busquets szerepköre, előtte Vidal és Arthur játszottak. A támadósorban pedig a Coutinho-Luis Suárez-Dembélé hármas feladata volt a gólszerzés.
A Barcelona összességében becsülettel próbálkozott, az első félidőben különösen Philippe Coutinho, aki hatszor is kísérletezhetett, ebből négyszer kaput is talált, de mindegyik szinte középre ment, amit a vendégek kapusa, Aitor könnyedén fogott. Érezni lehetett a katalánokon, hogy gyorsan dűlőre akarják vinni a dolgot, de a szerencse és a pontosság hiányzott az első játékrészben. Régen élveztem ennyire egy félidőt, mint a szombati elsőt, volt sebesség, ritmus, összjáték, vállalkozó szellem.
A második félidőre aztán meglepetésre Coutinho már nem jött ki, helyét Messi vette át az első perctől kezdve. A játék pedig továbbra is a Barcelona fölényét hozta. A 62. percben aztán megtört a jég. Az egyre növekvő nyomás góllá érett. Arturo Vidal törte át magát az ellenfél védelmén, eljutotta a labdát a csereként beállt Messihez, aki egy lehelet finom csellel küldött el két védőt majd higgadtan gurított ballal az hosszú sarokba. A gól után teljesen megváltozott a mérkőzés menete, a Levante képes volt váltani és jóval támadóbban lépett fel, mi több, voltak olyan periódusok, amikor a valenciaiak a kapujukhoz szögezték a katalánokat, kapufát is lőttek, de az kifelé pattant. Az eredmény végül változatlan maradt, a Barcelona pedig három fordulóval a vége előtt bebiztosította fennállása 26. bajnoki címét. A Levante tisztesen helytállt, talán többet is kihoztak ebből a mérkőzésből, mint arra előzetesen számítani lehetett.
A mérkőzés legjobbja: Philippe Coutinho (8)
Egyéni értékelés:
ter Stegen: Kevés feladata volt, mindösszesen kétszer kellett beavatkoznia. Újabb kapott gól nélküli mérkőzés. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 7
Semedo: A védelemből a portugál villámember mutatta be a legtöbb szerelést, hárommal. A támadásokat, amikor az Ő oldalán futottak az akciók, jól támogatta, egy sikeres cselt is bemutatott. PONTSZÁM: 7,5 – Az olvasók pontszáma: 7
Piqué: Továbbra is őrzi jó formáját, ezúttal is jól játszott. A szezon döntő szakaszára jól fordul, fontos feladat vár majd rá. PONTSZÁM: 7,5 – Az olvasók pontszáma: 8
Lenglet: Nem játszott ezúttal olyan magas szinten, mint azt korábban megszokhattunk tőle. Volt néhány buta hibája, amiből könnyedén gólt kaphatott volna a csapat. PONTSZÁM: 6,5 – Az olvasók pontszáma: 7
Jordi Alba: A védelem legjobbja volt meglátásom szerint szombat este. Támadásban rendkívül veszélyes volt, védekezésben szintén nem érhetett szó a ház elejét. Három kulcspasszt osztott ki, ami egy balhátvédtől megsüvegelendő, emellett három labdaszerzést is összehozott. PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 7
Arthur: Jól játszott a fiatal brazil, aki főként az első félidőben élt. Három kulcspasszt osztott ki, 94 százalékos passzpontosságot produkált, jó bemelegítés volt a Liverpool elleni mérkőzésre. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 7
Rakitić: Busquets szerepkörét ezúttal is remekül látta el, nem volt hiányérzetem. Két sikeres csel, egy kulcspassz, ötből négy párharcot megnyert, jól játszott. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 7
Vidal: Ez igen! Emberes produkció a chileitől, aki gólpassza mellett fantasztikusan játszott védekezésben és támadásban is. Mindenhol ott volt a szó szoros értelmében. PONTSZÁM: 8,5 – Az olvasók pontszáma: 8
Dembélé: Az első félidőben látványosan mellőzve volt a játékból, úgy ahogyan az egész jobbszél Semedóval együtt. A második félidőre aztán már több labdát kapott, sajnos egyik lehetőségével sem tudott élni, hol elcsúszott, hol pedig rosszul döntött. PONTSZÁM: 6,5 – Az olvasók pontszáma: 7
Luis Suárez: Az uruguayi ismét elővette azt az énjét, amit nagyon nem szeretek. Labdakezelési hibák, tömegbe vezetett labdák, reklamálások a csapattársaknak, elhibázott lehetőségek. A Liverpool ellen ennél sokkal, de sokkal többre lesz tőle szükség. PONTSZÁM: 6 – Az olvasók pontszáma: 7
Coutinho: Hosszú idő után a legjobb meccsét játszott a brazil, aki Messi hiányában ezúttal tökéletesen át tudta venni a karmesteri pálcát, rendszerint visszalépett labdákért, felhozta azokat, majd jól osztotta azt szét, ha pedig a helyzet úgy kívánta, tüzelt. Sajnos gól nem született ezen kísérletekből, de mindenképpen pozitív képet fest a növekvő önbizalma az idény végéhez közeledve, szükségünk lesz rá. PONTSZÁM: 9 – Az olvasók pontszáma: 8
Cserejátékosok:
Messi: Jól osztogatott és nem utolsósorban a góljával eldöntötte a mérkőzést és a bajnoki cím megszerzésének kérdését is. PONTSZÁM: 8,5 – Az olvasók pontszáma: 8
Busquets: Nem értettem igazán a beállását, talán játékba akarta hozni Valverde, hogy ne nulla perccel a lábában menjen neki az odavágónak. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 7
Sergi Roberto: Egyértelműen az eredmény megtartása volt a becserélésének célja. PONTSZÁM: – Az olvasók pontszáma: 6,5
Vezetőedző:
Ernesto Valverde: A cseréit nem értettem teljesen, bár nálam ez visszatérő jelenség. Malcom továbbra sem kap lehetőséget, pedig rászolgált, Busquets becserélését nem érettem, de a legnagyobb kérdőjel Luis Suárez pályán tartása volt. Nagyon kíváncsi vagyok a Liverpool ellen mit eszelt ki, mi lesz a koncepció. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 6,5
Végszó:
A csapat tehát begyűjtötte az újabb bajnoki címét, így már egy komoly nyomás nélkül vághatnak neki a rendkívül keménynek ígérkező, Liverpool elleni Bajnokok Ligája elődöntőnek. Azt gondolom, nem mondok újat azzal, hogy mindenkitől a maximumra lesz szükség, nem lehetnek tíz perces kihagyások, felelőtlenül elszórt labdák, a szezon legfontosabb két mérkőzése következik, mely alapvetően határozhatja meg a szezon végét.