Csütörtök este rendezték az EL-nyolcaddöntők első mérkőzéseit, ahol a Barça egy szerencsés sorsolás után a török bajnokságban jelenleg 12. helyen álló Galatasarayt látta vendégül. Xavi együttese azonban a vártnál sokkal jobban megszenvedett a törökök ellen, olyannyira, hogy nem is sikerült előnyt kiharcolni az isztambuli visszavágóra. Értékelés!
A Napoli kiverése után egy előzetesen könnyebbnek gondolt ellenfél következett, amely csapatban több ismerős arc is volt. Elég csak a vezetőedzőre, Doménec Torrentre gondolni, aki korábban Pep Guardiola segítőjeként huzamosabb ideig dolgozott a Barçánál, de ilyen volt Iñaki Peña is, a fiatal kapus épp a Galatanál szerepel kölcsönben, míg a harmadik közös pont Arda Turan személye volt, korábbi játékosunk viszont borzalmas fizikai állapota miatt még a keretbe sem tudott bekerülni.
A Barcelona a régóta sérült játékosok (Umtiti, Roberto, Ansu Fati) mellett nem számíthatott a sárga lapos eltiltását töltő Gavira, valamint az EL-re nem nevezett Dani Alvesre sem. Xavi azonban így is próbálta forgatni a csapatot, Piqué, Busquets és Aubameyang is pihenőt kapott, így a lehető legjobb kezdőcsapatot küldte pályára. Helyettük bekerült García, Nico és Memphis, akik alapesetben kiegészítő embernek számítanak. A teljes kezdők:
FC Barcelona: ter Stegen – Dest, Araújo, García, Jordi Alba – F. de Jong, Nico, Pedri – Adama, Ferrán, Memphis.
Galatasaray: Iñaki Peña – Boey, Nelsson, Marcao, van Aanholt – Kutlu, Antalyali – Babel, Feghouli, Akturkoglu – Mohamed.
Megmondom őszintén, nagy bajban vagyok az első félidő elemzését illetően. Ugyanis nagyon sokáig a szó legszorosabb értelmében semmi sem történt. Kivéve a rengeteg oldalpassz, pontatlanság, tanácstalanság. A vendégek nagyon jól tömörültek, üres területeket nem igazán hagyva a katalánok számára. A jobb oldalunkban lehetett volna némi váratlan, de Adama Traoré beadásai rendre pontatlanok voltak. 25 perc elteltével is 0-0 volt a kíséretek száma, én már kezdtem azt gondolni, hogy így hozzák le a teljes félidőt. Aztán megtört a jég, bő 20 méterről szabadrúgáshoz jutottunk, a labda mögé Memphis állt, nem is végezte el rosszul, sőt, de Iñaki Peña bravúrral védeni tudott, mondjuk nem ment igazán sarokra. Azonban kis híján majdnem mégis a Galatasaray szerezte meg a vezetést, a 37. percben Akturkoglu mutatott ba nagyon szép szólót a bal oldalon, Desten bántóan simán átjutva lövőhelyzetbe került, de Eric García gyönyörűen blokkolt, ha ez nem történik meg, valószínűleg a hálóban köt ki a labda. A félidő utolsó helyzete ismét Memphis nevéhez fűződött, átlövésénél újfent Peña tudott szép mozdulattal védeni. Így maradt a 0-0, egy végtelenül unalmas, és rossz játékot bemutató első 45 perc után.

A második félidő elején már Xavi is rájött, hogy változtatni kell, ennek értelmében az öltözőben maradt Araújo, Nico és Ferrán Torres is, a helyükre érkeztek a veteránok, valamint a gyorsaság, Piqué, Busquets és Dembélé személyében. A Barcelona próbálta fokozni a nyomást a vendégek kapuja előtt, ez a kezdetekben inkább kevesebb, mint több sikerrel valósult meg. De egy szöglet után Busquets mégiscsak veszélyeztetni tudott, ráadásul fejjel, Peña szögletre tolta a próbálkozást. Negyed óra elteltével Xavi nem várt tovább, és kihasználta 4. cserelehetőségét is, Aubameyang érkezett a sárga lapos Memphis helyére. A 62. percben Adama újabb beadással kísérletezett, a labda eljutott a második hullámban érkező Jordi Albának, ő pedig a gyengébbik lábával épphogy, de mellé lőtt. Közvetlenül utána Frenkie de Jong is tüzelt, de a lövése nagyon középre ment, nem okozott gondot a kapusnak. Amikor közeledett a véghajrá, újra próbáltunk egy kicsit feljebb kapcsolni, előbb Dembélé átlövése ment fölé, majd Frenkie de Jong jutott el kapufáig egy kapu előtti kavarodás után. Aubameyang ollózása sikerült nagyon rosszul, amit de Jong nem tudott időben lereagálni, és csak úgy tudott labdába érni, hogy az kapufára menjen, irányítani már nem nagyon tudta. Más kérdés, hogy előtte volt egy lökés, így nem is biztos, hogy megadta volna a francia játékvezető. Mint ahogy nem adta meg a törökökhoz csereként beálló Bafetimbi Gomis gólját sem, aki lesről kilépve bevette ter Stegen kapuját, de a gól érvénytelen volt. Az utolsó 10 percre még Luuk de Jong is pályára lépett Adama Traoré helyett, ez annyi átszervezéssel járt, hogy Dembélé kiment jobb oldalra, Auba volt a baloson, míg Luuk centerben. Az utolsó percekben már Jordi Alba sárgáján kívül érdemi történést nem láthattunk, maradt tehát a 0-0, ami mindenképpen csalódást keltő végeredmény, látva a két csapat jelenlegi formáját, és a hazai pálya előnyét.
A mérkőzés legjobbja: Iñaki Peña (Galatasaray)

A találkozó értékelése:
Hezitáltam azon, hogy Peña vagy Adama Traoré legyen a mérkőzés embere. Végül előbbire esett a választásom, hiszen egyáltalán nem volt könnyű dolga, de nagyon magabiztosan és kellő határozottsággal tette a feladatát, bemutatva 1-2 bravúrt is. Passzjátéka is nagyon rendben volt, úgy látszik, bejött számára az isztambuli kaland. Nagyon remélem, hogy visszatér a nyáron második számú kapusként, ahol megkaphatná a kupát, valamint a kisebb meccseket a bajnokságban, szerintem abszolút rászolgált a bizalomra.
A kapuban ter Stegennek nem volt túl sok dolga, mondhatnám úgy is, hogy semennyi, ha a lesgólt nem vesszük ide. De sajnos nem hunyhatunk szemet afelett, hogy megint az első kaput eltaláló lövésből gól lett, még ha érvénytelen is volt. Jordi Alba becsülettel végezte a feladatát, nagyon aktív volt támadásban, a pontosság az ő játékából is hiányzott, de még így is a mezőny egyik legjobbja volt ezen az estén. Eric García újra szerephez jutott, és szerintem élni is tudott a lehetőséggel. A labdakihozataloknál nagyon hasznos volt, valamint ő blokkolta a gólba tartó lövést az első félidő végén. Csak így tovább! Ronald Araújo viszont nem élete meccsét fogta ki, nem helyezték komoly nyomás alá, de szokatlanul sok volt az eladott labda, abszolút jogos volt a cseréje. De még így is a legjobb védőnkről beszélünk. Dest egy erős közepes játékkal rukkolt elő, az Akturkoglu megindulásánál hibázott, de azon kívül korrekt meccset hozott, voltak védekezési hibák, de belefért, voltak nála sokkal rosszabbak is. Pedri tőle megszokott módon nagyon lelkesen futballozott, sokat is vállalt, azonban szerintem saját magához képest eléggé alulteljesített, de mégegyszer hangsúlyozom, saját magához képest. A középpálya legjobbja Frenkie de Jong volt, nem játszott ő sem kiemelkedően, de volt két nagy gólszerzési lehetősége, és úgy összességében komolyabb hibájára nem emlékszem. A másik véglet Nico González volt, aki a teljes első játékrészben nagyon súlytalanul mozgott, elég rossz napot fogott ki, nem vállalt minimális kockázatot sem, mindenképpen a gyengébbek közé sorolnám. Memphis hosszú idő után kezdett újra (legutóbb a Bayern ellen volt erre példa), és azt gondolom, nem vallott szégyent. Ő volt az egyedüli, aki próbálkozott átlövésekkel, de sajnos ezeken kívül túl sok mindent ő sem tudott letenni az asztalra. A teljes csapat legrosszabbja pedig egyértelműen Ferrán Torres volt, olyan szinten nulla volt, hogy elképesztő, a nevét alig lehetett hallani, egy idegen test volt a csapatban, ettől függetlenül hiszem, hogy hamarosan magára talál, és jönnek majd a gólok, gólpasszok. Hazai oldalról nem kérdés, hogy Adama Traoré volt a legjobb, egyszerűen tarthatatlan volt a jobbszélen, nem tudnak mit kezdeni vele, ereje és sebessége fantasztikus, a beadásai nem nagyon ültek, de rajta látszott az akarat és a hajtás, rajta egyáltalán nem múlott semmi.

Cserejátékosok:
Sergio Busquets beállásával nem gyengült a csapat, fogalmazzunk így, de érdemben nem tudott hozzátenni a meccshez, bár volt egy szép fejese, ezt el kell ismerni. Piqué nagyon jól szállt be, a passzjátéka sokkal jobb volt Araújohoz képest, magabiztosan tette a dolgát, jó meccs volt ez Geritől. Na nem úgy Dembélétől… Ez a meccs bebizonyította, hogy fejben még mindig egy zsák krumplival versenyez, volt egy jó átlövése, de ezen kívül nagyon vakon volt, rengeteg eladott labdával játszott. Aubameyang nagyon keveset volt játékban, de egy gólpasszt majdnem így is összehozott, noha azt az ollózást minden bizonnyal nem Frenkie de Jongnak szánta. Ha Auba esetében arról beszéltünk, hogy keveset volt játékban, akkor mit mondjunk Luuk de Jongra, aki szűk negyed óra alatt mindössze egy darab labdaérintést tudott felmutatni…
Vezetőedző:
Xavi Hernández: A kezdőcsapat összeállításával maximálisan azonosulni tudtam, jómagam sem tudtam volna ennél jobb kezdőt elképzelni. Viszont kissé azt éreztem, hogy lebecsültük az ellenfelünket, és ezt ilyen szinten nem szabad megtenni. A második félidő már vállalható volt, az első azonban messze nem. Pozitívum, hogy meg merte lépni a korai cseréket, de sokat sajnos nem tudtak hozzátenni a játékhoz. Jövő héten győztes taktikával kell előállni.

Végszó:
Nem ilyen eredményre számítottunk, de azt hozzá kell tenni, hogy nagyon nem könnyű olyan csapat ellen játszani, amely ennyire feladja a tánadásokat, és csak a védekezésre, valamint a kontrákra rendezkedik be. Egy hét múlva még van egy visszavágó Isztambulban egy fergeteges hangulatú stadionban, ott kell tehát kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást. De előtte még van egy bajnoki, holnap már pályára lépnek a fiúk, az Osasuna látogat a Camp Nou-ba, a meccs 21 órakor veszi kezdetét.
Força Barça!
Som i serem!