Tegnap délután fontos győzelmet aratott a Blaugrana az Estadio Vicente Calderónban. Nem elsősorban a 3 pont megszerzése miatt volt különösen fontos ez a meccs, hanem a játékosok lelki világa és a Szurkolók közérzete okán. Az Atlético otthonában rendre parázs meccseket vívunk, nem volt ez másképpen most sem. A Csapat egésze szépen, okosan, és végre, szervezetten küzdött, működött tegnap. Van még hova javulni, de ez a győzelem megalapozhatja egy pozitívabb tavaszi szereplés lehetőségét. Mindannyiunknak jót tett a 2-1-es siker a Calderónban. Csak így tovább, fiúk!
A rivális szerdai botlása után adott volt a lehetőség a csapat előtt, hogy faragjon a hátrányából. Ehhez egy rendkívül nehéz terepen, egy rendkívül nehéz ellenféllel szemben kellett győzelmet aratni. Az ellenfél nem más volt, mint a Simeone vezette Atlético Madrid, a helyszín pedig az elképesztő hangulatú Vicente Calderón. A csapat nem várta túl jó előjelekkel a találkozót tekintve, hogy mennyire gyenge játékkal sikerült legyőzni múlt hétvégén a Leganés együttesét. Simeone semmilyen meglepetést nem okozott a kezdőjével, egy kemény 4-4-2-es hadrendben küldte pályára fiait, szélen a villámgyors belga Yannick Carrascóval, elől pedig a jó formában levő Kevin Gameiro és Antoine Griezmann rohamozhatott. Vendég oldalon viszont egy meglepő taktikával küldte csatába csapatát Luis Enrique. Mathieu a kezdőbe került, innen pedig sejthető volt, hogy 3 védős felállással kezd a Barça. Így is lett. Sergi Roberto visszakerült a középpályára, Rafinha pedig a szélen játszott.

Rafi és Luis Suárez – az első gól felelősei
A mérkőzés legelején rögtön átvette a kezdeményező szerepet az Atletico. Az első öt percben előbb Carrasco, majd pedig Diego Godin veszélyeztetett. A 8. percben Neymar és Messi küzdött hatalmasat a labdáért, végül a kis argentin került lövőhelyzetbe, lövése azonban magasan elszállt a kapu felett. A 16. percben az egész mérkőzésen remekül játszó Filipe Luis ívelte be középre a labdát, Griezmann pedig levétel után tüzelt, Umtiti mutatott be óriási mentést. A 26. percben ismét Griezmann került helyzetbe, nagyon egyedül vihette kapura, majd a tizenhatos környékéről egy életerős lövést eresztett meg, ter Stegen bravúrra tolta fölé a labdát. Egyre nagyobb nyomás alatt a Barça. A 29. percben a legnagyobb Barça lehetőséget jegyezhettük fel. Neymar tette középre a labdát Messi pedig azonnal tüzelt, lövését Oblak védte bravúrral, majd az ötösnél való dulakodás közepette Luis Suárez juttatta a labdát a kapuba, Mateu Lahoz azonban érvénytelenítette a találatot a gól előtti szabálytalankodás miatt. A 34. percben Griezmann próbálta középre juttatni a labdát, ter Stegen azonban remekül mozdult ki kapujából és fülelte le a lapos passzt. A 38. percben szabadrúgáshoz jutott a Barça, Messi lövését azonban egészen elképesztő mozdulattal sikerült kitolnia a sérüléséből visszatérő Oblaknak. A 43. percben ismét veszélyeztetett a Barça, egy szöglet után Piqué fejesét védte Oblak. Ezzel vonultak pihenőre a csapatot. Az első bő félóra az Atlético akarata szerint alakult, utána viszont a Barça dolgozott ki inkább akciókat.

Messi és Luis Suárez – a második gól alkotópárosa
A 49. percben Neymar indult meg az ellenfél játékosai között, Messinek passzolt, aki remekül ugratta ki a védők mögé mozgó Luis Suárezt, az uruguayi gólvágó azonban borzalmasan fejezte be a mérkőzés legnagyobb helyzetét. Az 52. percben Carrasco futott át a középpályán, remekül indította Griezmannt, aki célba vette a rövid sarkot, ter Stegen azonban lábbal mentett. A 64. percben egy ide-oda pattogó labdából szerzett vezetést a Barça, Rafinha révén, aki eddig a pillanatig szinte észrevehetetlen volt. 0-1! Az öröm azonban nem tartott sokáig. A 69. percben Koke kapott szabadrúgást, aki szokása szerint remekül lőtte be középre a labdát, Godin pedig érkezett és remekül csúsztatott a lövésbe, ter Stegennek esélye sem volt a védésre. 1-1! Teltek a percek és lassan mindenki elkönyvelte a döntetlent, Messi azonban nem. A 86. percben Messi a pálya közepéről végezhetett el szabadrúgást, a kifejelt labda Rakitic elé került, tovább fejelte Umtitinek, aki lepasszolta Luis Suáreznek, Ő pedig Messinek passzolta középre. Az első lövésbe még belevetődött Savic, az ismétlést azonban kíméletlenül használta ki az argentin. 1-2! Az eredmény már nem változott a folytatásban, a Barça egy hihetetlenül fontos három pontot szerzett meg, ami a folytatásban még sokat számíthat!
Egyéni értékelő:
ter Stegen: Ismét a mérkőzés embere. Három hatalmas védést mutatott be, különösen Griezmann távoli lövésénél még az első játékrészben. Jó látni mennyire magabiztos és mennyire jó formában van. A gólról nem tehetett, remekül megfejelte a labdát Godin. Csak így tovább MATS! : 8,5
Umtiti: Az első félidőben volt egy hatalmas mentése, ugyanakkor volt pár érthetetlenül elrontott passza is hozzátéve, hogy az Atlético nagy nyomás alatt tartotta szinte végig a védelmünket. Hét megnyert párharc szerepel a neve mellett, ami egy ilyen erős ellenfél ellen megsüvegelendő. A csapat továbbra is veretlen a bajnokságban, ha Ő a pályán van, remélhetőleg a hátralévő mérkőzéseken kezdő lesz! : 7,5
Piqué: Nagyot küzdött a mérkőzésen a Griezmann-Gameiro párossal. Volt egy veszélyes fejese, amit Oblak bravúrral védett, emellett pedig három megnyert párharcot jegyezhettünk fel a neve mellé. : 7
Mathieu: Magához képest jól látta el feladatát a francia védőnk, két szerelést és egy megnyert párharcot hozott össze. A meccs végén, egy bíró által meg nem torolt szabálytalanság után, csúnyán kificamodott a bokája. 10-15 napot kénytelen kihagyni. Mielőbbi felépülést! : 7
Sergi Roberto: Hosszú idő óta először játszott kezdőként a középpályán, az Ő szerepeltetésével ‘Lucho’ a középpályás védekezésünket akarta megerősíteni minden bizonnyal. Alaposan kivette a részét a melóból ott a pálya közepén, fejelt, ütközött és rengeteget robotolt. : 7
Busquets: Az igazi visszatérése még várat magára. Rengeteg elpasszolt labda, mintha fejben nem lenne teljesen itt. Három szerelést hozott össze kilencven perc alatt, valamint 77%-os passzpontosságot, ami magához képest meglepően gyenge. Kapd össze magad Busi! : 6
Iniesta: A Kapitányra szinte pontosan ugyanaz igaz, mint honfitársára. Érezhetően formába kell kerülnie, a passzai egyelőre nem ülnek annyira. : 6
Rafinha: A gólja megmentette az értékelését, mert addig erősen gondolkodtam mit is írhatnék róla az értékelőben. Szerencsés találat volt, viszont ott kellett lenni és be kellett rúgni. Ő pedig mindkettőt megtette. Védekezésben is hozzátette a magáét. : 7
Neymar: Ismét gól nélkül maradt, viszont a mezőnymunkája egészen elképesztő továbbra is. Mind előre, mind pedig hátra elképesztő módon dolgozott. Érzékeltetésképpen megosztok pár adatot, három szerelés és tíz!! sikeres csel. Német portásunk mellett a másik legjobb játékosunk volt a meccsen! : 8,5
Luis Suárez: Jó barátjával Diego Godinnal ismét „elszórakoztak” a meccsen, nagy küzdelem az övék. Az elpuskázott helyzete miatt azonban bosszús lehet magára. : 6
Messi: Mezőnyben kevésbé játszott szerepet a tegnapi találkozón, viszont ennek ellenére is volt egy remek szabadrúgása, ami csak azért nem lett gól, mert Oblak állt a kapuban. Illetve a győztes gól az Ő nevéhez fűződik, külön kiemelendő, hogy a saját szabadrúgása után sprintelt előre az ötös előterébe. Ismét fontos három pontot köszönhetünk neki, a tegnapi sikerrel pedig elérte a 400. győzelmet a Barça mezében, ami egészen elképesztő. Gratulálunk Leo! : 8
Cserejátékosok:
Rakitic: A horvát harcosunkat hiányoltam a kezdőből, viszont beállása után megerősített abban a véleményemben, miszerint javuló formában van.

Piqué – igazi vezér a pályán és azon kívül is!
Digne: Mathieu sérülése után, az Ő feladata volt a harmadik középhátvéd poszt betöltése. Megoldotta.
André Gomes: Érthetetlen volt, hogy miért hozta be Lucho 1-1-es állásnál.
Végszó:

Mathieu jó teljesítmény után pech
A csapat tehát sikeresen vette ezt a rangadót, amivel az esélyei a bajnoki címre erősödtek. Hétközi forduló okán a csapat a következő mérkőzést szerdán játssza, az ellenfél a Sporting Gijón lesz. Rubi csapata a kiesés elől menekül, jelenleg a 18. helyen tanyáznak. Az elmúlt öt meccsükön egy győzelmet, egy döntetlen és három vereséget jegyezhettek fel. Folytatni kell a menetelést, amit elkezdett a csapat ezen a mérkőzésen!