A csapat hétvégén rendkívül fontos győzelmet aratott, mely mentálisan nagyon sokat adhat a következő, Messi nélküli mérkőzésekre. Luis Suárez régi önmagát idézte, Coutinho betalált, ahogyan Arturo Vidal is, ami egyben a chilei első találata is volt, gránátvörös-kékben. Következzen az értékelés!
Nem állnak könnyű hetek egyik csapat mögött sem, a legnagyobb különbség mindössze annyi, hogy míg a Real Madrid fokozatosan egyre lejjebb süpped, úgy a katalánoknál érezhető volt némi javulás az elmúlt mérkőzéseken. Ez a különbség érződött ezen a mérkőzésen is, a Real Madrid gyakorlatilag 10-15 percig tudta azt a futballt játszani, amit a mérkőzés egésze alatt játszaniuk kellett volt.
A kezdőcsapatokra rátérve, Ernesto Valverde ugyanazt a kezdőt küldte pályára, ami három nappal korábban megverte szintén odahaza az Intert. A kapuban ter Stegen állt, a védelmet Sergi Roberto, Piqué, Lenglet és Jordi Alba alkotta. A középpályán ezúttal is Arthur Melo volt, Sergio Busquets és Ivan Rakitić párja, míg a támadósorban ismét a Coutinho – Luis Suárez – Rafinha rohamozott a kapura.
Az első félidő azt hozta, amit a Barcelona szeretett volna. A katalánok letámadása teljesen megzavarta a rendkívül szűken védekező Real Madridot. Ennek megfelelően Sergi Roberto és Jordi Alba is lubickoltak, ennek volt köszönhető a katalánok vezető találata. Ivan Rakitić indította tűpontos passzal a szélen menetrendszerűen elfutó Jordi Albát, aki alapvonalig tolta a labdát, Luis Suárez remekül vitt el magával két védőt is, a második hullámban érkező Coutinhóra pedig senki nem számított. A brazilt remekül szolgálta ki Jordi, ő pedig kapásból gurított a kapuba. 1-0! A gól nem rázta fel a madridiakat, így továbbra is a Barcelona rohamozott. A 30. percben érkezett a második Barça-gól. Ismét Jordi Alba kapott labdát a szélen, jól centerezett a középen érkező Luis Suáreznek, az uruguayi vádliját megrúgta Varane, a videóbíró használata után pedig büntetőt ítélt Sánchez Martínez. Az ítéletvégrehajtó maga a sértett volt, Suárez magabiztosan értékesítette a büntetőt, remekül, sarokra rúgva a labdát, hiába érezte az irányt Courtois. Az eredmény nem változott a szünetig, így magabiztos, két gólos előnnyel vonult pihenőre a csapat.
A második játékrészben aztán belenyúlt a meccsbe Lopetegui. A tréner lehozta a sérült Varane-t, behozta helyére Lucas Vazquez-t, a madridiak pedig átálltak hol 3-5-2-re, hol 3-4-3-ra. Ez meg is zavarta a Barcelonát, ami Real Madrid helyzetekben jelentkezett, a madridiak sokkal keményebben és hatékonyabban támadták le a labdát kihozni kívánó katalánokat. Az 50. percben pedig mattolva lett a Barcelona védelme. A csereként beállt Vazquez indította Iscót, aki az alapvonalról tette középre a labdát, a Barça védelme teljesen összezavarodott, Marcelo pedig élt a kínálkozó lehetőséggel. A következő percek egyértelműen a Madridé voltak, akik Modrić révén kapufáig is jutottak, de akadt emellett több ígéretes lehetőség is, ezek azonban kihasználatlanul maradtak. Valverde belenyúlt a 70. perc környékén a mérkőzésbe, behozta Dembélét és Semedót, ezzel pedig frissesség költözött a hazaiak játékába. Ezt egy perccel később gól is koronázta. A 75. percben ugyanis Dembélé szaladt át a szellős madridi középpályán, jól adta le a labdát Sergi Robertónak, aki középre adta a labdát, Luis Suárez pedig nagyjából 13 méterről elképesztő gólt fejelt. 3-1! Ismét egy szélső hátvéd adta a gólpasszt. Ami pedig ezek után történt, nos, az egy teljesen szétesett Madrid hattyúdala volt. A 83. percben egy felívelt labdát nem tudott levédekezni Sergio Ramos, Sergi Roberto piszkálta el tőle a labdát, majd indította Suárezt, aki a kapuig gyalogolt, ott pedig átemelte Courtois karjai felett a labdát. 4-1! Teljes szétesés madridi részről. A 87. percben a két csereember közreműködésével beállította a Barcelona a végeredményt. Dembélé indult meg, megverte Lucas Vazquez-t, majd remekül találta meg a labdája az üresen maradó Arturo Vidal fejét, a chilei pedig nem hibázott és remekül bólintotta a kapuba. 5-1! Óriási győzelmet aratott a Barcelona ezzel, mely szűk nyolc év után rúg ismét öt gólt az ősi riválisa ellenében.
A mérkőzés legjobbja: Luis Suárez (10)
Egyéni értékelés:
ter Stegen: Három védést mutatott be, a gólról nem tehetett, mivel már elindult az ellenkező irányba. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 8
Sergi Roberto: Remek mérkőzést játszott, talán kilábalóban van a sérülése előtti rossz formából. Két gólpassz, egy sikeres csel, egy szerelés és két megnyert fejpárbaj. Emberes produkció volt tőle. PONTSZÁM: 9 – Az olvasók pontszáma: 8
Piqué: A Madrid ellen mindig felszívja magát, most sem volt ez másképpen, igazán komoly hiba nélkül hozta le a mérkőzést, talán csak annyit tudnék a számlájára írni, hogy Marcelót nem tudta megállítani a góljánál. PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 8
Lenglet: Rendkívül magabiztosan látta el feladatát ismét, jó látni, hogy ismét sikerült egy tehetséges, tapasztalt, ámde fiatal középhátvédet igazolni (és még francia is). PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 8
Jordi Alba: Ami a jobboldalon Sergi Roberto volt, az a baloldalon Jordi Alba. Az első gól előtt ő szolgálta ki Coutinhót, a másodiknál pedig ismét ő passzolt Suárezhez. Védekezésben ugyancsak a toppon volt. PONTSZÁM: 8,5 – Az olvasók pontszáma: 9
Rakitić: Már-már Messit idéző volt az az indítás, amit Albának címzett az első gólt megelőzően. Jó mérkőzést játszott. PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 8
Busquets: A középpályán védekezésben ő volt a legstabilabb ezúttal. Négy szerelést hozott össze, jól osztogatott. PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 8
Arthur: Rendkívül könnyedén forgolódott a madridiak között, volt egy eléggé életképes lövése is, amihez Courtois-nak bravúr kellett. Nagyon pozitív számomra, hogy a szezon ezen szakaszán már ennyire bízik benne Valverde, ami jól tudjuk mit jelent. PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 8
Coutinho: Érte néhány kritika az utóbbi időben, hogy többet várnak tőle, csattanós választ adott. A vezetést az ő góljának köszönhetően szerezte meg a csapat. PONTSZÁM: 8,5 – Az olvasók pontszáma: 9
Luis Suárez: Régen láttam ennyire éhesnek, szerencsére enyhítette az étvágyát három hamburgerrel. Nem tudom eldönteni melyik gólja tetszett a legjobban, a harmadik vagy a második, de talán a harmadik, mivel rendkívül finom technikai érzék kellett ahhoz az emeléshez. Több támadást is megakasztott ezúttal is, de ezúttal most becsukom a szemem. PONTSZÁM: 10 – Az olvasók pontszáma: 10
Rafinha: Inkább védekezésben volt erős, mint támadásban, minden bizonnyal ezért játszatja inkább őt a tréner, mint Dembélét, pedig látható volt a második félidő végén, hogy mit is adhat a csapatnak egy gyors játékos, pláne, ha az ellenfél ennyire fent játszik. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 7
Cserejátékosok:
Semedo: Valverde lemásolta az Inter elleni cseréjét, Semedo, Rafinhát váltja, Roberto felmegy a jobbszélső pozíciójába. A frissessége kellett a csapatnak, azon kívül nem sokat mutatott. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 8
Dembélé: Kérem szépen, így kell beszállni egy mérkőzésbe. Egy kulcspasszal és egy gólpasszal. Többször is azon haltak el a kontratámadásaink, hogy hiányzott egy igazán fürge, gyors játékos, egy olyan valaki, aki képes megverni a védőket és lefutni őket. A csapat azonnal veszélyes lett, amint a francia beállt. PONTSZÁM: 8,5 – Az olvasók pontszáma: 8
Vidal: Beállt és gólt szerzett a mumusa ellen, aztán szépen kiordította ezt magából. Szép munka! PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 8
Vezetőedző:
Ernesto Valverde: Továbbra is hiányolom a sebességet a csapatból, leginkább a támadósorból. A Madrid a második félidőben teljesen kinyílt, mindent felrakta egy lapra, picit hamarabb kellett volna lereagálnia ezt, hiszen így értékes kontralehetőségek haltak el a sebesség hiányában. Ettől függetlenül jól reagálta le a dolgokat, csak meglátásom szerint picit későn. PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 10
Végszó:
A csapat óriási lelki löketet kaphat ezzel a sikerrel, főként azért, mert látják, mehet ez Messi nélkül is. A srácok képesek megrázni magukat, és egy-egy játékos elő tud lépni vezérré, így tett vasárnap Suárez. A nagyok ezúttal most pihenőt fognak kapni, hiszen a következő mérkőzést majd hét közben játssza a csapat a Spanyol Kupában, az ellenfél a Cultural Leonesa csapata lesz. Remélhetőleg Malcom végre lehetőséget kap majd.