Marc-André ter Stegen kimerítő interjút adott, amelyben szó esett a kezdetekről, Barcelonáról, napi rutinról, beilleszkedésről, Katalóniáról, Messiről, futballról, minden napokról. Egy minden ízében profi futballista, aki a magánéletében is precíz, ugyanakkor nyitott minden újra. Fogadjátok sok szeretettel.
Az első barcelonai élményekről
Az első BL-meccsem az APOEL nagyon különleges volt. Általában nem szoktam ideges lenni a meccsek előtt, de akkor az voltam. Jól akartam teljesíteni, bizonyítani akartam a szurkolóknak.
Egy másik emlékezetes pillanat számomra, a berlini BL-döntő, ettől függetlenül minden más mérkőzés, ahol trófeát nyertünk, különleges. Ezek a legszebb pillanatok, amiket egy játékos átélhet.
Bemutatni egy szép védést csodálatos érzés, a kapusok ezeknek a pillanatoknak élnek. Mindenkinek az a legjobb, ha van lehetőségem megmenteni a csapatot a góltól, és meg is teszem azt.
A napi rutinjáról
Szerencsés vagyok, mert minden nap beszélek a Barça kapusedzőjével, De la Fuentével, és minden meccsre együtt készülünk. Mindig igyekszünk elemezni a hibákat, ezután pedig azon dolgozunk, hogy hogyan javíthatjuk ki azokat.
Mindig pontosan tudom, hogy mit hibázok egy mérkőzés után. Mind emberek vagyunk, így mindannyian hibázunk, ezért nyitott vagyok minden olyan kritikára, ami segíthet fejlődni. Senki sem akar hibázni, de előnyük is van, tanulhatunk belőlük, és a jövőben elkerülhetjük őket.
Barça-játékosként a „rondo” és egyéb labdabirtoklást segítő gyakorlatok, nagyon fontosak a számomra. Mindig fejlődni szeretnék, ebben pedig sokat segít, hogy a társaim bámulatosan hajtják végre ezeket a gyakorlatokat.”
A pályán kívüli életmódjáról
Otthon teljesen elszakadok a munkától. Igyekszem nem beszélni a családdal olyan dolgokról, amiknek köze van a futballhoz, persze ennek ellenére ez előfordul, hisz mégis ez a munkám. Igyekszünk mégis csak néhány megjegyzést tenni és rögtön témát váltani. A feleségem is hasonlóan vélekedik erről, amikor a saját munkájáról van szó. A szabadidőt arra akarjuk használni, hogy együtt legyünk, hisz ez a legjobb módja a kikapcsolódásnak.
Szeretem felfedezni a várost. Az emberek nagyon kedvesek velünk, és nagyon tisztelettudóak. Szeretek új helyekre bukkanni, később pedig visszatérni oda. Nagyon szeretem megismerni a várost, és egyben Katalóniát is.
Élvezem az életemet. A feleségem terhes, szóval jobb már nem is lehetne az életem. Boldogok vagyunk Barcelonában, és nagyon jól beilleszkedtünk már. A futball is jól megy, remélem, így maradnak a dolgok.”
A Barça szezonjáról
Jó úton haladunk. Eleinte voltak nehézségek, a csapatok jól szervezettek ellenünk, főleg, mikor hazai pályán játszanak,de annak ellenére, hogy még kell javítanunk bizonyos dolgokon, szerintem rendben vagyunk. Szépen kezdtük el a Bl-t. Nehéz Dortmundban játszani, nehéz volt, de egy pontot elhoztunk. Az Inter elleni győzelem pedig a mi kezünkbe került a sorsunk. Innentől tőlünk függ minden. Élnünk kell a lehetőséggel.
Neto egy nagyszerű kapus. Nemrég megsérült, de már velünk van és edz. Még ő is szokja az új csapatot. Ez természetes, hisz itt teljesen más a filozófia. Mindenkivel jól kijön, és mindig igyekszik fejlődni, úgy, ahogy én is. Ez tesz jobbá bennünket.
Messi más, mint a többiek, igazán egyedi. Mit is mondhatnék, amit nem mondtak még el előttem? Igyekszik jobbá tenni minket is. Egy nagyon fontos része ő a klubnak, mi pedig élvezzük, hogy van nekünk.