A tegnap esti 2-2-re végződő katalán derbi után mindkét fél értékelte a látottakat. Minden megszólaló egyöntetűen kiemelte a kiállítást, mint ami döntően befolyásolta a végeredmény kialakulását. Érdekesség, hogy a meccs végén Leo Messi elutasította a játékvezetővel a kézfogást, holott Manzano nyújtotta felé a kezét.
Sergio Busquets:
A mérkőzés nagyon jó volt, jól játszottunk, amíg nem maradtunk 10 emberrel a pályán. Ez volt az esti mérkőzés kulcspillanata. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy nyerjünk, de 10 játékossal e z nem olyan egyszerű dolog.
A VAR-technológia támogatója vagyok, még akkoris, ha ezen az estén rossz döntést hoztak általa.
Minden mérkőzést meg akarunk nyerni, úgy megyünk fel a pályára. Azt hiszem, még rengeteg lehetőségünk van a győzelmek elérésére.
Ernesto Valverde:
Lenglet piros lapja túlzás volt, nem hiszem, hogy egyből ki kellett volna állítani.
Az esti mérkőzésen számtalan nehézséggel találtuk magunkat szembe. Jobban játszottunk, mi voltunk a jobb csapat, még akkoris, amikor 10 emberrel voltunk a pályán. A szünet után volt még egy kis rövidzárlatunk, így sajnos, csak egy pontot tudtunk itthon tartani.
Könyökkel ütés? Nem láttam még az ismétlést, csak azokat a képsorokat láttam, ami alapján a bíró arra a következtetésre jutott, hogy Lenglet szándékosan ütött. Én azt láttam, hogy az egy teljesen véletlen dolog volt.
Még mindig úgy gondolom, hogy jó meccset játszottunk az este, és biztosra veszem, hogy nyerünk, amennyiben nem maradunk tízen a pályán.
Az új játékosok jól alkalmazkodtak a csapathoz. A mi dolgunk, hogy elemezzünk és minél jobb megoldásokat találjunk, mert a szezon még hosszú, és sok mérkőzés áll előttünk.
Arturo Vidal:
Nem volt problémám a meccsen, már megszoktam a Barcelona jellegzetes játékát. Úgy gondolom, hogy ha egy játékos elér bizonyos színvonalat, akkor tudnia kell alkalmazkodni bármilyen csapat stílusához is.
Eusebio Sacristán, a Girona edzője:
Amíg a Barcelona is 11 emberrel játszott, nagyon nehéz dolgunk volt. Lenglet kiállítása után sokkal könnyebb dolgunk volt, különösen a védelmünknek, amelyen kisebb lett a nyomás.
Boldog vagyok, hogy egy ponttal mehettünk haza. A Barcelonának nagyon sok lyuk volt a védelmén, ezzel együtt boldognak kell lennünk azzal, amit ezen az estén elértünk.
A Barcelona és a Real Madrid két teljesen különböző klub, ha megnézzük, hogyan játszanak. A Barça a szépségre, a technikailag tökéletes stílusra törekszik, ami miatt nagyon nehéz olyan játékosokat találniuk, akik ennek a stílusnak megfelelnek.