2005. május 14. A ‘kis’ Iniesta ezen a napon ünnepelte – a csapattársaival együtt – az első bajnoki címét. A 2004/05-ös szezonban a Katalán Óriás nagyszerűen, szemet gyönyörködtetően, és eredményesen is futballozott. Ennek köszönhetően visszaülhetett a LaLiga trónjára, amire 1999-ben volt előtte példa. A szezon Ronaldinhóról, Eto’o-ról, Decóról, Márquezről, Puyolról szólt, de már láthattuk egy ifjú titán szárnybontogatását. Erre emlékezett ma vissza a ‘Mundo Deportivo’ hasábjain Andrés Iniesta.
Milyen emlékeid vannak erről a szezonról?
Nagyon jók, ez az igazság. Egyénileg és csapatként is folytattuk az előző szezon második részének az eredményes és látványos játékát, s egy nagyon kiélezett bajnokságot nyertünk meg a Real Madriddal és a nagyszerű Villarreallal szemben. Nagyszerű csapatunk volt Ronnie-val, Eto’o-val, és így tovább.
20 éves korában ez volt a harmadik idénye az első csapat öltözőjében. Kik segítettek a legtöbbet?
Összességében egy nagyon fiatal csapatot alkottunk. Az öltöző összetétele két év alatt gyökeresen megváltozott. Puyol, aki akkor már kapitány volt, mindig is fontos támaszom volt, valamint Xavi, aki négy évvel idősebb nálam, vagy Victor Valdés, aki velem egy időben került fel. Mellettük voltak idősebb játékosok, és mindannyian nagyon jól fogadták a fiatalokat. A tapasztaltabb és a fiatal játékosok keveréke voltunk, és nagyon jól működtünk együtt a pályán és az öltözőben is.
Első idényekben 24-es számmal játszottál a hátadon. Volt ennek valami különleges jelentősége, vagy csupán ez a mezszám volt szabad?
Amikor a ‘B’-csapatban voltam még, de elkezdtem perceket kapni a felnőttek között is, a 24-es volt szabad, és ezt kaptam meg. Tetszett, s mindaddig ebben játszottam, amíg nem tudtam kiválasztani a számomra legkedvesebbet.
Mi volt az a pillanat, amelyre a mai napig a legboldogabbként tekint ebből az idényből?
Azt a napot sosem felejtem el, amikor megnyertük a Ligát a Levante otthonában. Egy pontra volt szükségünk, azonban ők szereztek vezetést és vezettek a félidőben, de a másodikban Eto’o eredményes volt, így a végén énekelni tudtuk a “We are the Champions”-t. Nagyon fontos volt ez a bajnoki cím, mert előtte öt éven át egyetlen trófeát sem nyertünk. Ez volt az a nap, amelyre mindig emlékezni fogok.
A cím után azt gondolta magában, hogy “Én már az első csapat tagja vagyok”? Tudta, mi fog következni a következőkben?
Abban az időben, az az igazság, egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy duplázni tudunk, és történelmi időket fogunk élni a Barçával és a nemzeti csapattal. Azt láttam, hogy sikerült beilleszkednem a Barça első csapatába, és jól esett, hogy egyre fontosabb szerepet tölthettem be a csapat életében.
37 bajnoki meccset játszottál, ebből 12 alkalommal kezdőként léptél pályára. Te voltál a bajnokcsapat 12. kezdőtagja. Figyelembe véve, hogy fiatal voltál, elégedett voltál a szerepeddel?
Igen. 20 éves koromban ez egy nagyon jó év volt a számomra. Sok fontos percet tölthettem el a pályán, és nagyon sok bizalmat kaptam mindenkitől. Nem tudom, hogy 12, 13 vagy 11 meccsen voltam-e kezdő, de a csapat fontos részének éreztem magam mindvégig, és a csapattársaim részéről is ugyanezt éreztem.
És Ronaldinho?
Élmény volt látni, ahogyan futballozik és ahogyan edz. Sok örömet adott nekem mindazzal, amit a pályán mutatott, és az érkezése fordulópontot jelentett a Barça életében. Csodálatos érzés volt vele játszani, közelről látni és megosztani vele sok mindent.
Két gólt szereztél a Ligában, az egyiket az Albacete otthonában. Rosszul érezted magad a gól miatt?
Nos, soha nem örömteli gólt szerezni az otthonomat jelentő csapat ellen, és nyílvánvalóan furcsa érzések kavarogtak bennem. Albacete az otthonom, és furcsa volt számomra gólt szerezni a Carlos Belmonte-stadionban a Barça ingét viselve.
Messi három évvel fiatalabb, mégis akkor már az első csapatban játszott. Hogy emlékszel vissza rá?
Emlékszem, hogy edzés közben már megcsodálhattuk a képességeit, a tudását, és tudtuk, hogy nagy segítségünkre lehet, amikor eljön az ő ideje. Így is lett. Az első naptól kezdve megmutatta, hogy kivételes képessége van a futballhoz, ami aztán évek óta az első számú futballistává emelte a világon.
Kapcsolatban volt vele az első naptól kezdve?
Igen, mindig nagyon jól megértettük egymást. A játékstílusa, az enyém és a Barça stílusa, amit a La Masíán szívtunk magunkba, sokat segített nekünk, így mindig nagyon jól éreztük egymást a pályán, mindig tudtuk, hogy hol tartózkodik a másik. Csukott szemmel meg tudtuk egymást játszani labdával. Igazi luxus, hogy éveken át a társa lehettem.
És Xavival? Jól megértették egymást az első percektől kezdve?
Ugyanaz, mint Messi esetében. Az ilyen kvalitású játékosokkal könnyű megérteni egymást. Xavi mindig is okos játékos volt, és egyetlen pillantásból tudtuk, mit akar a másik. A legnagyobb társam volt a Barça és a válogatott középpályáján is.
Azt mondták akkoriban, hogy te, Deco és Xavi nem lehet egyszerre a pályán. Dühös voltál?
Nos, a futball világában sok olyan dolgot mondanak, amelyeknek nincsen sok értelme. Egyértelmű, hogy a tények azt mutatták, hogy igenis nagyon jól tudunk együtt játszani. Lehet, hogy sokban hasonlítunk, de mindenkinek megvan a maga sajátossága, így a többiekkel együtt nagyszerű egyensúlyt teremtettünk a középpályán.
Emlékszel az első bajnoki túrára 2005-ből?
Nagyon sok boldog és érzelmes pillanatára emlékszem, hiszen ez volt az első, hogy Barcelona utcáin és a stadionban együtt ünnepelhettem az emberekkel. Mindannyian fáradtak voltunk, de nagyon boldogok!
