Josep Carreras (1946. december 5. Barcelona) világhírű katalán tenor, és elkötelezett Barça-szurkoló nyilatkozott a ‘Mundo Deportivo’ című katalán sportlapnak arról, mit is jelent számára az FC Barcelona, Messi, Kubala. Nemcsak kiváló operaénekes, a világ nagy színpadainak rendszeres fellépője Carreras, hanem igazi culé, nagyon jó és szakmailag megalapozott véleménnyel.
Ki a három legjobb labdarúgó a Klub történetében? Azok közül, akiket én láthattam, minden bizonnyal, Kubala, Ronaldinho és Messi.
Őszintén szólva, nem gondolom, hogy a Barça jó formában lenne. Legtöbbször Messi húz ki minket a nehézségekből, aki a labdarúgás történelmének legjobb játékosa. Csodálatos dolog, hogy mindig számíthatunk rá. Sokszor kimegyek a Camp Nou-ba, hogy minél többször láthassam Leót.
Lehetetlenség felkészülni arra a napra, amikor Leo befejezi a pályafutását. Nem kétséges, hogy ezt követően nagyon sokat fogunk szenvedni. Csak nézzük meg, mi történik akkor, ha egy picit gyengébb. Aki ezt nem látja, nem ért a futballhoz.
Ha egyetlen mérkőzést kellene kiemelnem, akkor a Real elleni 5-0-s győzelmet említeném. Nem csupán az ellenfél személye miatt, hanem az azon a meccsen látottak minősége okán is. Ha az lett volna az első meccse annak, aki előtte nem szerette a focit, az után a meccs után biztosan a futball szerelmesévé vált volna.
Kit hoznék a Barçába? A tíz évvel fiatalabb Messit [nevet]. Viccet félretéve. Nehéz erre válaszolni, mert ha valaki jó játékos is, nem jelenti azt, hogy a Barçában is jó lesz. Nézzük meg, mi történt Coutinhóval. Tisztelem a Klubot és a döntéseit, de a brazil hatalmas csalódást okozott nekem.
Amikor gyerek voltam, s elkezdtem az iskolát, egyszerre lettem a futball szerelmese is. Azt kell mondanom, hogy az én generációm Messije Kubala volt: számunkra a bálvány Kubala volt, mint a mai fiatalok számára Messi. Mellette még Evaristót szerettem szenvedélyesen. A Barça-rajongók számára a legfontosabb, hogy a világ négy legjobb labdarúgója közül, három a Barcelonában játszott. De nagyon szerettem Sztoicskov játékát is. Már az első meccsén, ami a Montjuic-stadionban volt, nagyon megkedveltem. S utána szoros barátságba kerültünk, ami azóta is tart.
Első Barça-meccsem a Camp Nou-ban volt, amire apámmal együtt mentünk ki. Előtte a Les Corts-ba nem mert elvinni, mert mindig hatalmas volt a tömeg, és féltett. Aztán a Camp Nou-ban 1958 őszén átestem a „tűzkeresztségen”, s mivel mással, mint a Real elleni bajnokival, amelyet 4-0-ra nyert meg a csapat. Élénken él bennem Evaristo triplája és Tejada találata, de a pályán volt Kubala és Luis Suárez is.
Az az igazság, hogy a nagyapám és az apám is Franco ellen harcoltak a polgárháborúban. Számtalan történetet meséltek arról, hogyan bántak a francóisták a köztársaságiakkal. A családomban mindig is nagyon erős volt a katalán nemzeti érzés, és bennem is ez uralkodik.
Emlékszem, a diktatúra alatt nagyszerű érzés volt Barça-meccsre járni, mert a Camp Nou-ban senki sem akadályozott meg minket abban, hogy katalánul beszéljünk, szurkoljunk és érezzünk.
Carreras Kubala-képpel
Kiváltság ennek a Klubnak szurkolni, amit az élet időről-időre biztosít a számunkra. Fantasztikus dolog egy amatőr szurkoló számára mindaz, amit a Barça ad: nemcsak a sport terén, hanem entitásként is. Ahogyan Vázquez Montalbán mondta, a ‘Barça Katalónia hadserege’. És az az igazság, hogy ezt én is így gondolom: Barça-szurkolónak lenni túlmutat egy átlagos klub rajongójának létén.
Emlékszem, amikor Ibrahimovics góljával nyertünk 1-0-ra a Madrid ellen, teljesen eufórikus állapotban voltam. Izgatott voltam a látottaktól, s közvetlen a meccs után kértek tőlem interjút. A TV képernyője előtt, a riporter mikrofonjába röviden elemeztem a látottakat, és azzal zártam a mondandómat, hogy ‘Visca Catalunya lliure!’. Ezen magam is meglepődtem, annak ellenére, hogy gyermekkorom óta így gondolom, s ezt mindenki tudja rólam.
Nagy szomorúság a számomra, hogy nem beszélhettem Tito Vilanovával sosem. Szomorúsággal tölt el, mert Vilanova egy kivételes srác volt.
