Leo Messi nyilatkozatot adott a „TycSports”-nak, amelyben beszél az erőnléti állapotáról, az idény eleji sérüléséből fakadó lemaradásáról. Szóba került a VAR alkalmazásának kérdése is, ill. hogy jobban szeret csereként pályára lépni, minthogy lecseréljék – ha már nem is játssza végig az adott mérkőzést.
Az erőnléti állapotáról:
Mikor megérkeztem a csapathoz, kemény edzéseket végeztem, amiket nem kellett volna. Egy hónapig nem léptem pályára, az edzés meg olyan volt, mintha el sem utaztam volna.
Ekkor jött a sérülés, amit eleinte nem vettem elé komolyan. Viszont ennek már vége, újra erősnek érzem magam, és a ritmusomat is kezdem visszaszerezni.
A játékának fejlődéséről:
Nem egy hagyományos góllövő vagyok. Szeretek visszahúzódni, szeretem, ha nálam van a labda és építhetem a játékot. Persze ugyanakkor szeretek helyzetbe kerülni a tizenhatoson belül is, illetve gólt lőni, de nem csak ennek élek a pályán. Ha nincs nálam a labda, könnyen kiesek a játékból.
Megtanultam kivárni és megragadni a lehetőségeket. Vannak pillanatok, amikor nem kell különösebben részt vennem a játékban, csak várok a megfelelő pillanatra. Felnőttem. Jobban olvasom a játékot, tudom mikor lépjek közbe, hogy minél hatásosabban segítsem a csapatot.
A lecserélésről:
Nem szeretem elhagyni a pályát. Inkább beszállok a padról és játszok kevesebbet.
Ezt azért mondom, mert a legtöbb mérkőzés a végén dől el, mikor már az ellenfél is fáradt. Jobban szeretek ilyenkor pályán lenni, mint előtte lemenni.
A csatártársakról az évek során:
Ronaldinho nagyon sokat segített nekem. 16-17 évesen kerültem az öltözőbe, és láttam azt a rengeteg sztárt. Ő segített nekem elhelyezkedni, hogy jól érezzem magam, így sikerült ellazulnom, pozitív értelemben. A pályán is mindig őt kerestem, sajnos nem volt elég időnk együtt teljesíteni. Szerettem volna még vele játszani.
Öt éve játszok együtt Suárezzel. Három naponként játszunk, ilyenkor összeszoksz a partnereddel, szívvel játszotok. Egyidős gyerekeink vannak, minden napunk közös, a kapcsolatunk pedig egyre jobb.
A valaha volt legjobb csatárról:
Ronaldo Nazario volt a fenomén. Az összes csatár közül, akiket láttam, ő volt a legjobb. Hihetetlen volt.
A VAR-ról:
Szeretem ezt a rendszert, ha jól használják. Azért lett bevezetve, hogy kétes szituációkat oldjon meg, ezt még mindig nek teljesíti igazán, ezt pedig nem szeretem benne.
A döntéseket így is a bíró hozza meg, vagy egy másik felelős személy a szobából, és sokszor nem felel meg ez a döntés a történteknek. Egy nagyon jó rendszer, de nincs jól alkalmazva.