Robert Fernández, a korábbi sportigazgató is megszólalt Dembélével kapcsolatosan, és meglehetősen pozitívan beszélt a helyzetről, a játékosról. Kiemelte, hogy segíteni kell neki, nem pedig megbüntetni.
A Barçának támogatnia kell Dembélét.
A sajtó mostanság nagyon jól szórakozik azon, hogy elaludt, de szerintem -persze bizonyos határokon belül- ez nem akkora tragédia, mással is előfordult már.
Hogy hogy kerülnek ki ilyen könnyen ezek a dolgok? Nem hinném, hogy valaki belülről szivárogtat, de mindenesetre támogatnunk kell a játékost.
Ha hibákat követ el, meg kell védenünk és a rossz helyzetet kedvezővé kell tennünk. Ugyanúgy mellé kell állnunk, mint ahogy más játékosok mellé szoktak, akár a Barçánál, akár máshol.
Ousmane egy fiatal játékos, aki elkövetett pár hibát, de a klubnak kötelessége odafigyelni rá és megteremteni az ideális körülményeket ahhoz, hogy fejlődni tudjon.
Ha 27 éves lenne, akkor nem igazoltam volna le, de 21 esztendős, tehát abban a korban van, amikor a klub még meg tudja nevelni.
Tavaly volt egy súlyos sérülése, majd miután visszatért, megint lesérült. Így nem játszhatott öt hónapig, amikor meg játszott, óriási nyomás volt rajta.
Azt olvastam, hogy a kapitányok elbeszélgettek Dembélével, és amennyiben ez igaz, akkor mindnyájan örülhetünk, mert valószínűleg sok dolgot tanult tőlük.