Szombaton este a bajnoki ‘döntőt’ 2-0-ra nyerte meg a Katalán Óriás. A meccs kulcspillanata Costa kiállítása volt. A meccs legjobbja Oblak, míg a győztese az FC Barcelona. Így értékelték a pályán látottakat a főszereplők!
Ernesto Valverde:
Megnyertük a bajnokságot? Dehogyis, hogyan nyertük volna meg. Három ponttal kerültünk közelebb az álmunkhoz, de még 21 pont szerezhető meg.
Mindenki jól ismer engem. Ebből a szempontból nagyon konzervatív vagyok, és nem fogom idő előtt azt mondani sosem, hogy bajnokok vagyunk.
Kemény meccset vártam egy nagyszerű csapat ellen, amely támadólag fog fellépni. Azonban Costa kiállítása után kicsit könnyebb dolgunk lett, így a végén sikerült lezárnunk a három pont sorsát.
A kiállítás nem befolyásolt sokat, mivel Costa kiállítása előtt ugyanúgy uraltuk a játékot, mint előtte.
Négy napunk van, hogy felkészüljünk a Manchester United ellen, ettől függetlenül a legerősebb csapatot küldtem pályára ma is, mert ez a meccs kulcsfontosságú volt.
Ma az egész csapat tökéletesen játszott. Mostantól viszont a MU elleni meccsre kell koncentrálnunk, ami egy olyan stadionban lesz, ahol a Barcelona mindig is komoly problémákkal nézett szembe.
Oblak fantasztikusan védett ezen az estén. Az elejétől fogva tudtuk, hogy keményen meg kell dolgoznunk a gólért, mert ő egy nagyszerű kapus.
Josep María Bartomeu, Presidente:
Örülünk, hogy 11 ponttal vezetjük a bajnokságot. Igazándiból előzetesen nem reméltük, hogy a Liga ezen szakaszában ilyen jól állunk.
Sokat tanultunk a Rómában elszenvedett vereségből. Leginkább azt, hogy a mai labdarúgásban nincs könnyű ellenfél. Minden negatív tapasztalatot a magunk javára kell fordítani.
Griezmann? Továbbra sem foglalkozunk más csapatok játékosainak véleményezésével. A legfontosabb a mi számunkra, hogy a hátralévő versenyekre koncentráljunk, amelyek még előttünk állnak.
Luis Suárez:
A Liga egy olyan versenysorozat, amely önmagában is is nehéz, ezért a legnehezebb dolog megnyerni a világon. Ma este azonban nagyszerűen játszottunk, és mindhárom pontot megszereztük.
Komoly előnyünk van a vetélytársakkal szemben, de még mindig sok mérkőzés van hátra. S vannak még más sorozatok is, mint a BL és a Kupa, amelyben ugyancsak versenyben vagyunk a végső sikerért.
Számítottunk rá, hogy egy ilyen forgatókönyv kialakulhat. Mi vagyunk a Barcelona, és a csapat úgy gondolja, hogy Valverde képes volt a csapatot a győzelmek útjára terelni tapasztalatával és taktikai felkészültségével.
Nem tudom, mit mondott Costa, hogy egyből piros lapot kapott.
Sergi Busquets:
Nagy öröm számunkra, hogy a közvetlen vetélytársunk ellen sikerült nyerni ezen az estén. Most egy kicsit nőtt az előnyünk, de még nincs mit ünnepelni, mivel nem védtük még meg a címünket.
A hátsó sorunk is jól vett részt a támadásokban, így mindenki láthatta, hogy Alba ma nagyon aktív volt.
Costa kiállítása radikálisan megváltoztatta a mérkőzés menetét, sikerült magunkhoz ragadni még jobban a kezdeményezést, és a végén sikerült gólokat is lőnünk.
A Manchester United elleni meccsek nagyszerűek lesznek, s optimistán tekintünk eléjük.
Koke Resurrección, Atlético Madrid:
Az FC Barcelona az idei szezon bajnoka.
Amikor a Camp Nou-ban lépünk fel, fura módon visszaesik a játékunk. Nincsen több kétes szituáció, mint máskor, mégis több játékosunkat is egyből az öltözőbe küldik, előzetes figyelmeztetés nélkül.
Costa nem mondta el nekünk, hogy mi történt. 10 játékossal nagyon nehéz boldogulni a Barcelona ellen, így a vereségünk borítékolható volt.
Most a következő meccsekre kell koncentrálnunk, hogy a második helyet sikerüljön megőriznünk.
Diego Simeone, az Atlético edzője:
Valverde nagyszerű munkát végez Barcelonában. A Barça ebben a szezonban nagyon kiegyensúlyozottan játszik, és jó esélyük van arra, hogy megnyerjék mindhárom trófeát.
Megkérdeztem a játékvezetőt, hogy mi csúnyát mondott Costa, amiért egyből piros lapot kapott. Azt mondta, hogy megsértette őt, bár Diego azt mondta nekem, hogy semmi ilyet nem csinált.
Ha az az igazság, amit a bíró mondott, akkor a kiállítás teljesen jogos volt.
Sergi Roberto:
Ez egy nagyon fontos győzelem, hiszen a közvetlen vetélytársunk ellen értük el. Jól játszottunk, de még nincs mit ünnepelni, amíg a címet matematikailag nem nyertük meg.
Ez a meccs egy döntővel ért fel a számunkra. Nagyon örülünk, hogy 11 ponttal vezetünk az Atlético előtt.