A Barcelona legendás játékosa, Xavi Hernández adott interjút a ‘Villa Trinidad Radio’-nak, melyben a korábbi csapatkapitány reagált Diego Maradona szavaira, melyben Lionel Messi vezetői képességeit vonta kétségbe.
Nem értek egyet azzal, amit Maradona nyilatkozott. Messi egy kivételes vezető a pályán, talán halkabb az öltözőben, mint sokan, de ettől nem vonható kétségbe az, hogy a pályán igazi vezér. Mindig kéri magának a labdát, mutatja magát a pályán, rendkívül karakteres játékos. Soha nem láttam, hogy elbújna.
Nem értem, hogy korábbi játékosok miért kritizálják ennyire élesen a jelenlegi játékosokat. Ők azok, akik igazán érthetik a játékosok helyzetének bonyolultságát, hiszen egyszer ők is ebben a helyzetben voltak. Nem csak Maradonára értem ezt, hanem Leo korábbi csapattársainak a véleményezéseire is.
Messi vissza fog térni a válogatotthoz. Egyszerűen időre van szüksége, de szerintem vissza fog térni. Nem olyannak ismertem meg, aki feladná, győztes alkat, mindent meg fog tenni továbbra is azért, hogy Argentínával sikerüljön valamelyik sorozatban a csúcsra jutni.
Neymar és Messi összehasonlítása? Neymarnak érettebbnek kell lennie. Ez a legnagyobb különbség kettejük között. Messi mindig is nagyon éretten játszott, szinte minden helyzetben a lehető legjobb megoldást választotta. Neymarnak ebben kellene fejlődnie, de ettől függetlenül Ő a világ egyik legjobb játékosa, aki bármikor képes megváltoztatni egy mérkőzés kimenetelét.