A kályha. A tűzhely. A hely, amit mindig táplálni, éltetni, megújítani kell. Mindennek az alapja. A Klub filozófiájának alfája és omegája. A legfontosabb láncszem, ahonnan kiváló játékosok, korszakos zsenik, nagyszerű edzők, és mindenekelőtt: igazi példaképek, családapák kerültek ki. Ez az a munka, ami sokáig nem látványos, viszont amikor egy-egy tehetség utat tör magának, akkor annál élesebben tárul elénk, mint Xavi, Iniesta, Pep vagy Puyol esetében. A rendszerről, a La Masía mindennapjairól szól eme rövid írás.

A „Can Planes” 1925-ben
La Masia de Can Planes, ismertebb nevén La Masia (magyarul: parasztház), a név, amelyet mindenki használ, akinek eszébe jut a Barcelona ifjúsági akadémiája. Az akadémia mára több mint 300 fiatal, tehetséges játékost foglalkoztat és, amit már 2002 óta folyamatosan dicsérnek és elismernek, mint egy fontos tényezőt, amely rengeteg kupához segítette a Barçát. Természetesen nem csak a Barcelona profitált a tehetséges spanyol játékosokból, hanem a válogatott is, amely elképesztő sikereket tudott elérni, hiszen megnyerték a 2008 és a 2012-es Európa-bajnokságot is, valamint a kettő között megrendezett 2010-es dél-afrikai világbajnokságot is. Az képen az eredeti épületet láthatjuk. 2010-ben a La Masia volt az első és máig egyetlen akadémia, amelynek három játékosa bejutott a FIFA-Aranylabda legjobb három játékosa közé. Név szerint Xavi Hernández, Andrés Iniesta és Lionel Andrés Messi, aki meg is nyerte végül.
Az eredeti La Masia a Camp Nou közelében épült, a Les Corts kerületben. Az épület 1702-ben épült és 1957-ben avatták fel a Camp Nou-ban, amelyet átalakítottak és kibővítettek, amely így a klub társadalmi központjának egyik fontos része lett. A klub és az igények folyamatos növekedése miatt azonban az épület túl kicsi lett, így 1979. október 20-án kollégiummá alakították, amely szállást adott azoknak a fiatal játékosoknak, akik nem Barcelonában laktak. 2011. június 30-án az épület megszűnt kollégiumként létezni és egy szertartás keretében bezárta kapuit. Az épület helyét és szerepét a Ciutat Esportiva Joan Gamper nevű új épület vette át, amely szintén diákotthon volt, de jóval modernebb és felszereltebb volt, mint elődje.
Történelem
A La Masia de Can Planes, egy régi katalán parasztház volt, amely 1702-ben épült és, amelyet először 1979-ben használt a klub kollégiumként, az ifjú, nem Barcelonában élő játékosok számára. Az ötlet, hogy kollégiumként üzemeltessen az épület az akkori elnök Josep Núñez fejéből pattant ki, aki Johan Cruyff és Oriol Tort segítségét kérte a terv végrehajtásában. . A Barça-utánpótlás ezen a néven került be a köztudatba, Spanyolországban a futballakadémiák egyébként „La Cantera”-ként – azaz „Kőbánya” – ismertek, innen ered az itteni fiatalok „canteranos” elnevezése is.
A stadion 1957. szeptember 24-i felavatása után átmenetileg üresen maradt. Enric Llaudet elnöksége alatt a klub megvásárolta az épületet, felújították és kibővítették, ezután lett a vezetőség központja, melyet 1966. szeptember 26.-án nyitottak meg. Ahogy a klub növekedett, az épület már kicsinek bizonyult, így az irodákat át kellett költöztetni. Egy darabig ismét kihasználatlanul állt, majd Johan Cruyff – aki maga is az Ajax Akadémia tagja volt – javaslatára Josep Nunez elnöksége alatt ruházták fel jelenlegi funkciójával: a Barcelonától távol élők bentlakásos iskolája lett. 1979. október 20.-án nyitották meg, az első igazgató Oriol Tort volt.
Maga az épület kétszintes volt, 610 m2 alapterülettel, található benne konyha, étkező, nappali, könyvtár, irodahelyiség, fürdőszobák, tusolóhelyiségek és négy hálóterem. Kollégiumi rendszerben összesen hatvan 11 és 17 év közötti gyerek lakhelye, ebből csak tizenketten alszanak ebben az épületben, a többiek éjszakára a stadion körüli házakban kerülnek elhelyezésre. A 2010/2011-es szezonban 48 focista, 11 kosaras és egy jégkorongos srác élte itt mindennapjait.
Az elmúlt 30 évben több mint 500 gyerek fordult meg a kollégiumban, melynek első sikeres neveltje Guillermo Amor volt, aki 11 éves korában került Barcelonába, majd 19 éves korában az első csapathoz. Két évvel később követte őt Carles Busquets, Albert Ferrer és Pep Guardiola is, mindannyian Cruyff edzősége idején.

A ‘La Masía érinthetetlen’
2011-ben jelentették be, hogy az egész konstrukció átköltözik az új, modernebb Ciutat Esportiva Joan Gamperbe.
A La Masia egyre nagyobb rivaldafényben tündökölt, révén a B csapat sikereinek. Rory Smith arról számolt be a Daily Telegraph-ban, hogy a La Masia leváltotta az Ajax akadémiáját, mint legjobb tehetségképző akadémia. A jelenlegi sikerek leginkább az 1987-es korosztálynak köszönhetőek, írta Ian Hawkey a The Times-ban, amely korosztálynak tagja többek között: Cesc Fábregas, Lionel Messi, Gerard Piqué és Pedro. 2000-ben, az akkori edző Louis van Gaal azt nyilatkozta, hatalmas álma, hogy a csapat tizenegy saját nevelésű játékossal érjen fel Európa trónjára és hódítsa el a Bajnokok Ligája trófeáját. A média kinevette ezen kijelentése miatt, később viszont kiderült, hogy a küldetés nem teljesen lehetetlen, hiszen 2009-ben Josep Guardiola nyolc saját nevelésű játékossal zsebelte be a BL-t, és még másik öt kupát.
1979-től egészen 2009-ig, 440 fiatal hagyta el hazáját és családját, azzal a céllal, tervvel, hogy az akadémiára kerülhessen és egy nap nagy játékos váljon belőle. A játékosok fele volt katalán, a többiek más spanyol tartományból, más országból, esetleg más földrészről érkeztek, köztük 15 kameruni, 7 brazil, 5 szenegáli, 3 argentin. A 440 játékosból mindösszesen negyvenen jutottak el a Barcelona első csapatába.
Szervezet
Az eredeti La Masia mintegy 60 játékosnak adott otthont, amelyből tíz lakhatott az épületegységben. A többieknek a saját lakásukról maguknak kellett gondoskodniuk. A La Masia fenntartása az egyik legdrágább Európában, amelynek fenntartása éves szinten 5 millió euróra rúg. Az akadémia alsó korhatára hat év. Minden évben több mint ezer fiatal érkezik próbajátékra, akikből 200 kerülhet be az akadémiára. A klub is természetesen aktívan kutatja a fiatalokat, ennek köszönhetően egy játékos megfigyelő rendszert alakítottak ki. Összesen 40 felderítőt alkalmaznak, ebből 15 Katalóniában „nyomoz”, 15 Spanyolország többi részén, a maradék 10 pedig szerte az egész világon kutatja a tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalokat. A költségek enyhítése végett a Barça megállapodott 15 helyi klubbal, hogy azok a játékosok, akik még nem állnak még készen az akadémiára, edzhessenek náluk. Cserébe az FC Barcelona kisebb összeget fizet, emellett edzési és technikai tanácsokat is adnak a kluboknak. Ameddig a klub kiterjeszti működését külföldön, addig megalapítottak öt iskolát Mexikóban és egyet Egyiptomban. A sikeres pályázok bekerülhettek ezekbe az iskolákba nappali tagozatos diákokként, ahol nem csak a futballról tanultak, hanem mindenről, amiről egy normális európai iskolában. Amikor Josep Guardiola ismét a klub alkalmazásába került, újraszervezte a fiatalok útját a nagycsapatig, ami arról szólt, hogy a fiataloknak, mire a nagyok közé kerülnek meg kell járniuk a Juvenil A-t és a Barça B-t. Úgy vélte, hogy meg kell tanítani a játékosokat a türelemre, az összetartásra és arra, hogy mennyire fontosak a csereemberek. Azok a játékosok, akik a B csapat kulcsemberei lettek, esélyt kaphattak a nagycsapatnál.

La Masía Oriol Tort – 2011/12-es idénytől a fiatalok új otthona
A Barca utánpótlásrendszerében a fiatalok képességeiktől és fejlődésüktől függően összesen 15 csapatba nyerhetnek besorolást, hogy a végén eljuthassanak a professzionális szintig. Sorrendben:
- Prebenjamin (6-7 évesek);
- Benjamin C,- B,- A (8-10 évesek);
- Alevín D,- C,- B,- A (10-12 évesek);
- Infantil B,- A (12-14 évesek);
- Cadete B,- A (14-16 évesek);
- Juveníl B,- A (=C keret) 16-18 évesek;
- végül a Barça B, ahol tehetségüktől függően 16 éves koruktól szerepelhetnek a fiatalok.
A teljes folyamatban összesen 24 edző dolgozik, a B keretig bezárólag csapatonként egy edző, egy másodedző, egy pályaedző, egy fizikoterapeuta és egy orvos foglalkozik a gyerekekkel. (A számok alapján kiderül, hogy egy-egy szakember feladatától függően több csapat irányítását is végzi.) Az Atlétic, mint a profi futball képviselője kiegészül erőnléti edzővel, kapusedzővel, további három fizikoterapeutával és két taktikai elemzővel.
A csapatok augusztustól májusig a szabadban edzhetnek a La Baks-on, mivel az időjárás meglehetősen enyhe. Az ifjúsági csapat tagjai az iskolai képzés után edzenek, a Barça B játékosai pedig a nagy csapathoz hasonlóan reggel és este is edzenek. Minden edző, aki ezen az akadémián dolgozik a klub korábbi profi játékosa.

Két gyémánt a „Kőbányából” – Iniesta és Xavi
A Barça B a nagycsapat „előszobája”. A maradék 12 ifjúsági csapatban szerepel 24 edző és több mint 300 játékos. Jelenleg 56 egyéb alkalmazott áll a csapat szolgálatában, köztük orvosok, pszichológusok, táplálkozási szakértők, szakácsok és fiziológusok. A 2009/2010-es szezonban a Barça B ismét felkerült a spanyol másodosztályba, amely ugyanúgy 4-3-3-as formációban játszik, mint az első csapat.
Filozófia
Az a játékos, akit a La Masia nevelt, más lesz, mint a többiek. Az itt nevelkedő gyerekek egész gyerekkorukban a Barcelona mezőről álmodoztak és ez egy hatalmas plusz motivációt ad számukra.
A legfontosabb, hogy a gyerekek 7 és 15 éves koruk között megtanulják a labdát kontrollálni, a labdával futni, nagyon gyorsan gondolkodni és tökéletesen passzolni. Ezen kívül lényeges, hogy megértsék azt a taktikát, ami a Barçában ugyanaz a 8 évesek esetében, mint a nagy csapatnál. Csak ezt kell megtanulniuk, semmi mást. Az utánpótlásképzésben a fókusz a technikai képességek fejlesztésére irányul, ami lehetővé teszi mindenkinek, hogy bármely pozícióban helyt álljon. 16 éves korig minimális mennyiségű erőnléti edzést végeznek a gyerekek, csak labdával gyakorolnak. Ezután lép be a képbe az erőteljes fizikális felkészítés, de még itt is mindig vegyítik az erő fejlesztését a labdás gyakorlatokkal. A kiválasztás és a fejlesztés során alapelv az olyan tehetségek keresése, akik nem fizikálisan erősek, inkább nagyon jó az észjárásuk, akik készek döntéseket hozni, akik technikás és gyors futballistává fejlődhetnek.
Az említett filozófiában egy az egyben visszaköszön a holland szemlélet, melynek alapja, hogy mindenekfelett a rendszerben kell gondolkodni. A németalföldön dolgozó edzőket nem a csapataik eredményei alapján ítélik meg, hanem annak alapján, hogy mennyire képzettek a játékosaik. Így a Barçában is minden utánpótlásedzőnek tudomásul kell vennie – bármennyire is ellenkezik az egyéni edzői ambícióinak az érvényesülésével -, hogy a fiatal játékosok egyéni fejlődésének érdeke fontosabb a csapata érdekénél. A gyerekeket természetesen arra kell tanítani, hogy a játék célja a győzelem, de ebben a korban csak másodlagos vagy harmadlagos az eredmény. Hollandiában a saját nevelésű futballista bemutatkozása az első csapatban többet ér, mint az ifijátékosok bajnoki címe.
A korábbi technikai igazgató, Pep Segura a klub sikereit a játékfilozófiának tulajdonította: „Ez egy filozófia, egy vallás, egy mentalitás, amely átjárja a klubot a legkisebbektől a legnagyobbakig”. A csapat játéka ötvöződik a holland totális futballal és a tradíciós spanyol egyérintős focival (tiqui-taka). A totális futballt a holland válogatott alakította ki, majd a Barcelonában Cruyff tökéletesítette. A totális futball egy rendkívül pörgős, gyors játékstílus, amelynek alapja, hogy a játékosok bármikor felcserélhetik pozíciójukat. A La Masian erre természetesen hatalmas hangsúlyt fektetnek, minél jobban finomítani próbálják a technikai képességeket, amely az alapja ennek a taktikának. Ez a taktika is eredményezte a csapat sikerességét, hiszen ehhez a taktikához folyamatosan ragaszkodott klub. A játékosoknak pedig fontos az állandóság, a folytonosság. A Cruyff féle „Dream Team” alapja ebben a taktikában Josep Guardiola volt, majd később, amikor Ő maga lett az edző Xavi Hernández és Andrés Iniesta vették át ezt a pozíciót, a csapaton belül.

La Masía – 1985-1986
A La Masia nem csak egy fontos épület volt a csapat életében, hanem Katalónia egyik fontos jelképe is, amely a klub erejét szimbolizálja, valamint kulturális értéke is hatalmas.
A kollégium szoros kapcsolatot ápol az iskolákkal, így ellenőrzik, hogy a gyerekek tartsák a szintet és nehogy idő előtt feladják tanulmányaikat. Bár senki nem várja el tőlük, hogy diplomát szerezzenek, a La Masia beléjük ülteti az igényt, hogy egyetemre menjenek. A játékosok diplomát szerezhetnek, ha kimagaslók a tanulmányi eredményeik, de azonnal hazaküldik őket, ha ezek az eredmények nem elég jók!
Veszélyes, ha a gyerekek előtt csakis a sikeres karrier lehetősége lebeg. Látják maguk körül a jelenlegi sztárokat, azt hiszik, az útjuk egyértelmű, hiszen a La Masiában vannak. Ezért folyamatosan türelemre intjük őket, hogy az út hosszú és nem mindenkinek sikerül. Erre figyelmeztetjük őket minden nap.

Carles Folguera 2016-ban
Amikor a gyerekek meccset játszanak, három fő szempontot nevelnek beléjük:
1. Többnek kell lenniük, mint egy sportcsapat. Játsszanak nagyon kevés szabálytalansággal és minimális agresszióval.
2. Úgy próbáljanak nyerni, hogy szép játékot játszanak, kreatív hozzáállással, támadófocival.
3. Győzelmüket az eredményjelzőn érjék el, de az első kettő nélkül nem lesz teljes a siker.
A La Masia további alapelve a regionális nacionalizmus. Helyi tehetségek szolgálják a klubot, ez erős és meghatározott elkötelezettséget feltételez Katalónia kultúrája iránt. A kiválasztás során a helyiek előnyben vannak, külföldről csak kivételes tehetségek érkezhetnek. Az ideérkező külföldiek először katalánul tanulnak meg, az oktatás is ezen a nyelven folyik.
Egy átlagos nap a kollégiumban
Az ébresztő 6:45-kor van, a közös reggeli 7:00-kor. 7:30-kor kisbuszokkal viszik a gyerekeket iskolába, ahonnan 14:00-kor érkeznek vissza. 14:15-kor közös ebéd, majd szabadidő 16:00-ig. Ezt az időszakot igény szerint tölthetik a gyerekek sziesztával, vagy a házi feladatuk elkészítésével. Természetesen a netezés, olvasás, videojáték, csocsó, ping-pong lehetősége is adott számukra. 16:00-18:00 között edzésen vannak, majd a közös vacsora következik 21:00-kor, végül 22:00-kor lefekvés.
Kinéztél az ablakon és ott volt a Camp Nou szemben. Folyton arra gondoltam, hogy ott játszani hatalmas siker lesz.
Azt vallják, hogy nem csak futballistát nevelnek belőled, hanem embert, és ez így igaz. Megtanulod a tiszteletet a többiekkel szemben, ez lesz a legfőbb elved. Nagyon gyorsan nőttem fel ott.
Iniesta nagyon korán, 12 évesen került a klubhoz. A szülei minden vasárnapot vele töltöttek látogatóban, aztán nehéz volt, amikor elmentek. Ő nagyon közel állt a családjához és minden búcsúzás egy mini-dráma volt vasárnaponként. Ini sokat sírt és sok időt töltött a házamban, ahol anyám mindig viccelődött, hogy megnevettesse, mert sokat szenvedett azokban a napokban.
Amikor megérkezett a La Masiába, napokon keresztül nem szólt egyetlen szót sem.
Az esetemben az első válaszom az volt, hogy nem akartam jönni, mert előbbre helyeztem a családi kötelékeimet, és nem akartam nélkülük egy ilyen távoli helyre költözni. Az édesapám segített abban, hogy egy kihívásként tekintsek erre. Én pedig azt mondtam neki, hogy jó, megteszem ezt a lépést és egy évet kibírok valahogy. Az ezt követő néhány hónap volt életem legrosszabb időszaka, de mindenkinek a segítségével jobb lett. Kiszakítanak a gyökereid helyszínéről 12 évesen, ez nagyon nehéz. Azon a napon négyen jöttünk, a szüleim, a nagypapám és én, az út remekül sikerült. Azon az éjszakán viszont a La Masiában maradtam, ők pedig egy szállodába mentek, ez volt életem egyik legrosszabb éjszakája. Az édesapám bármilyen bátor is, ha nincs ott az anyukám, visszajött volna értem és hazavitt volna. Az volt a kihívás előttem, hogy ne csalódjak, és ne csalódjon bennem a családom. És azzal, hogy meghoztam ezt a döntést, ott állt előttem a kihívás, hogy a végletekig ki is tartsak. Mindig az volt az álmom kisgyerekként, hogy egyszer futballista legyek, nem voltak más céljaim.
A La Masía hatása
2009-ben Lionel Messi volt az első játékos, aki a La Masián nevelkedett és sikerült neki megnyernie az Aranylabdát, amit akkor még a France Football osztott ki a legjobb játékosnak.

Messi klubtagságija – 2002. február 15.
2010. július. 11.: A spanyol futball nevezetes dátuma, hiszen ezen a napon hódította el Vicente del Bosque csapata a világbajnoki trófeát a dél-afrikai Johannesburgban. A győztes keretben kilenc La Masia játékos volt, név szerint: Gerard Piqué, Carles Puyol, Andrés Iniesta, Xavi Hernández, Sergio Busquets, Pedro, Víctor Valdés, Cesc Fàbregas és Pepe Reina. A kezdőcsapatban hatan kaptak helyet: Gerard Piqué, Carles Puyol, Andrés Iniesta, Xavi Hernández, Sergio Busquets és Pedro. A hét Barcelona játékos a mai napig rekord, ennél több játékost egyetlen klub sem adott válogatottjának világbajnoki döntőben. Az elődöntőben vereséget szenvedő Németország szövetségi kapitánya Joachim Löw a következőket nyilatkozta:
„A spanyol válogatott stílusa szinte pontosan ugyanaz, mint a Barcelonáé. Szinte lehetetlen őket megverni. Rendkívül magabiztosan és nyugodtan teszik-veszik a labdát, rendkívüli pontossággal.”