Az FC Barcelona vezetőedzői 1899-

szerző: Blaugrana.hu
664 megtekintés

Az alábbi cikkben túl sok információt nem fog találni az Olvasó – Szurkoló, inkább úgy fog tűnni, mintha egy almanach oldalát lapozná fel. Mégis, fontosnak tartom, hogy egy szösszenet formájában, egy helyen megtalálhatók legyenek az FC Barcelona vezetőedzői. Hiszen, mint ahogy tudjátok, e sportoldalnak az is a küldetése, hogy a Blaugrana múltjával is megismertesse a Kedves Szurkolókat. Ez a cikkecske egy jó kiindulópont lehet a további kutatásokhoz, aki kedvet kapna a dologra.

1917-től kezdődően lehet pontosan megnevezni a Blaugrana edzőit. Amint az jól látszik a felsorolásból, az első évtizedben külföldi, elsősorban angol edzők irányították a Klub szakmai munkáját. Az első katalán nemzetiségű edző, Romá Forns volt, aki az 1928/29-es idény közepéig vezette a csapat edzéseit. A bajnoki cím megnyerése pillanatában azonban már egy másik angol, James Bellamy ült a padon, így az ő nevéhez fűződik a csapat első spanyol bajnoki címe – ami egyben a Primera División első hivatalos kiírása is volt egyben.

1917: JOHN BARROW
1917-24: JOHN ’JACK’ RICHARD GREENWELL (1884. 01. 02. – 1942. 11. 20. Crook, Anglia)
1924-25: JESZA POSZONY – POZSONYI IMRE (1880. 12. 12. Budapest – 1969. 10. 09. Budapest)
1925-26: RALPH (CONYERS) KIRBY (1884. Birmingham – 1946. 04. 09. Birmingham)
1926-27: JACK DEMBY (RICHARD KOHN; 1888. 02. 27. Bécs – 1963. Bécs)

1927-29: ROMÁ FORNS I SALDANA (1886. – 1942. 04. 25. Barcelona)
1929-31: JAMES FRANCIS BELLAMY (1881. 09. 11. – 1969. 03. 30. London)
1931-33: JACK GREENWELL (1884. 01. 02. – 1942. 11. 20. Crook, Anglia)
1933-34: JACK DEMBY (RICHARD KOHN; 1888. 02. 27. Bécs – 1963. Bécs)
1934-35: FRANCISCO PLATTKÓ (1898. 12. 02. Budapest – 1982. 09. 02. Santiago)
1935-37: PATRICK O’CONNELL (1887. 03. 08. Dublin – 1959. 02. 27. London)
1937-39: nem volt bajnokság

1939-41: JOSEP PLANAS ARTÉS (1901. 04. 14. – 1977. 04. 09. Barcelona)
1941: RAMÓN GUZMÁN (1901. 09. 22. Peniscola – 1954. 04. 01)
1941-44: JUAN JOSÉ NOGUÉS PORTALATÍN (1909. 03. 28. Zaragoza – 1998.)
1944-47: JOSEP SAMITIER VILLALTA (1902. 02. 02. – 1972. 05. 05. Barcelona)
1947-50: ENRIQUE FERNÁNDEZ VIOLA (1912. 06. 10. Montevideo – 1985. 10. 06. Montevideo)

1950: RAMÓN LLORENS PUJADAS (1906. 01. 11. Barcelona – 1985. 02. 04. Barcelona)
1950-54: FERDINAND DAUCÍK (1910. 05. 30. Sahy, Szlovákia – 1986. 11. 14. Piacenza)
1954-55: SANDRO PUPPO (1918. 01. 28. Piacenza – 1986. 10. 16.)
1955-56: FRANCISCO PLATTKÓ (magyar)
1956-58: DOMÉNEC BALMANYA (1914. 12. 29. Girona – 2002. 02. 14. Condal)
1958-60: HELENIO GAVILÁN HERRERA (argentin származású francia)

1960: JOSEP ENRIC RABASSA LLOMPART (1920. 04. 19. – 1980. 12. 29. Barcelona)
1960-61: LJUBISA BROCSICS (1911. 10. 03. Belgrád – 1995. 08. 16. Melbourne)
1961: ENRIQUE ORIZAOLA VELÁZQUEZ (1922. 03. 26. Santander, Kantábria – 2013. 06. 10. Santander)
1961-62: LLUIS MIRÓ DONATE (1913. 03. 03. Barcelona – 1991. 09. 15. Barcelona)
1962-63: KUBALA LÁSZLÓ (1927. 06. 10. Budapest – 2002. 05. 17. Barcelona)
1962-63: JOSEP GONZALVO FALCÓN II. (1920. 01. 16. – 1978. 05. 31. Barcelona)
1963-64, 1964-65: CÉSAR RODRIGUEZ ÁLVAREZ (1920. 06. 29. León – 1995. Barcelona)
1964-65: VICENC SASOT I FRAUCÁ (1918. 01. 21. PENYALBA, Aragónia – 1985. 04. 12. Barcelona)
1965-67: ROQUE GERMÁN OLSEN FONTANA (1925. 09. 09. Sauce de Luna, Argentína – 1992. Sevilla)

1967-69: SALVADOR ARTIGAS SAHÚN (1913. 02. 23. Barcelona – 1997. 09. 06. Benidorm)
1969-70: JOSEP SEGUER SANS (1923. 05. 06. Barcelona – 2014. 01. 01. Reus, Katalónia) 1969-71: VIC BUCKINGHAM (1915. 10. 23. Greenwich – 1995. 01. 26. Chichester)
1971-75: MARINUS MICHELS (1928. 02. 09. Amszterdam – 2005. 03. 03. Aaalst)
1975-76: JOHANNES WEISSWEILER (1919. 12. 05. Köln – 1983. 07. 05. Aesch, Svájc)
1976: LAUREANO RUIZ QUEVEDO (1937. 10. 21. Escobedo de Villafufre, Kantábria)
1976-78: MARINUS MICHELS (holland)
1978-79: LUCIEN MÜLLER-SCHMIDT (1934. 09. 03. Bischwiller, Franciaország -)
1979-80: JOAQUÍM RIFÉ II CLIMENT (1942. 02. 04. Barcelona -)
1980: KUBALA LÁSZLÓ (magyar) – LADISLAO KUBALA
1980-81: HELENIO GAVILÁN HERRERA (argentin származású francia, 1916-1997)
1981-82, 1982-83. 03.: UDO LATTEK (1935. 01. 16. Bosemb, NSZK – 2015. 01. 31. Köln)
1982-83: JOSÉ LUIS ROMERO ROBLEDO (1945. 01. 05. Madrid -)
1983. 03.-84: CÉSAR LUIZ MENOTTI (1938. 11. 05. Rosario, Argentína -)

1984-87: TERENCE FREDERICK ’TERRY’ VENABLES (1943. 01. 06. Dagenham, Anglia -)
1987-88: JOSÉ LUIS ARAGONÉS SUÁREZ MARTÍNEZ (1938. 07. 28. Madrid – 2014. 02. 01. Madrid)
1988: CARLOS REXACH CERDÁ (1947. 01. 13. Barcelona -)
1988-96: JOHAN CRUYFF (holland) – CARLOS REXACH CERDÁ
1996: CARLOS REXACH CERDÁ
1996-97: BOBBY ROBSON (1933. 02. 18. Sacriston – 2009. 07. 31. Durham) – JOSÉ MOURINHO (portugál)

1997-2000: ALOYSIUS „LOUIS” PAULUS MARIA VAN GAAL (1951. 08. 08. Amszterdam -) – RONALD KOEMAN
2000-01: LORENZO SERRA FERRER (1953. 03. 05. Sa Pobla, Mallorca -) – JOSÉ MARIA BAKERO ESCUDERO
2001-2002: CARLOS REXACH CERDÁ
2002-2003: ALOYSIUS „LOUIS” PAULUS MARIA VAN GAAL (holland)
2003. tavasz: RADOMIR ANTICS (1948. 11. 22. Zitiste, Szerbia -)
2003-08: FRANKLIN EDMUNDO RIJKAARD (1962. 09. 30. Amszterdam -)

2008-2012: JOSEP GUARDIOLA I SALA – FRANCESC ’TITO’ VILANOVA I BAYO (1969. 09. 17. BELLCAIRE D’EMPORDÁ, Katalónia – 2014. 04. 24 Barcelona)
2012-13: FRANCESC ’TITO’ VILANOVA I BAYO – JORDI ROURA SOLÁ /1967. 09. 10. LLAGOSTERA, Girona/
2013-14: GERARDO DANIEL ’TATA’ MARTINO (19621 11. 20. Rosario, Argentína) – JORGE REMIGIO PAUTASSO (1962. 02. 03. Rafaela, Argentína)
2014-17: LUIS ENRIQUE MARTÍNEZ (1970. 05. 08. Gijón) – JUAN CARLOS UNZUÉ LABIANO (1967. 04. 22. Pamplona)
2017-20:  ERNESTO VALVERDE TEJEDOR (1964. 02. 09.  Viandar de la Vera -) – JON ASPIAZU (1962. 11. 05. Barcelona-)
2020. 01. 22. – 2020. 08. 18.: ENRIQUE ‘QUIQUE’ SETIÉN SOLAR (1958. 09. 27. Santander -) – EDER SARABIA (1981. 01. 12. Bilbao -)
2020. 08. 19. – 2021. 10. 27.: RONALD KOEMAN (1963. 03. 21. Zaandam) – ALFRED SCHREUDER (1972. 11. 02. Barneveld)

2021. 11. 06. -: XAVI HERNÁNDEZ CREUS (1980. 01. 25. Terrassa -) – ÓSCAR HERNANDEZ CREUS (1976. 09. 24. Terrassa -)

Remélem, sikerült egy kis örömet szereznem minden kedves Szurkolónak! Jó böngészést az adatok halmazában. Mindenki megtalálhatja köztük a maga kedvencét, vagy éppen azt a trénert, akinek a munkásságával, személyiségével, döntéseivel nem tudott azonosulni.

Visca el Barça y Visca Catalunya!

You may also like

Írj kommentet