Edelmira Calvetó, a klasszikus határok áttörője – az első női socio

Közzétette: Blaugrana.hu

Edelmira Calvetó volt az FC Barcelona első női tagja. Több, mint száz évvel ezelőtt került a katalán klubhoz, Joan Gamper elnöksége idején, köszönhetően kitartásának, valamint a harcnak, amit folytatott. Edelmira Calvetó Alsamora 1884. július 1-én született Barcelonában, s itt is hunyt el 1959. július 29-én.

Több, mint száz év telt el azóta, hogy Edelmira Calvetó szót emelt az akkori világ szociális és jogi normái ellen, amivel aztán ő lett az FC Barcelona első női sociója. Az úttörő hölgy 1913. január elsején lett hivatalosan a Blaugrana tagja, annak ellenére, hogy az 1911-ben írt klubszabályzat kizárólag a férfi tagokat ismerte el. A szabályzat húsz évvel azelőtt íródott, hogy a nők szavazójogot kaptak.
Edelmira Calvetó Alsamora 1884. július elsején született Barcelonában, 15 évvel azelőtt, hogy Joan Gamper és pár barátja 1899. november 29-én férfi futballklubot alapított Foot-ball Club Barcelona néven. Ezen férfiak a labdarúgás iránti szeretetük jeléül hozták létre az egyesületet. Valószínűtlen, hogy a tinédzser korú Calvetó magától talált rá a klubra, mint ahogy az is, hogy ismerte volna az 1902-es szabályt, mely szerint csakis férfiak lehetnek hivatalosan tagok a csapatnál. A hetedik cikkely így kezdődött: “Regisztrált tag kizárólag 16. életévét betöltött spanyol, vagy idegen nemzetiségű férfi lehet, akinek magaviselete makulátlan és felvételét saját maga kérvényezi. A tagfelvétel az elnökség elbírálása alapján történik.”. Ebben az időben Katalóniában a futball még nem örvendett túl nagy népszerűségnek.
A helyzet azonban változott, miután 1910. február 7-én Edelmira hozzáment Pere Ollé Parent collbatói születésű munkásemberhez, aki egyébiránt nagy Barça-rajongó volt. Az FC Barcelona egy konszolidált klub volt, mely 300 socio támogatását élvezte és lassan, de biztosan növekedett a futballt szerető emberek tábora a közösségen belül. A rajongótábor ezidőben is kizárólag férfiakból állt. Köztük voltak, akik aktívan futballoztak is és akik csak nézték. Az Industria úti stadionban megjelenő hölgyek pedig úgy tekintettek a meccsekre, mint társasági esemény, ahol beszélgethetnek egymással, de ha hihetünk a korabeli híreszteléseknek, maga a sport hidegen hagyta őket.
Edelmira azonban nem tartozott ezen nők közé. Számára mindig különlegesek voltak a mérkőzések, melyekre férjével és egy barátjával látogatott ki. A két férfi ebben az időben már klubtag volt és Edelmira elhatározta, hogy ő is az lesz, mivel nem csak, hogy értette a sportot, kimondottan rajongott a futballért, a pompás Barcelonát pedig egyenesen imádta. A csapatot, melyet olyan játékosok alkottak, mint Forns, Wallace, Comamala és Peris, s mely megnyerte a katalán ligát, a spanyol bajnokságot és a Pireneusok-kupát az 1909-1910-es szezonban. Mint az összes többi Barça-fanatikus, Edelmira is végig izgulta a meccseket és örvendett a sikereknek. Legnagyobb kedvence Amechazurra volt, egy hidegvérű kőkemény védő.
Abban az időben a jelenléte a stadionban kész látványosság volt. A legtöbb meccsen ő volt az egyetlen női néző és, hogy hűsége milyen szakadatlan volt, mi sem mutatja jobban, mint, hogy egyetlen fiának, Norbertnek születése után is kijárt a mérkőzésekre a csecsemővel.
A klub mit sem tudva a buzgó hölgy nagy álmáról, 1911 októberében új szabályzatot adott ki, de ebben is tiltották a nők tagságát. Kuriózum, hogy mikor a szabályzat szövegét kinyomtatták, probléma lépett fel, ennek következtében pedig a végleges verzióba az íródott, hogy minden 14 év feletti személy klubtag lehet. A klubvezetés később észlelve a problémát, november 16-án kicserélte a szövegben szereplő “személy” szót a “férfi” szóra.
Edelmira Calvetó erről nem tudott, mi több, 1912-ben megkérte az egyik barátját, hogy segítsen neki abban, hogy hivatalosan is klubtag legyen. Ez a barát nem volt más, mint a csapat játékosa, Francesc Armet “Pacan”, aki az Universitariótól igazolt Barcelonába és egy illusztris feminista író pártfogoltja volt, kinek neve azóta is rejtély, az viszont bizonyos, hogy nagy Barça-fan volt. Pacan nem tudott mást mondani, mint, hogy nagyon sajnálja, de a klub csak férfi tagokat ismer el, viszont kiemelte, hogy Edelmira volt az első nő, akinek egyáltalán megfordult a fejében a gondolat, hogy csatlakozzon az FC Barcelonához. Ez a válasz nem törte le Calvetót, továbbra is felhozta szándékát időről-időre. Erőfeszítéseinek gyümölcse 1913. január elsején érett be, amikoris, 28 esztendős korában végre regisztrált taggá vált, mindez Joan Gamper elnöksége idején történt. A látszólag rendíthetetlen szabályzatot ezzel felmorzsolta egy céltudatos nő akaratereje. Kiemelendő, hogy ahhoz képest, hogy Spanyolországban csak 1931 óta szavazhatnak a nők, az FC Barcelonának már 1913-ban volt női tagja. A második női tag a klubnál María Oriol volt, akit 1913. szeptember 16-án regisztráltak.
1921-ben új klubszabályzatot adtak ki, amiben nemtől függetlenül sociókról volt szó. Ekkor már nyolcadik éve lehettek női tagjai a klubnak, köszönhetően Edelmira Calvetó küzdelmének.
Edelmira 1937-ben vesztette el férjét, ő maga pedig 1959. július 29-én hunyt el Barcelonában, 75 esztendős korában. Utolsó éveiben már nem járt meccsekre, viszont élete végéig socio maradt. Szomorú, de érdekes: se a klub, se a helyi írott sajtó nem számolt be a haláláról. Továbbá az is sajnálatos, hogy Edelmira Calvetó teljesítménye csak azután lett elismerve, miután a hölgy meghalt.
1959-ben a klubvezetés kizárólag férfi tagokból állt és az egyéb sportokat tekintve is nagyon alacsony volt a nők jelenléte. Egy nappal Edelmira halála előtt a klubtagok gyűlést tartottak. Nem meglepő módon, csak férfiak vettek részt az eseményen. Ez egyfajta jelzés volt, hogy valakinek folytatnia kell Edelmira Calvetó munkáját.
2011-ben a klub vezetése létrehozott egy munkacsoportot, melynek feladata az FC Barcelona történelmében megforduló nők örökségének ápolása, egyenlő jogok a női socióknak, hogy nagyobb szerepet kapjanak a klub kötelékében álló hölgyek, valamint feladatuk volt felhívni a figyelmet a nők fontosságára a sportéletben. A munkacsoport az Edelmira Calvetó Csoport nevet kapta (Group Edelmira Calvetó- GEC).
A csoport első lépése az volt, hogy 2011 márciusában az egyik mérkőzésen az elnöki páholyba csak női tagokat ültettek. Ezen felül kiálltak a női csapat mellett és szorgalmazták, hogy a 2012-2013-as szezon végén levő parádén, ahol a férfi csapatot ünnepelték, az abban az évben bajnokságot nyerő női csapat is kapjon helyet. 2013. májusában ünnepnapot tartottak a női sport fejlődésének tiszteletére. Elérték, hogy az FC Barcelona múzeumban az addiginál nagyobb részleget kapjanak a klub női csapatai és azok múltja, valamint létrehozták az Edelmira Calvetó-díjat, amit az éves Penya-gyűlésen mutattak be, és azokat a hölgyeket jutalmazták meg a díjjal, akik munkájukkal a klub hírnevét öregbítették.
A csoport jelenlegi elnöke Susana Monje, a klub gazdasági alelnöke. Társai: Maria Teixidor, a klubvezetés titkára; Rosa Maria Lleal és testvére Lucia Caram, a klub alapítványának védnökei; Roser Tiana, a szociális bizottság tagja; Cristina Fàbregas, a Blaugrana Sallent Penya elnöke, továbbá a bages-i, berguedá-i és cerdanyai szövetség Blaugrana Penyáinak titkára és Helena García Melero, újságíró.
A 2016. február elsejei felmérés szerint a női kvóták száma átlépte klubon belül a 25%-ot, az FC Barcelona fennállása során először (a sociók 26.28%-a nő). Így a 144 808 regisztrált tagból 38 053 nő.

Kapcsolódó cikkek