Evés, alvás és a labda tisztelete: belülről a La Masia

szerző: Somi Gábor
1183 megtekintés

A brit országos napilap, a ‘The Guardian’, a Barcelona korábbi futsal csapatának vezetőedzőjével, jelenleg a La Masia vezetőedzői képzéséért felelős vezetőjével, Marc Carmonával készített egy hosszabb interjút. A téma természetesen a La Masia felépítése, az ott zajló élet, illetve a jövővel kapcsolatos kérdések voltak. Kellemes olvasást!

A híres tanyaház, amelyben Lionel Messi és Andrés Iniesta is felnőtt, lecserélődött, de az alap továbbra is megmaradt, a futballban való tökéletességre törekvés.

A halványan megvilágított szürke előadótermek, egy külvárosi középiskola érzését keltik az emberben. Az utca másik oldalán egy futballpálya szélességével nagyjából megegyező nagyságú, Aldi-szupermarket áll, erősítve a külvárosi érzést. Ez azonban nem egy hagyományos iskolai környezet.

Mivel ez az újjáépített La Masia, a híres tanyaház utódja, modern megtestesülése, egy olyan hely utódja, ahol az eddigi legeredményesebb generáció kinevelése történt. Az a hely, ahol Lionel Messi, Xavi Hernández, Carles Puyol, Andrés Iniesta, a tiki-taka brigád, illetve a többiek elsajátították az ellenfél jó letámadását és a labdatartást művészi szintre fejlesztették.

„Ez nem szerencse, ugyanakkor el kell ismerni, hogy abban az időszakban rengeteg sztárt tudtunk a csapatunkban” – mondta Marc Carmona, a Barcelona vezetőedzői képzéséért felelős vezetője. „A spanyol válogatott három nagy tornát nyert egymás után zsinórban 2008 és 2012 között – ez pedig egybeesik a Barça története legjobb időszakával.”

A La Masia fő előadótermében néhány nappal a spanyol-portugál kaotikus 3-3-as döntetlenje után, Carmona elmagyarázta az előadáson, hogy az 1979-ben alapított La Masia – melynek megalapításában oroszlánrészt vállalt a katalánok korábbi kiváló játékosa és sikeredzője, Johan Cruyff is – csúcspontja 2010-ben érkezett el. Ebben az évben ugyanis a világbajnokságot megnyerő spanyol válogatottban kilenc La Masia növendék szerepelt, közülük kettő pedig az év végi Aranylabda szavazáson is bekerült a legjobb háromba, Xavi Hernández és Andrés Iniesta. A két zseniális középpályást egy harmadik La Masia növendék, egy apró argentin játékos egészített ki, Lionel Messi.

Ez volt az első alkalom a futball története során, hogy egy klub három játékosát jelölték az Aranylabda legjobb három játékosa közé. Messi nyert végül – ez volt az argentin második elismerése az ötből – és figyelemre méltó, hogy 2004 óta minden évben legalább egy játékost adott a katalán klub az Aranylabda szavazás három legjobbja közé. „Dolgozunk azon, hogy megismételjük ezt az időszakot” – mondta Carmona. „Ez azonban egy rendkívül bonyolult folyamat.”

Egy kivételes generáció, három legnagyobb alakja

A folyamat nehézsége pedig az utóbbi néhány évben mindenki számára világossá vált. Egy évvel azok után, hogy az új La Masia megnyitotta kapuit, a Tito Vilanova vezette csapat tizenegy saját nevelésű játékossal lépett a pályára az egyik mérkőzésén. Az azóta eltelt időszakban csak Sergi Roberto tudott megragadni a nagyoknál, azok után, hogy megjárta a szamárlétrát.

Picit több, mint két évvel ezelőtt a Barcelona megnyitotta a ‘La Masia 360’ névre hallgató projektjét, mely arra hivatott, hogy kibővítse a La Masiát, ezzel elérve, hogy a következő szupersztárokat könnyebben találja meg a klub. A Barcelona ennek megfelelően emelte a létszámot az akadémián, jelenleg 76 fiatal tartózkodik a Masián, ami a futballt illeti. Összesen nagyjából 550 fiatal része a programnak, mely a felsorolt öt sportág mindegyikével foglalkozik, férfiaktól a nőkig: futball, kosárlabda, futsal, kézilabda és jégkorong.

„Nagyjából 70 fiatal játékos tartózkodik jelenleg az akadémián, ők itt laknak, esznek, tanulnak és edzenek. Rendkívül sokat foglalkozunk velük.” – mondta Carmona. „Egy napon a stratégiáért felelős részleg úgy döntött, hogy miért ne foglalkoznánk mindegyik fiatal játékosunkkal úgy, mint a többiekkel? Tehát most ugyanakkora figyelmet szentelünk a külföldről érkező játékosoknak, mint azoknak, akik itt születtek és nőttek fel. Ugyan ők nem itt nőttek fel, de próbáljuk a családjukat és a játékos tanulmányait is egyengetni.”

A klub teljességgel elkötelezett a „Több, mint egy klub” szlogen iránt. A ‘360’ programja a gyermek felnövése közben igyekszik tökéletesen felkészíteni a játékost mentálisan arra, ami várja majd a profi közegben. Megtanítják nekik azokat a dolgokat, melyek szükségesek ahhoz, hogy a Barcelonában sikeresek lehessenek: alázat, küzdés, ambíció, tisztelet és csapatmunka.

„Számunkra a viselkedés rendkívül fontos. Szeretnénk elérni az ellenfeleink, a játékvezető tiszteletét, ami a játék szabályainak betartását illeti.” – ecseteli Carmona. „Természetesen nem figyelmen kívül hagyva ezzel a Barcelona labdarúgásának három fő alappillérjét: a labda birtoklását, a pozíciós játékot és a labdavesztés utáni letámadást. Ezek ismerete szükségeltetik ahhoz, hogy az ember megértse a futballt. Ezen elemek megléte teljesen egyértelmű, ha az ember megnéz egy Barcelona meccset.”

Az öt emeletes épület, mely a Barcelona edzőközpontjának, a Ciutat Esportiva Joan Gamper szívében helyezkedik el, nagyjából három km-re fekszik a Camp Nou-tól. Ez az öt emeletes épület váltotta le néhány éve az elhíresült tanyaházat.

Az öt emeletes, új La Masia épület

A földszinten a folyosó végén lévő ajtó az étterembe vezet, innen nyílik egy ajtó, amely egy parkhoz hasonló helyre vezet minket. Ez a hely a játékhoz és a tanuláshoz egy remek helyszín, van csocsó asztal,  egy túl méretes asztalitenisz pálya, melynek asztalán felfedezhetőek futballpályához hasonló ovális jelek, itt négyen is játszhatnak. „Olyan, mint egy nyilvános park Barcelonában.” – mondja Carmona.

A Real Madrid 100 millió eurós beruházása az akadémiájába, illetve az első csapat sikerei, felvetették azt a kérdést Barcelonában, hogy van-e értelme folytatni az eddig járt utat és nem lenne-e jó szakítani a hagyományokkal. Carmona azonban gyorsan igyekszik védelmébe venni a játékstílust és a filozófiát, melyet a Barcelona egészen az U10-es csapattól a nagy csapatig ültet játékosaiba.

„Miközben figyeled a különböző korosztályos csapatok játékát a szezon közben, elfog az az érzés, hogy nagyon hasonló, ami a szemed elé tárul a mérkőzések alatt.” -mondja. „Különböző edzési gyakorlatok az eltérő kor miatt, de maga az elképzelés és a végrehajtás nagyon hasonló. Érzed, látod ezt a mérkőzéseken: ez a mi DNS-ünk.”

„Kis területen megy a játék, sok rondó, rengeteg labdabirtoklás, sok 4v4, vagy 5v5 elleni játék, láthatod, hogy a labda mennyire fontos. Passzok, labdakezelések, mozgás a labdával.. ez a futball DNS-e. Az edzőink pedig ezt próbálják beleültetni a fiatalokba már egészen kiskoruktól kezdve.”

Csocsóasztal a La Masián

A Real Madrid májusban zsinórban a harmadik Bajnokok Ligája sikerét érte el azzal, hogy legyűrte a Liverpoolt a döntőben. A Barcelonában pedig felmerülhet a következő kérdés: „megváltoztassuk a hozzáállásunkat a játékhoz, azért, hogy nyerjünk”? „Úgy gondolom, hogy néha szükség van egy csapatban olyan karakterre, mint amilyen [Sergio] Ramos.” – vallja Carmona. „A Barcelona az elmúlt öt évből, négyszer már a negyeddöntőben kiesett, ez pedig gondolkodásra ad okot a részünkről. El kell gondolkodnunk azon, hogy valamit rosszul csinálunk, hiszen láthatjuk, ami a spanyol bajnokság megnyeréséhez elegendő, az nem biztos, hogy elég egy Bajnokok Ligája sikerhez, mivel az ellenfelek rendkívül magas, erős játékosokkal rendelkeznek.”

Carmona szerint, aki egyébiránt sikeres edzője volt a Barcelona futsal csapatának, mielőtt elfoglalta volna jelenlegi pozícióját a La Masián, a futsal rendkívül jó gyakorlat a nagypályás focihoz. Sokat javít technikailag a játékoson, ha kis pályára korlátozódik a játéka, ezeket a képességeket Messi, Xavi és Iniesta már nagyon hamar magukban tudhatták. „A futsalban többször tudsz labdához érni, többször vagy benne a játékban.” – mondja Carmona. „Néha a nagypályás fociban jó, ha három perc alatt egyszer a labdához érsz. Úgy gondolom a futsal remek gyakorlás a nagypályás futballhoz.”

Egy tablókép az 1996/97-es csapatról.

Jordi Torras, az egykori Barcelona és Spanyolország remek futsal játékosa, aki most az ifjúsági futsal csapat vezetőedzője, elmagyarázza nekünk, hogy a mérkőzések forgatókönyvére való felkészülés döntő fontosságú a versenyek szempontjából. „A bajnokságban ezen szakaszában többet kell foglalkoznunk a stratégiával és azzal, hogy mi következhet majd az adott mérkőzésen a riválisunktól.” – mondja. „A filozófia itt is megegyezik azzal, amit a klub képvisel: úgy kell megnyernünk mindent, hogy mások legyünk a többiektől, példát mutassunk a többieknek, ez tesz minket különbbé.”

A Barcelona elkötelezett futsal csapata mellett, mely a klub egy másik jelképének számít, és egyben újabb különbséget mutat számunkra a katalánok és a Real Madrid között. A madridi klub a 80-as években kacérkodott a gondolattal, hogy egy futsal csapatot alapít, végül azonban ez nem sikerült.

„Ők [a Real Madrid] a legjobb futballcsapatot szeretnék megalkotni Európában, ez pedig jelenleg megvan nekik.” – mondja Carmona. „Itt a Barçában nem csak erre törekszünk, hanem arra, hogy ugyanolyan különleges érzéssel foglalkozzunk a profikkal, mint az amatőrökkel.”

Ez a mi identitásunk. Atlétika, röplabda [férfi és női], női kosárlabda, kerekesszékes kosárlabda, jégkorcsolya, jégkorong, rögbi, gyeplabda. Mindannyian az identitásunk részét képezik.

„A madridi DNS a győzelemről szól. A Barça DNS-e pedig a szép játékról. De az igazság az, hogy győznünk kell.”

You may also like

Írj kommentet