Exkluzív interjú Antoine Griezmannal

Közzétette: Somi Gábor
A Barcelona friss szerzemény, Antoine Griezmann adott hosszú, exkluzív interjút a Barcelona hivatalos oldalának, amelyben rengeteg minden szóba került, közük a francia támadó karrierjének nehéz kezdeti szakasza, a Real Sociedad, az Atlético Madrid, az új csapattársai a Barcelonánál és természetesen a tavaly nyári világbajnokság is. Jó szórakozást hozzá!

Az első lépések a karrierjében

Azt gondolom, hogy mindezt édesapámnak köszönhetem, aki edző volt és szintén futballozott is pályafutása korábbi szakaszában. Ugyan alsóbb osztályokban játszott csak, de alapvetően mindig is kötődött a futballhoz. Négy évesen kezdtem el játszani egy helyi csapatnál, többnyire kapusként. A nyáron focitáborba mentem, ott is kapus voltam mindig. Mindez édesapámnak nem tetszett, azt szerette volna, hogy mezőnyjátékos legyek és a labda a lábamon legyen ne pedig a kezeim között. Kiskoromban mindig Beckham-re akartam hasonlítani, főként a kinézete és a karizmája miatt. Sonny Anderson szintén példakép volt akkoriban számomra, mivel akkor Ő volt a Lyon első számú gólfelelőse, elképesztő játékos volt, de Juninho is szimpatikus volt a szabadrúgásai miatt. Mindig ezekre a játékosokra akartam hasonlítani.

A fejlődése

13 évesen édesapám lett az edzőm, ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, profi szinten akarom űzni ezt a sportágat. Rengeteg francia klubnál voltam próbajátékon, a célom az volt, hogy bekerüljek valamelyiknek az utánpótlásképző rendszerébe. Ezen próbálkozásaim vége mindig sikertelen lett. Nehéz volt feldolgoznom, hogy a válasz mindig „nem” volt. A problémájuk mindig a magasságommal volt, túlságosan alacsonynak tartottak mindegyik klubnál, nehezen tudtam ezt az érvet elfogadni, hiszen mindig is futballozni szerettem volna, a magasságom pedig nem volt probléma az érvényesülésemben, nem számított nekik mire vagyok képes a lábaimmal. De nem adtam fel, keményen dolgoztam a későbbiekben is, édesapám pedig támogatott ebben, ekkor pedig bejelentkezett értem a Real Sociedad.

Lehetőség a Real Sociedad-nál

Egy vagy két hétre utaztam a klubhoz próbaidőszakra, melynek végén azt mondták nekem, hogy szerződtetni akarnak, szeretnék, ha csatlakoznék az akadémiájukhoz. Beszélnem kellett a szüleimmel, hiszen ez egy rendkívül nehéz döntés, ugyanis 8-900 km-re volt a klub az otthonomtól. Végül úgy döntöttem, igent mondok. Végre volt egy olyan klub, aki azt vette észre bennem, hogy milyen technikás vagyok, nem pedig a fizikai paramétereimet nézte. Csodálatos és elképesztő volt egyben, hogy végre csatlakozhatok egy klub utánpótlásához. A szüleim azonban nem tudtak velem jönni, mivel mindez nagyon drága lett volna, én pedig szintén nem mehettem gyakran haza, hiszen iskolába és edzésekre is kellett járnom. Bonyolult volt ez az időszak, csupán tíz napra mehettem haza Decemberben, amikor is a napok még rövidebbek voltak. Nem lehettem ott a családtagjaim születésnapjain sem, sokat sírtam azokban az időkben.

Debütálás a Sociedad-nál

A klubnak szüksége volt valakire, így engem hívtak fel az akadémiáról, hogy játsszak a balszélen. Ez csupán egy meccsről szólt és a dolgok rendkívül gyorsan történtek, főleg egy olyan fiatal srácnak, mint amilyen akkor voltam. Próbáltam a lehető legjobban alkalmazkodni a csapathoz, korábban már volt erre lehetőségem barátságos meccseken, ahol szereztem is néhány gólt. A klub elnöke, Aperribay [Jokin Aperribay – jelenleg is a Sociedad elnöke – a szerk.] íratta velem alá az első profi szerződésemet. A másodosztályban szerepeltünk, majd a szezon végén sikerült felkerülnünk az első osztályba, a távozásom előtti utolsó idényben pedig sikerült elérnünk a BL-indulást is. Azt gondolom, ez volt az ideális hely számomra, hogy fejlődjek és igazán profivá érjek. Rengeteget tanultam a futballról, mely sokszor nehéz és bonyolult. Nagyon sokat köszönhetek nekik, elvégre nekik köszönhetően vagyok most itt és nekik köszönhetően mondhatom magam világbajnoknak is.

Csatlakozás az Atléticóhoz

Nehéz volt egy frissen bajnokságot nyerő csapatba beverekednem magamat, sok változás volt azon a nyáron a csapatnál, talán kilenc játékos érkezett akkor. Az edzések stílusát, módszertanát és magát a játékstílust is nehéz volt elsajátítani, decemberre szilárdult csak meg a helyem a kezdőcsapatban. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy „Cholótól” tanulhattam, neki köszönhetem azt, hogy ennyit sikerült fejlődnöm. Nagyon kemény volt, nem tagadom, soha nem volt lehetőség a pihenésre. Nagyon jó taktikusnak tartom mindemellett, remek párost alkottak „Ortega Professzorral” [Óscar Ortega, az Atlético Madrid erőnléti edzője – a szerk.]. Mindenki a maximumot nyújtotta, nem engedett ki egy pillanatra sem.

Nehéz pillanatok

A Bajnokok Ligájának döntőjében kihagyott büntetőm.., majd egy hónappal később a szintén elbukott döntő Franciaországgal, az Európa-bajnokságon, mind nagyon nehezen feldolgozható pofonok voltak. Tudom, hogyha megnyerem a BL-t a Barcelonával, az nem fogja eltűntetni azt a fájdalmat, amit érzek az Atléticóval elbukott döntőm miatt. A szurkolóknak és a csapattársaimnak ez szintén egy nagyon nehéz pillanat volt.

Az Európa-liga győzelem

Két elbukott döntő után azt akartam minden áron, hogy egy végre az én győzelmemmel záruljon, nem bukhattam el ebben a döntőben, hittem magamban és hittem abban is, hogy képesek leszünk nyerni.

Világbajnok

Pogba mondott beszédet az öltözőben, még a döntő kezdete előtt. Így szólt: „Az elveszített döntő a szívünkben és az elménkben is ott van” – ez feltüzelt minket, azt gondolom ez is kellett ahhoz, hogy megnyerhessük a finálét. Elképesztő és páratlan érzés volt, nagyon boldogok voltunk, úgy éreztük, hogy a fellegekben járunk.  Nem tudom mit mondhatok még erről, csodálatos volt.

A Barcelonához igazolás

Nagyon büszke vagyok arra, hogy csatlakozhatok ehhez a klubhoz, egy komoly célom volt ez, amit most sikerült elérnem. Természetesen van még más is, de én és a családom is nagyon boldogok vagyunk. Készen állok arra, hogy pályára léphessek, nagyon fel vagyok spannolva. Edzeni akarok az új társaimmal, felhúzni ezt a mezt és mindent kiadni magamból, ami bennem van. Természetesen izgatottság is van bennem, hiszen új közönség előtt kell majd játszanom, de azt gondolom,  kellően ismernek engem. Mindent meg fogok tenni, ami csak tőlem telhető és biztos vagyok abban, hogy jól ki fogunk egymással jönni.

Az első emlékek a Barcelonáról

Azt hiszem a „Tiki-Taka”, mint fogalom az első ilyen. Ez a Barcelona, ez a fogalom összefoglal mindent. Amikor játékosokról beszélünk, akkor Ronaldinho, Messi… de amikor magáról a Barcelonáról, akkor azt gondolom, mindenkinek ez a játékstílus ugrik be először, a „Tiki-Taka”. Nehéz volt ez ellen a stílus ellen játszani. Vissza kellett állnunk a kapunk elé és várni, hogy kitörhessünk onnan majd gólt szerezhessünk.

Új játékosok

Nagy kedvencem Frenkie de Jong, Ő a legkeményebb ellenfelem, aki ellen valaha játszottam. Nyomás alá kellett helyeznem őt, de soha nem voltam rá képes. Neto egy remek kapus, aki jó párost fog alkotni ter Stegennel.

Francia csapattársai

Ők nem csak a csapattársaim, hanem a barátaim is egyben. Sokat segítenek nekem a minél hamarabbi beilleszkedésben. Nagyszerű emberek, akikkel remek kapcsolatot ápolok.

Messi: a világ legjobb játékosa

Ő a legjobb. Olyan számomra a futballban, mint LeBron a kosárlabdában. Megtestesíti a futballt, ahogyan LeBron is a kosárlabdát és az NBA-t. Számomra Messi az, aki a futballt jelenti. Egyszerűen más, mint a többiek, van benne valami különleges, ami a többiekben nincs meg, olyan dolog, amit nagyjából 30 évente láthatunk.

A Barcelona támadói

Nézem a meccseiket a TV-ben. Próbálom utánozni a mozdulataikat, a lövéseiket próbálom az edzéseken gyakorolni, majd ezt a tudást átültetni a meccsekre is. Most minderre élőben is lesz lehetőségem, együtt játszhatok majd velük, remélem jól megértjük majd egymást a pályán. Látni szeretném, hogyan dolgoznak napról-napra. Izgatott vagyok, hogy velük edzhetek és kíváncsi vagyok, milyen lesz közöttünk a kapcsolat a pályán.

Új gólöröm

Természetesen lesz ilyen a Camp Nou-ban. Már dolgozok rajra, remélem tetszeni fog. Nem mondok róla semmit. (nevet)

A kosárlabda iránti rajongás

Amilyen gyakran csak tudok kilátogatok a meccsekre. Nagy rajongója vagyok a kosárlabdának és jó barátja Nikola Miroticsnak is. Biztos vagyok benne, hogy gyakran fogtok a csapat meccsein látni. (nevet) Papíron jó csapatunk van, meglátjuk, hogy a pályán mire leszünk képesek.

Egy új kihívás

A Barcelona különb bármelyik másik csapattól a világon. Személy szerint, nincs problémám a védekezéssel, tudok gyors, egyérintős focit játszani, képes vagyok mélyen játszani. Hasonló Griezmann leszek, mint, aki az Atléticónál is voltam.

Célok az új szezonra

Több meccsen akarok pályára lépni, több gólt akarok lőni, több gólpasszt akarok adni, mint a tavalyi szezonban és természetesen kupákat nyerni, ez a klub ugyanis erről szól. Harcolnunk kell minden megnyerhető kupáért.

Mit hoz majd a csapathoz?

Nevetést, szórakozást (nevet). Nem gondolok a mérkőzések vagy gólpasszok számára, de abban biztos vagyok, hogy jól fogunk szórakozni a pályán és azon kívül is. Ezért vagyok itt, segíteni a csapatnak.

Kapcsolódó cikkek