Robert Lewandowski exkluzív interjút adott az ESPN újságítójának, amelyben beszélt új klubjáról, az FC Barcelonáról, érzéseiről, első benyomásairól. Beszélt a Realról, a Benzemával való párharcáról, a szurkolókról. Szóba került Pep és a Bayern, és arra is választ kaptunk, hogy miért döntött a váltás mellett.
„Örülök, hogy tagja lehetek az FC Barcelona csapatának. Kb. 10-12 nap telt el azóta, hogy csatlakoztam hozzájuk, és jelenleg az Egyesült Államokban túrázunk. Elmondhatom, hogy a cspathoz való alkalmazkodásom gyorsan és könnyedén megy. Minden nap igyekszem minél jobban kivenni a részem a csapatmunkából és mihamarabb alkalmazkodni a társaimhoz.”
„Jól alakulnak a dolgok Xavival. Sokat segít nekem és a nyelvvel sincsen semmi problémám. Tökéletes a kommunikációnk. Ugyanez igaz a csapattársaimra is, akik jönnek ls mindenben segítenek.”
„Az első pillanattól kezdve érzékelem a csapattársaim segítőkészségét, ami nagyon fontos a számomra.”
„Már alig várom, hogy megérkezzek Barcelona városába. Nagyon jó lesz végre ott lennem, ahol majd játszani fogok.”
„Miért döntöttem úgy, hogy egy La Liga-csapathoz szerződöm? Mindig is arról álmodoztam, hogy a spanyol bajnokságban játszhassak. A Bayernnél eltöltött idő nagyszerű volt, de a Bundesligában eltöltött 12 év után úgy éreztem, hogy eljött az ideje annak, hogy valami úőjat próbáljak ki. Itt az ideje egy új kihívásnak.”
„Semmi rosszat nem mondhatok a Bayern Münchenről vagy a korábbi csapattársaimról, annak ellenére sem, ami történt. Évről évre fejlődtem a Bayernnél, és tudtam, hogy a távozásom onnan minden évvel nehezebb lesz, amennyivel több évet töltök el ott. Minden, amit a Bayernnel elértem, fantasztikus volt.”
„Nehéz volt meghozni azt a döntést, hogy Barcelonába igazoljak, mert elhagytam az addigi komfortzónámat, amit Münchenben kialakítottam. De amikor megtudtam, hogy a Barcelona szeretne leigazolni, tudtam, hogy ez egy jel arra, hogy távoznom kell. Valami újat, valami változatosságot akartam. Tudtam, hogy itt az ideje a váltásnak, hogy elhagyjam a Bayernt és a La Ligában futballozhassak. Tudom, hogy a következő években is képes vagyok a legmagasabb szinten játszani.”
„Azért csatlakoztam az FC Barcelonához, mert érzem, hogy még hosszú éveken át tudok a legmagasabb szinten futballozni. Az elmúlt időben megtanultam sok mindent a spanyol csapattársaimtól. Hogyan edzettek, hogyan játszottak, hogy sajátították el a taktikát Peppel…akinek egyébként hihetetlenül széles a taktikai repertoárja.”

Tudjuk, hogy a Barçának különleges filozófiája van, amit megtapasztalhattál Pep kezei alatt a Bayernben is. Miképp fog ez a tapasztalat segíteni neked?
„Kétségtelenül sokat. A Bayernnél eltöltött első két évemben nyolc spanyol csapattársam volt, és szinte az egész szakmai stáb Spanyolországból érkezett. Pep Guardiola taktikája hihetetlen volt. A futball-látása tökéletes volt. Minden nap mutatott valami újat.”
„Érzem, hogy könnyedén fog menni az alkalmazkodás a Barcelona játékához, mert a tapasztalataim sokat fognak ebben segíteni. Igyekszem spanyolul kommunikálni a csapattársaimmal, mert szeretném még jobban megtanulni a nyelvet. Kell még néhány hét, hogy megfelelően fejlődjek ezen a téren.”
„Azt hiszem, hogy az első egy-két hét nehéz lesz számomra Barcelona városában, de ez normális. Igyekszem rá felkészülni, és készen állok arra, hogy minden téren a legjobb teljesítményt mutassam.”
„A Barcelona új igazolásai? Nagyon le vagyok nyűgözve. Nagyon erős csapatunk van. Készek vagyunk minden címért harcba szállni. Én az a srác vagyok, aki minden meccsen csakis a győzelemre gondol, semmi másra. Olyan játékos vagyok, aki mindig a győzelemre és a gólszerzésre koncentrál.”
„A célom? Meccseket és címeket nyerni. Tudom, hogy Xavival ezt meg tudjuk csinálni, mert láttam, hogyan építi fel az edzéseket, és azt a kemény edzésmunkát, amit végzünk. Mindez azt mutatja, hogy jó úton haladunk.”

Hogyan képzeled el a Barça támadótrióját?
„Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Kb. 5-6 támadójátékos van a csapatban, és mindannyian különböző profillal rendelkeznek.”
„A Bayernben sokféle típusú csatáreral játszottam együtt; olyanokkal, akik sokat cseleznek, vagy akik sok keresztlabdával operálnak és így tovább. De nem foglalkozom azzal, kik játszanak a szélen, mert nagyon rugalmas játékosnak tartom magam. Készen állok arra, hogy bármelyik csapattársammal, bármilyen taktikával futballozzak.”
„Sokat játszottam spanyol csapatok ellen a Bajnokok Ligájában, így a spanyol futballban való szereplés nem valami új dolog a számomra. Igaz, hogy az összes spanyol csapat ellen nem játszottam, de profi szinten a futballistának minden kihívásra készen kell állnia.”
„Bármilyen formációhoz, taktikához vagy játékrendszerhez képes vagyok könnyedén alkalmazkodni. tudom, hogy ez eltart majd egy ideig, de könnyedén tudok alkalmazkodni az új dolgokhoz.”
„Úgy gondolom, hogy a La Ligában jó néhány nagyszerű védővel kell szembenézniük a csatároknak.”
„Annak pedig nagyon örülök, hogy újra együtt játszhatok Aubameyanggal. Nagyon jól éreztük magunkat Dortmundban. Kilenc-tíz éve volt, de nagyon jól emlékszem rá, hogyan futballoztunk és hogyan töltöttünk el közös időt a pályán kívül is. Ő nemcsak egy nagyszerű focista, hanem nagyszerű barát is. Sok szép eredményt elértünk együtt, de aztán útjaink elváltak. Örülök, hogy újra csapattársak lehetünk.”
„Dembélé? Nagyszerű játékos, nagyon magas kvalitásokkal. Remélem, egészséges marad az egész szezon során. Ha pedig továbbra is olyan koncentrált marad, mint most, akkor számtalan gólhoz járulhat majd hozzá. Biztos vagyok benne, hogy az ő képességeivel a világ egyik legjobb játékosává válhat.”

A góllövő-versenyben Karim Benzemával fogsz szembenézni…
„Megmutatta képességeit az előző szezonban a Bajnokok Ligájában, és ezt mind a Chelsea és a City ellen. Kb. 10-12 éve szerepel a La Ligában és jól ismeri az ellenfeleit.”
„Elfogadom a Benzema elleni kihívást, de jó pár évvel korábban érkezett a Ligába, mint ahogy én idejövök. De számomra a csapat a legfontosabb és a velük elért győzelem. Ez az elsődleges célom.”
Messi távozása lehetővé teszi, hogy Ön legyen a Barcelona új vezére?
„Természetesen, jó érzés lenne az, hogy a pályán én irányítsam a csapattársaimat, és mindig újabb és újabb gólokra sarkalljam őket, akárhány gólnál is járunk. Mindig pozitívan kell gondolkodnunk és támadó szellemben kell játszanunk.”
„Látni kell, hogy öt új igazolásunk van. Tudom, hogy az első hetek egy kicsit kemények lesznek, de ezt követően elkezd majd dolgozni a gép.”
„A Real Madrid egy erős ellenfél. Szembenézni velük kihívás lesz a számunkra. De mindig készen kell állnunk, ha meg akarunk küzdeni a Real Madriddal.”
Elveszik a Real Madridtól a LaLiga-címet?
„Nos, minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében. Jelenleg egy akklimatizációs időszakban vagyunk még, aztán pedig át kell állnunk a világbajnokságra. Adjanak nekünk egy kis időt, s ezt követően beszélhetünk majd a kihívásokról.”
„Tudom, hogy Lengyelország nem esélyes a VB megnyerésére, de a tornán való részvételünk már önmagában siker.”

Mit vársz magadtól és a lengyel válogatottól a világbajnokságon?
„Ez egy új torna lesz mindannyiunk számára. Először fogjuk szezon közepén és karrácsonykor játszani. De mindent meg kell tennünk.”
„Leo Messivel és Argentínával is találkozunk a világbajnokságon, és most sokkal jobban teljesítenek, mint korábban. Számomra ők a világbajnokság három favoritjának egyike.”
Mire számítasz a rajongóktól augusztus 5-én a Camp Nou-ban?
„Ugyanezt fogom érezni, mint amit itt, az Egyesült Államokban. Az első percektől kezdve mellettem állnak, a fellépésem előtt megbecsülnek és támogatnak. Én pedig ott leszek velük, mert érzékelem, hogy a szurkolók milyen szinten támogatnak minket, játékosokat.”
Visca el Barça!
Visca Lewa!