1960/61-es idény döntő szakasza a Klub történelmének. Az első igazi nemzetközi elismerés lehetősége csillan fel a csapat előtt: megtörni a Real Madrid európai hegemóniáját. A lehetőség helyett azonban két évtizednyi várakozás, az „eredmények sivataga” jön el annak ellenére, hogy közben majd Cruyffot is szerződteti a Klub. 1979-es KEK-győzelemig kell várnia a szurkolóknak, a csapatnak a nemzetközi elismerésre Baselben, 30 ezer katalán szurkoló előtt, a Fortuna Düsseldorf ellenében. Miközben 1969-ben egy komoly csalódáson esett át a Klub, a kupadöntős vereségért a Slovan Bratislava ellen.
1960 tavaszán a csapat belső nehézségei mellett anyagi problémákkal is meg kellett küzdenie a Klubnak: Helenio Herrerát 1960. április végén menesztették, mivel helyzete tarthatatlanná vált a csapat élén. Ehhez jöttek a financiális gondok és nehézségek még – bónuszba. Herrera helyére Enríc Rabassa került kinevezésre, ez azonban csak átmeneti megoldás volt. Tudta ezt mindenki. Miró-Sans elnök nem benne látta a hosszú távú megoldást. Két jelöltet nézett ki magának: a Stade Reims vezetőedzőjét, Frances Albert Batteux-t, aki négy francia bajnokságot, két francia kupát nyert a Reimsszel, ill. két BEK-döntőt játszott a Real ellen. A másik jelölt a jugoszláv Ljubiša Broćić, aki nagy tapasztalattal bírt, számtalan klubnál bizonyította felkészültségét. A kiválasztott végül a jugoszláv tréner lett.
Ljubiša Broćić 1911. október 3-án született az akkor még Szerb Királyság területén fekvő Guca városában. Rövid labdarúgó-pályafutása alatt az SK Jugoslavija Belgrad együttesében szerepelt, majd a II. világháború után csatlakozott az újonnan alakult „Red Star” (Crvena Zvezda néven ismert felénk a klub) csapatához, majd 1946-ban albán szövetségi kapitány lett. 1947 és 1950 között a Metalac Belgrade edzője lett, ezt követően visszatért a Red Starhoz. 1954-ben elhagyja Jugoszláviát, és Egyiptomba megy edzőnek, majd 1955-56-ban Libanonban edzősködik. Innen tér vissza Európába, és a PSV Eindhoven edzője lesz (1956/57, 1959/60). A két holland szerződés között az olasz Juventus edzőjeként tevékenykedik: az 1957/58-as szezonban olasz bajnoki címre vezeti az „Öreg Hölgy”-et, amelynek kulcsjátékosa ekkor a legendás Omar Sivori volt. 1959 nyarán visszatér Eindhovenbe, ahol egy évet tölt el, amikor befut hozzá a katalán klub ajánlata
A Blaugrana padján
1960. május 30-án, hétfőn hivatalosan is bemutatták a csapat új vezetőedzőjét Ljubiša Broćić-ot. A sajtótájékoztatón megjelent a Klub elnöke, Francesc Miró-Sans is. az eseményről másnap az „El Mundo” is beszámolt. Ezek szerint a találkozón a jugoszláv edző elmondta, hogy „tökéletes összhangra lesz szükség a játékosok, az edző és a klubvezetés között ahhoz, hogy sikereket tudjanak elérni, amelynek elsődleges szegmense a nemzetközi kupagyőzelem lesz. A Barça történelmi múltja és presztízse arra predesztinálja őt, hogy ezzel a sikerrel tovább növelje a Klub hírnevét”. Majd így folytatta: „Örömmel tölti el és megtiszteltetésnek érzi a kinevezését, hiszen kiváló képességű játékosok kerülnek a keze alá, akik a korábbiakban is kiemelkedő sikereket értek már el. Szeretnék hatékonyan hozzájárulni a további eredményes folytatáshoz, mert tudja, hogy mit jelent Barcelona számára a labdarúgás”.
Az ő kinevezése azonban egy nagyon komoly, s nehezen megoldható problémát is magával hozott: ez pedig nem más, mint a komoly bürokratikus akadály a kinevezése útjában. Ljubiša Broćić ugyanis a „vasfüggöny” mögül érkezett, és a Franco-rezsim nem tartott fenn egyetlen ilyen országgal sem diplomáciai kapcsolatot. Tehát a jugoszláv tréner kinevezésének elfogadtatása Madridban meglehetősen komoly procedúrát jelentett. Emellett problémát jelentettek a nyelvi nehézségek leküzdése, hiszen Broćić nem beszélte a kasztíliai és a katalán nyelvet sem, csupán angolul tudott, ami a Barça esetében meglehetősen „felesleges nyelv” volt, akkoriban meg főleg. Ezért a Klub másodedzőnek egy olyan szakembert szerződtetett, aki a nyelvi nehézségeket képes volt áthidalni, s emellett jó szakembernek is számított: a kantábriai Enrique Orizaola személyében.
Broćić azzal kezdte barcelonai karrierjét, hogy némi fiatalításba kezdett a csapatban. Ekkor került a Klubhoz a Bilbao és a spanyol válogatott kiváló középhátvédje, Jesús Garay Vecino (6 millió pezetáért váltott csapatot), a Kanári-szigetekről egy másik védő Alfonso Rodríguez Salas, aki ‘Foncho’ néven írta be a nevét a Klub történelemkönyvébe. A Real Murciától érkezett Ramón de Pablo Marañón, a San Mamés-ből Gonzalo Beitía a balhátvéd posztjára. Mellettük a két ifjú kapust, Salvador Sadurnit és Rodri II-t (Andrés Rodríguez Serrano, 1941. 08. 18. Barcelona -) kellett még beépíteni a csapatba. Ezzel szemben távozott a Klubtól Isidro Flotats (Real Mallorcához), a perui Miguel Ángel Loayza. Az ígéretes csatárt, Josep María Fustét kölcsönadta a Klub az Osasunának, ahol ekkor a katalán Miquel Gual ült a padon.
Így nézett ki a Barça kerete, amikor elindult a szezon: Ramallets, Medrano, Rodri II; Sadurní, Olivella, Foncho, Rodri I /Francesc Rodríguez/, Gensana, Garay, Grácia, Pinto, Vergés, Marañón, Segarra, Ribelles, Tejada, Suco, Kubala, Kocsis, Evaristo, Eulogio Martínez, Luís Suárez, Villaverde, Czibor, Coll, Beitía. Meg kell jegyezni, hogy a katalán csapat csillaga, Kubala ekkor már 33 éves.
A csapat 1960. augusztus 8-án kezdte meg az edzéseket, a felkészülést a következő szezonra. Ljubiša Broćić egy új stílusú Barçát kezdett felépíteni, ennek következtében napi két edzéssel készültek az új idényre: egy délelőtt, egy pedig kora este. A labdás képzésekre helyezte a hangsúlyt: a sok, rövidpasszos játékra, ahol a labda minél közelebb van/marad a játékos lábához. Ez nagyfokú koncentrációt és mozgékonyságot igényelt. Általánosságban elmondható, hogy az edzések jó hangulatban zajlottak, amihez hozzájárult a jugoszláv edző szívélyessége, simulékony modora. Érzékelhetően javult a szakvezetés és a játékosok viszonya, különösen igaz ez Kubala László esetében, akivel az előző idényben Herrera viszonya meglehetősen fagyos és távolságtartó volt. Ugyanakkor a fizikai képzésekre is komoly hangsúlyt fektetett Broćić: rendszeresek lettek a súlyzós edzések, ami azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
A felkészülési szezon során négy meccset játszott a csapat, mindet idegenben, és mindet meg is nyerte: az Ajax-ot 4-3-ra, a Newcastle Unitedet 4-3-ra, a Hamburgot 3-2-re, míg a Standard Liége együttesét 5-2 arányban. A
barátságos meccsek legeredményesebbje Kocsis Sándor volt, aki a négy meccsen hét gólt lőtt, mellette Luis Suárez és Evaristo voltak még többször eredményesek. A bajnokságot 1961. szeptember 11-én a Bilbao otthonában kezdte a csapat, s ezen volt először a csapat tagja Jesús Garay is, akinek a leigazolása ekkorra zárult le teljesen. A bajnoki rajt egy nehéz terepen pozitív végkifejlettel zárult, hiszen 2-0 arányú győzelemmel térhetett haza a csapat, Czibor Zoltán duplájának köszönhetően. S a folytatás is ehhez hasonlóan sikerült: a szezonkezdet a korábbi éveket idézte, hiszen az első hat tétmeccsét győzelemmel zárta a Katalán Óriás.
A bajnokság 2. fordulójában a Real Valladolid látogatott a Camp Nou-ba, és 2-0-s vereséggel távozott; a gólokat Kocsis és Luis Suárez szerezték. Ezen a meccsen került sor Jesús Garay bemutatkozására is a védelem közepén, de emellett Coll súlyos sérüléséről is emlékezetes marad ez a találkozó. A 3. fordulóban a Real Betis vendégeként is sikerrel jár a csapat: a 3-1-es sikerhez Kocsis duplával járult hozzá. A sevillai zöld-fehérek (’verdiblancos’) csapatában egy ismerős arc tűnik fel, nevezetesen Yanko Daucík, aki nem más, mint Ferdinand Daucík fia és Kubala László sógora.
A szezon folytatásában megkezdi a csapat a szereplését az európai kupákban. Előbb a BEK-sorozatban lépnek fel, az ellenfél a belga Liérse csapata: hazai pályán 2-0 arányú sikert érnek el Czibor és Luis Suárez góljainak köszönhetően. A visszavágóra egy hét múlva kerül sor Belgiumban, ahol 3-0-ra verik a belgákat (Evaristo /2/ és Villaverde volt eredményes), így 5-0-s összesítéssel lépnek tovább. A két Liérse-meccs közé beékelődött egy bajnoki is, mégpedig a Racing Santander elleni hazai fellépés, amit Kubala duplájának köszönhetően 2-0-ra nyer meg a csapat. A csapat négy forduló után veretlenül áll a tabella élén.
Az 5. fordulóban azonban a győzelmi sorozatot megszakítja az Atlético Madrid, miután 2-0-ra legyőzi a katalánokat hazai pályán. A „colchonerók” góljait Mendonça és Collar szerezték – az előbbi játékos nem sokkal később majd a Barça játékosa is lesz. Ezt követően a Vásárvárosok Kupájában is megkezdi szereplését a csapat. Az első ellenfél a Zágráb „válogatottja” lesz: idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Barcelona (Villaverde volt a gólszerző), majd az október 19-i visszavágón 4-3-ra győzi le a zágrábiakat (Gensana, Luis Suárez, Czibor és Eulogio Martínez voltak a gólszerzők). A két meccs között egy bajnokit is játszott a Blaugrana: hazai pályán a Real Sociedad csapatát „mészárolta le” 6-2 arányban: a meccs hőse, a triplázni tudó Evaristo de Maçedo volt. 1960. október végén még egy bajnokira került sor: az Elche otthonába látogatott a csapat, és – meglepetésre – 2-1 arányú vereséget szenvedett. A mérkőzés nem csupán emiatt maradt „emlékezetes”: megsérült Antoni Ramallets, s ezen forduló előtt vezetett utoljára a bajnokság során a Barça. A 8. fordulóban az Espanyol elleni városi derbire kerül sor a Camp Nou-ban, amit 4-1-es győzelemmel abszolváltak Ljubiša Broćić fiai: Tejada duplázott, mellette Kocsis és Luis Suárez voltak még eredményesek. S következett az idény addigi legizgalmasabb párharca: a BEK-nyolcaddöntőben a Barça ellenfele a Real Madrid volt.
A BEK-nyolcaddöntő első felvonására november 9-én került sor, Madridban. A két csapat összeállítása, a történelmi hűség kedvéért álljon itt:
Real Madrid: Vicente – Pachin, Marquitos, Casado, Vidal, Del Sol, Herrera, Mateos, Di Stéfano, Puskás, ‘Paco’ Gento.
FC Barcelona:Ramallets – Rodri I, Garay, Grácia, Vergés, Gensana, Villaverde, Evaristo, Kocsis, Luis Suárez, Czibor.
A Real kispadján a legendás Miguel Muñoz ült, a játékvezető pedig az angol Arthur Ellis volt. A feszült hangulatú meccset a „blancók” kezdték jobban, hiszen már a 3. percben megszerezték a vezetést Mateos révén. Ezt egalizálta a 27. minutumban Luis Suárez, de hat perc múlva újra a fővárosiaknál volt az előny, ekkor Gento volt eredményes. Sokáig úgy tűnt, hogy ez is marad a végeredmény, mígnem elérkeztünk a nyolcaddöntő első felvonásának hajrájához. A 87. percben Kocsis kapott labdát a leshatáron, a partjelző felemelte a zászlaját, viszont Ellis felülbírálva továbbengedte a játékot. Kocsis betette középre a labdát Czibornak, aki ütközött a Real Madrid kapusával, a katalán származású Josep Vicentével – a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A Real Madrid játékosai körbevették az angol bírót, mondván, az eset a 16-on kívül történt. Ellis azonban hajthatatlan maradt, Luis Suárez pedig értékesítette a büntetőt. Így 2-2-es döntetlent hozott a nyolcaddöntő „odavágója”, ami a Barça számára volt kedvezőbb. A visszavágóra 1960. november 23-án került sor a Camp Nou-ban, amin a Barcelona a következő felállásban lépett pályára: Ramallets – Olivella, Garay, Grácia, Vergés, Segarra, Kubala, Evaristo, Kocsis, Luis Suárez, Villaverde; ezt a meccset is egy angol ‘spori’, bizonyos Reginald Leafe dirigálta. A találkozót végig a katalánok uralták, és megérdemelten nyerték is meg: a 33. percben Martin Vergés, a 81. minutumban pedig Evaristo de Maçedo voltak eredményesek. A végeredményt a 87. percben Canario szépítő találata állította be, így a katalán óriás kiejtette az előző kiírások győztesét, a legyőzhetetlennek hitt Real Madridot (4-3-as összesítéssel). Ljubiša Broćić így értékelte a továbbjutást: „A Real Madrid egy nagyon nagy csapat. Olyannyira, hogy csak egy még nagyobb csapat volt képes megállítani őket, ez pedig a Barcelona.”
A BEK-nyolcaddöntők között két bajnokira került sor. A bajnokság 9. fordulójában a Valencia otthonába látogatott a Barça, és 2-0 arányban győzedelmeskedett; a gólokat Enrique Ribelles szerezte. Ezt követően a Sevillát fogadták hazai pályán Kubaláék, és 2-2-s döntetlent értek el Enríc Gensana és a kiváló magyar csatár találatainak köszönhetően. Ezt követően jött a Real Madrid elleni BEK-visszavágó, ami sikert hozott. Ugyanakkor a jó széria végét is jelentette. Érthetetlen módon itt valami megtört, a csapat elvesztette a lendületét. Olybá tűnt, mintha a Real kiverése a BEK-ből negatív következményekkel járt volna. Ezt követően ugyanis döntetlenek és vereségek váltották egymást.
A 11. etapon a Granadához látogattak Ljubiša Broćić fiai, és 1-1-es döntetlenre futotta az erejükből: Evaristo de Macedo szerzett vezetést, de a 64. percben a hazaiak egyenlítettek Arsenio Iglesias góljával. A következő fordulóban, 1960. december 4-én került sor a bajnokságban a „klasszikusra”, mégpedig a Camp Nou-ban – mindenki a pár héttel korábbi siker megismétlését várta, ugyanakkor a fővárosiakat fűtötte a visszavágás, a revans vágya. A Ramallets – Segarra, Grácia, Garay, Olivella, Vergés, Luis Suárez, Villaverde, Eulogio Martínez, Evaristo, Kubala összeállítású csapat azonban hatalmas pofonba szaladt bele az ellenállhatatlanul futballozó Real Madridtól. A sokgólos mérkőzés végül 5-3-as vendéggyőzelemmel ért véget, amelyen Di Stéfano és Gento duplázni tudott; a Barça találatait Villaverde, Eulogio és Kubala szerezték. Negyed óra múltán már 2-0-ra vezettek a „királyiak”, ezt még sikerült egalizálni, de aztán Gento első góljával 3-2-es Real-előnnyel mehettek pihenőre a csapatok. A mérkőzés hajrájában két perc alatt két gólt rúgott a Real, így Kubala 89. percben elért találata csak a végeredmény kozmetikázására volt elég. A vereséggel a Barça már négy pontos hátrányba került a listavezető Reallal szemben, azonban ennél sokkal jobban fájt a szurkolóknak a „klasszikuson” elért vereség, főleg hazai környezetben.
A vereséget nem is sikerült kiheverni, hisz a következő fordulóban is csak egy döntetlenre futotta a Barça erejéből a La Romaredában: 1-1 a Real Zaragoza vendégeként, a gólt Luis Suárez szerezte. A 14. fordulóban érte el a csapat az utolsó győzelmet Ljubiša Broćić vezetése alatt: a Real Mallorcát verték hazai pályán 4-2 arányban, a triplázó Evaristo vezérletével. Következett a karácsony, majd a két ünnep között egy VVK-mérkőzés a Barça számára. 1960. december 27-én a Hibernian együttesét fogadták hazai pályán a Blaugrana legjobbjai, és 4-4-es döntetlent értek el, ami megint csak eléggé kiábrándító végeredmény volt a szurkolók szemében: Kocsis triplázott, majd a 87. percben Evaristo mentette döntetlenre a hazaiak becsületét. A nézők tüntettek a meccs végén, a játékosok letörve vonultak a pályára. A játék egyáltalán nem volt meggyőző, és egyre inkább „forrósodott” a pad a szerb edző alatt.
Az új évet ott folytatta a csapat, ahol az 1960-t abbahagyta: az Oviedo vendégeként 1-0 arányú vereséget szenvedett (a gólt az a Hermés González szerezte, aki 1957-59 között a Barça játékosa volt), emellett tetézte a bajt Luis Suárez sérülése. Ekkorra már hét pontos hátrányban volt a csapat a listavezető Reallal szemben. A 16. fordulóban hazai pályán fogadta a csapat az Athletic Bilabo együttesét, amelyen újfent csak egy pontot sikerült szerezni. Evaristo és Justo Tejada góljaira Koldo Aguirre duplával válaszolt, s lett 2-2 a bajnoki végeredménye. A helyzet egyre kilátástalanabb lett, immáron 8 pont hátrányban volt a Blaugrana a „blancók” mögött.
A helyzet megérett a változtatásra. Ljubiša Broćić napjai meg lettek számlálva a Barça kispadján: hetek óta gyenge játék, a győzelmek elmaradtak, a bajnoki címvédés esélye minimálisra csökkent. Gyenge teljesítmény, sorozatos sérülések, hibás képzési módszerek – ezeket rótták fel a szerb mesternek. Az egyetlen pozitívumot a Real Madrid kiverése jelentette a BEK-ből, azóta viszont vesszőfutás a csapat teljesítménye. 1961. január 12-én az „el Mundo” esti kiadása arról tudósít, hogy másnapra vezetőségi ülést hívtak össze a Barçánál, melynek témája a futballcsapat helyzete, ill. Ljubiša Broćić esetleges menesztése. Az ülésen Miró-Sans elnökölt, de a szót Joaquín Viola Sauret vitte a szót (ő a Klub titkára volt, majd 1975-76-ban Barcelona város polgármestere lett; majd 1978. január 25-én terrorista támadás áldozata lett a feleségével együtt az otthonában). Elmondta, hogy az FC Barcelona igazgatótanácsa tanulmányozta és megvitatta a kialakult helyzetet: vonatkozik ez a csapat helyzetére, az anyagi nehézségekre, a gazdasági-igazgatási problémákra egyaránt. Kifejtette továbbá, hogy az idő véges, a reformokat halogatni tovább nem lehet. A profi csapat szereplése nem felel meg az elvárásoknak, a dicsőséges múlt követelményeinek. A BEK-ben elért siker szépen mutat, de a hazai bajnokságban mutatott játék elmarad az elvártaktól. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a folytonosságot biztosítani kell, s figyelembe kell venni a szurkolók jogos kívánságait. Ennek megfelelően a Junta Directíva a következőképpen jár el:
1. A gazdálkodás vizsgálat tárgyává kerül, amelyre külön bizottságot küldenek ki a Klub Szabályzatának 45. pontja alapján. Ennek tagjai: az elnök, a Klubtitkár, a Klub pénztárosa és könyvelője.
2. Fejleszteni kell a Klub belső és külső kapcsolatait.
3. A Klub elfogadja Ljubiša Broćić lemondását, érdemei és eredményei elismerése mellett. Utódjául az eddigi másodedzőt, Enrique Orizaolát nevezi ki.
A klubvezetés reméli, hogy ez a döntés pozitív hatással lesz a csapatra, az eredményesség helyreáll, és a bajnokságban, ill. a kupákban is sikeres tud lenni a csapat.
1961. január 12-én tehát megszűnt Ljubiša Broćić megbízatása az FC Barcelonánál, helyét az addigi másodedző, a kantábriai Orizaola vette át.
A Barça után
A Katalán Óriástól való távozása után az 1961. év tavaszát a Tenerife edzőjeként töltötte el, majd a világutazó szerb mester nyakába vette a világot. Elhagyta Európát, és oda soha többé nem tért vissza. A Jugoszláviába való visszatérés teljesen elképzelhetetlen volt a számára, szülőföldjén többé nem járt: ugyanis nem tudott azonosulni az autokrata-kommunista rendszerrel. Az 1962-es évet a kuwaiti válogatott élén töltötte el, majd az év végén Új-Zélandra szerződött szövetségi kapitánynak. Innen 1964-ben Ausztrália felé vette az irányt, és a South Melbourne Hellas edzője lett (1964-66, 1969). Az 1970-es éveket a Közel-Keleten töltötte el: 1970-ben Kuwaitban dolgozott, 1971-75 között Bahrein szövetségi kapitánya volt, majd 1976-79-ig az Al-Nassr csapatának szakmai munkáját irányította. Innen vonult nyugdíjba, visszatért Ausztráliába, és 1995. augusztus 16-án bekövetkezett haláláig Melbourne-ben élt.
Ljubiša Broćić igazi világfi volt, akinek életét a futball, a trénerkedés tette ki. Körbejárta a világot, s mindenhol letette a névjegyét. A Blaugrana élén csak pár hónap jutott neki, de a Real Madrid BEK-ből való kiverése igazi fegyverténynek, világra szóló diadalnak számított akkoriban. Tartsuk meg őt jó emlékezetünkben.
