Pedri González, az FC Barcelona középpályása, az elmúlt EB-n a válogatottba is berobbanó ifjú titán a ‘Marca’ újságíróinak kérdéseire felelt a közelgő világbajnokságról.
Mit érzel azok után, hogy behívót kaptál a VB-n részt vevő válogatottba?
„Nos, hatalmas az öröm és nagy a lelkesedés bennem, hogy részt vehetek egy olyan tornán, amelyet négy évente rendeznek meg és ami oly sok szurkolónak boldogságot okoz. Nagyon várom már, hogy mihamarabb elkezdődjön.”
Milyen az ideges Pedri?
„Jelenleg teljesen nyugodt vagyok. Igaz, hogy amikor debütáltam a válogatottban, akkor a kezdetekkor megvolt bennem az idegeskedés, de most sokkal nyugodtabb vagyok és már egyáltalán nincs bennem ilyesfajta idegesség. Tisztában vagyok azzal, hogy mire vagyok képes.”
Az első világbajnoki élményed?
„Egyértelmű, hogy ez egy speciális élmény, mivel megnyertük [2010-ben], s amelyre mindannyian a leginkább emlékszünk, az Andrés Iniesta gólja volt. Bárcsak lehetne még egy ilyen pillanat.”
„A családommal egy tenerifei szállodában voltunk és amikor Andrés betalált, mindenki teljesen megőrült. Mindannyian ugráltunk és sírtunk a meghatottságtól. Remélhetőleg, még egyszer tudunk ilyen örömet szerezni a szurkolóknak. Én akkor még csak nyolc éves voltam.”
Az Iniestával való összehasonlításokról
„A futballban mindennapos dolog, hogy a játékosokat összehasonlítják egymással. Minden alkalommal, mikor egy új játékos feltűnik, megpróbálják valakihez hasonlítani, de nekem a saját karrieremet kell beteljesítenem. Iniesta egy hihetetlen játékos, sok mindent igyekszem megtanulni tőle, de tudom, hogy nekem Pedrinek kell lennem.”
Beszélt-e már Iniestával?
„Igen, beszéltem vele. Személyesen még nem volt alkalmam vele soha találkozni, de Instagramon többször beszéltünk. Amikor sérült voltam, írt nekem, hogy legyek nyugodt, ne siettessem a visszatérésemet, épüljek fel rendesen, csak úgy térjek vissza.”
A legjobb tanács, amit kaptam Iniestától?
„Hogy vigyázzak magamra és hagyjam figyelmen kívül az embereket, akik minduntalan össze akarnak hasonlítani másokkal. Néha az emberek nehéz szituációkba hoznak – mondta -, de nyugodtnak kell maradnod és élvezned kell a futballt.”

Hogy tud ennyire nyugodt maradni?
„Semmilyen edzést vagy metódust nem követek annak érdekében, hogy nyugodt maradjak, a pályán és azon kívül is ilyen vagyok. Azt hiszem, ez a családomnak köszönhető, akik kicsi gyerek korom óta belém nevelték ezt az életfelfogást és ezt az életmódot.”
Úgy érzed, hogy reflektorfényben állsz, hogy Spanyolország sztárja legyél?
„Egyáltalán nem. Már az EB-n megmutattuk az utunkat, ahol messziről érkezve láthatta mindenki, hogy nagyszerű csapatot alkotunk. A csapat sokkal fontosabb, mint egyetlen egy játékos is.”
A válogatottban a 10-es számú mezt viseled.
„Ez egy olyan szám, amit kedvelek, de ha vannak nálam tapasztaltabb játékosok, akik ezt szeretnék viselni, akkor örömmel átadom nekik. Nem történik semmi akkor sem. Nem a szám határozza meg, hogy futballozzak és nem harcolok egyetlen számért sem.”
Enrique azt kérte tőled az EB-n, hogy állítsd le Modricsot.
„Lucho azt mondta, hogy Modrić fölé kell nőnöm. Azt mondtam magamban egész meccsen, hogy egyetlen pillanatra sem hagyhatom magára. Igyekeztem a lehető legszorosabban követni. Luka egy nagyon látványos középpályás, akit nagyon nehéz megállítani, de minden tőlem telhetőt igyekeztem megtenni ellene.”
Mit szeret legjobban Enriquében?
„Mindenekelőtt azt, ahogy az elképzeléseit átadja. Megkér arra, hogy ugorj le egy szikláról, de ezt úgy mondja, hogy meg kell tenned mindenképpen és nem kell félned, mert minden rendben lesz.”
Mit gondolsz Luis Enrique innovatív módszereiről?
„Minden alkalommal, amikor megérkezek a nemzeti csapat táborába, meglep valamivel, mindig hoz valami újdonságot. Az utolsó dolog az a furcsa walkie-talkie dolog volt. Nehéz úgy edzened, hogy közben a hátad mögött hallod Luis Enrique hangját. Ez valami más.”
A fizikumának a javításáról
„Abban az időben, amikor tavaly olyan hosszan sérült voltam, még jól is jött valamelyest. Sokat dolgoztam az edzőteremben. Tudom, hogy folyamatosan többet kell dolgoznom, de ez most a naptár miatt nehezebb. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel még nem rendelkezem, így továbbra is többet kell dolgoznom a fizikai aspektusán a futballnak.”

Félsz a sérüléstől?
„Nem, mindig is úgy gondoltam, hogyha félsz ettől, akkor biztosan megsérülsz a végén. Jobb, ha száz százalékkal csak a futballra koncentrálsz. Ha fél gázzal csinálod, akkor jöhet a sérülés.”
Ha nálad lenne Aladdin lámpája, mit kérnél a dzsinntől?
„Sokkal több gólt szerezzek.”
Rögeszméd lett a több gól szerzése?
„Nem megszállottság, semmiképpen sem, bár az igaz, hogy a válogatottban még nem lőttem gólt. Tudom, hogy fejlődnöm kell és remélem, hogy a VB-n megszületik az első gólom.”
Fede Valverdéről, aki az előző idényben egy gólt lőtt csak, de idén már nyolcnál jár.
„Igen. Nos, Fede most feljebb játszik, de egyértelmű, hogy ő jó példa. Ebben a tekintetben fejlődnöm kell.”
Spanyolország megnyerheti a VB-t?
„Nehéz ezt megmondani a kezdés előtt, előbb benne kell lenned a helyzetben. Nincs olyan sztárunk, mint Argentínának Leo, de van egy stabil csapatunk, amelyben mindenki a világ legjobbjai közé tartozik. Mennünk kell a végső sikerért.”

Pedri a kedvenceiről és Argentínáról
„Brazília és Argentína két látványos csapat. Szerintem, Messi nagyon megérdemelné. Remélem azonban, hogy mi nyerjük, de ha Spanyolország nem nyeri meg, akkor nyerje meg Leo Argentínával.”
Milyen meccsekről álmodsz a VB-n?
„Arról álmodom, hogy döntőt játszom. Leo Argentínája vagy Frenkie Hollandiája elleni meccset szeretnék.”
Kinek a videóit nézed, hogy javítsd saját játékodat?
„Nos, mindenekelőtt azokét, akik az én posztomon játszanak. Kevin De Bruyne egy nagyon látványos játékos. Sokat nézek Iniestáról is. Az ilyen típusú játékoskat nézem és próbálok tőlük tanulni.”
Kivel cserélnél mezt?
„Neymarral, mert szerintem, nagyon magas minőségi szinten van és azt csinál a klabdával, amit csak akar. Soha nem volt lehetőségem megszerezni egy mezét.”
Mit üzensz a rajongóknak?
„Azt, hogy keményen fogunk dolgozni a pályán, hogy egységes csapat leszünk és mindenáron meg fogjuk védeni a mezt. Hogy a szurkolók legyenek nyugodtak, mert minden rendben lesz. Remélhetőleg, még egy csillagot tudunk feltenni a mezre a meglévő mellé.”