Plattkó Ferenc – A “szőke magyar medve”

Közzétette: Blaugrana.hu
Plattkó Ferenc – A “szőke magyar medve”

Két, Barçás múlttal nem rendelkező tréner után (Daucík és Sandro Puppo) 1955 nyarán olyasvalaki lett a CF Barcelona vezetőedzője, aki játékosként – és egyszer már trénerként is – már szolgálta a Blau-grana együttesét. Nem is akármilyen játékosról van szó, a ’20-as évek egyik legendájáról, egy igazi barcelonistáról, az első aranyérmes csapat játékosáról Plattkó Ferencről, aki Ricardo Zamora távozása után megörökölte a Barça kapuját.

Történetünk főhőse Ferenc, máshol Franz keresztnévvel jött a világra az Osztrák-Magyar Monarchia területén. Később Francisco néven vált ismertté, hiszen játékos- és edzői pályafutása legnagyobb részét Spanyolországban, vagy spanyol nyelvű területeken érte el. Plattkó Ferenc 1898. december 2-án született Budapesten. S akkor még egy magyarázatra szoló körülmény: amikor anyakönyvezték Plattkó néven tették, később azonban a labdarúgó-pályafutása alatt, s főleg Spanyolországban már Platko néven vált ismertté és elismertté. Így a spanyol almanchokban Platko néven találjuk meg – én azonban maradok a magyar változatnál, s Plattkó néven fogom nevezni.
Plattkó egy magas, robosztus, ruganyos kapus volt, mégis gyors és mozgékony: a ’20-as/’30-as évek tökéletes prototípusa a kapus posztnak. Tökéletesen együttélt a játékkal, reflexei kifinomultak és precízek voltak, bátorság terén pedig nem ismert határokat – ezen tulajdonságok tették nevét és munkásságát halhatatlanná. Becenevét is ekkoriban kapta: a “szőkét” azért, mert így utaltak a hajszínére, míg a “medvét” azért, mert sokszor lomhának tűnt. Ez utóbbi azonban csak “ámítás” volt, valójában a viszonylagosan nagy tömegéhez gyorsaság párosult. Az archívumok szerint 1914 és 1918 között a Vasas játékosa volt, majd a WAC Vienna együttesénél töltött el egy évet. 1920-ban a Middlesborough kapuját védte, 1921-ben pedig a Sparta Praha históriás könyvében találunk róla adatot. Ezt követően hazatért Magyarországra, s az 1922/23-as idényben az MTK Budapest FC kapuját őrizte. A Barça 1922 nyarán elvesztette addigi kapusát, Ricardo Zamorát, aki az Espanyolhoz szerződött. A következő évben Bruguera védte a katalánok kapuját, de vele nem voltak megelégedve a klubvezetők. 1923. tavaszán veszik fel a kapcsolatot az MTK-val Plattkó leigazolása céljából: a katalán csapat menedzserei Budapestre utaznak, s megegyeznek a leigazolásáról: így Plattkó csatlakozik a barcelonai egyesülethez. Azért a valósághoz hozzátartozik, hogy a Barça nem zsákbamacskát “vásárolt” Plattkóval, hiszen 1922. decemberében két barátságos meccset is játszottak a budapesti gárdával. Az elsőt december 14-én, a másodikat pedig december 26-án: s mindkét meccs gól nélküli döntetlent hozott. Ezen a két meccsen feltérképezhették Plattkó képességeit, aki a barcelonai újságok szerint, mindkét találkozón fantasztikus formában védett, s az MTK legjobbja volt. A Barçánál tehát, tisztában voltak a magyar kapuvédő képességeivel, tehetségével. Első Barça-meccsét 1923. május 27-én játszotta az Aucklandi Püspökség csapata ellen a Les Corts-stadionban. A meccset a katalánok nyerték Sagi-Barbá /2/, Marti /2/ és Lakatos góljaival. Hivatalos bemutatkozására azonban több, mint egy évet kellett várni, mert a magyar szövetség nem nagyon mutatott konstruktivitást az ügyben. Így első hivatalos találkozójára 1924. október 12-én került sor hazai pályán a Martinenc együttese ellen, a katalán bajnokság keretében. A meccsen 1-1-es döntetlen született; a Barça gólját Sagi-Barbá szerezte. Emlékeztetőül álljon itt bemutatkozó tétmeccsének összeállítása: Plattkó – Planas, Emil Walter Buckhard, Ramón Torralba, Elias, Bosch, Vinyals, Marti, Piera, Alcantára, Sagi-Barbá.
Innentől kezdve hét éven át, 1930 nyaráig a Barça első számú kapusa volt, aktív részese az 1928/29-es országos bajnoki címnek. Összesen hat katalán bajnoki címet, három Spanyol Kupa-trófeát és egy spanyol bajnokságot nyert a csapattal. A Katalán Óriás után játszott a Racing Club de Madrid csapatában, ahol a katonai szolgálatát kellett letöltenie, majd a francia FC Mulhouse és a Racing Club de Roubaix együtteseinél töltött el egy-egy esztendőt. A két francia együttesben már, mint játékos-edző tevékenykedett, így 1934 nyarán Estéve Sala i Canyadell klubelnök Plattkót nevezi ki az FC Barcelona vezetőedzőjévé. Ez lesz első edzői idénye a katalánoknál, s egy meglehetősen erős játékos-keretet irányíthatott. Olyan játékosok alkották a csapatot, mint Joan Josep Nogués (kapus), Zabalo, Guzmán, Berkessy Elemér, Pedrol, Martí Ventolrá, Josep Raich, Josep Escolá, Morera és Enrique Fernández. Ezzel együtt a katalán bajnoki cím mellé más trófeát nem sikerült megszereznie a csapatnak: a Ligában a 6. helyen végeztek (10 ponttal a Real Madrid mögött), míg a Spanyol Kupában már a negyeddöntőben búcsúzott a csapat. Így nem volt meglepetés, hogy egy idényt követően Plattkónak távoznia kellett az edzői tisztségből. Ezt követően – kis túlzással – világ körüli útra indult Plattkó: edzette a Colo-Colót, a chilei nemzeti tizenegyet, az USA olimpiai csapatát, a River Plate, a Boca Juniors együtteseit, mígnem 1955 nyarán újfent a Barça szakmai munkájának irányítására kérte fel Miró-Sans elnök.
Az “El Mundo Deportivo” 1955. július 3-i, vasárnapi száma címlapján számol be a hírről, miszerint Plattkó Ferenc lesz a CF Barcelona új edzője: “Platko a Barça új edzője – ezt megerősíti a klubvezetés is” főcímmel. Majd így folytatódik a cikk: “A Klub technikai igazgatója, Josep Samitier Villalta által aláírt hivatalos kommüniké és egyéb csatornák által biztosra vehető, hogy az Igazgatóság tagjai üléseztek, amelynek keretében elfogadták Francisco Platko Kopiletz Úr kinevezését a felnőtt csapat élére, tiszteletben tartva a Klub szabályait és a játékosok kívánságát. Mindezáltal megerősítik a hírt Plattkó kinevezéséről, amit pár nappal korábban már e lap hasábjain megírtunk”.
Miró-Sans számára az volt a fontos szempont Plattkó kinevezésénél, hogy komoly kötődéssel bírt a csapathoz, ellentétben elődjével, az olasz Sandro Puppóval. Puppo taktikai felkészültsége, tudása alkalmassá tehette volna a csapat irányítására, azonban a játékosokkal nem tudott kellő határozottsággal bánni, s fegyelmi problémák adódtak az 1954/55-ös szezon utolsó harmadában. Az elnök azért választotta Plattkót, mert ő játékosként és edzőként is szolgálta már a Klubot, így a játékosok körében jóval nagyobb tekintélynek örvendett. Emellett a chilei labdarúgásban, a válogatottal elért sikerei is alkalmassá tették a Barça vezetőedzői tisztségére. A dél-amerikai országban a “Gringo” becenévre hallgató szakember nagyságáról áradoztak, aki kivezette őket az 1950-es világbajnokságra, ahol a 9. helyen zártak. Chilében igazi forradalmárnak tartották, és hatalmas köztiszteletnek örvendett.
Az 1955/56-os idénynek az alábbi csapattal indult neki Plattkó Ferenc: Ramallets, Francisco Goicolea (kapusok); Josep Seguer, Biosca, Grácia, Brugué, Hiron Hanke, Andrés Bosch, Joan Segarra, Isidro Flotats, Gonzalvo III, Luis Castañer, Justo Tejada, Villaverde, Kubala, Luis Suárez, Eduardo Manchón, Estéban Areta II, Armando ‘Mandi’ Fernández, Dagoberto Moll, Alfonso Navarro II, Francisco Sampedro, Estanislao Basora, Tomás Hernández ‘Moreno’. Az 1954/55-ös kerethez képest a legnagyobb változást César Rodríguez távozása jelentette, aki pályafutása végére érve elment levezetni a Cultural Leonesa együtteséhez. Emellett a cserekapus posztján történt változás, hiszen Juan Zambudio Velasco is befejezte pályafutását, ill. Caldentey is távozott a csapattól. Új szerzeménynek számított a fiatal Castañer és Sampedro. Plattkó nem számított Gonzalvo III, Basora és ‘Moreno’ játékára sem, akik az UE Lleida együttesének lettek kölcsönadva erre a szezonra. A keret tagja volt még a paraguayi Melanio Olmedo, a spanyol Eulogio Martínez, ill. a katalán Gensana és Ribelles is, de ők csak barátságos mérkőzéseken léptek pályára abban a szezonban.

CF Barcelona_1955/56

A CF Barcelona számára 1955. szeptember 11-én San Sebastiánban kezdődött a szezon. A Real Sociedad vendégeként akkor sem volt könnyű győzelmet aratni, Plattkó vezetésével azonban sikerült: a 2-1-es győzelemhez Joan Segarra és Luis Suárez Miramontes góljai járultak hozzá, így a magyar tréner sikerrel mutatkozott be a katalánok kispadján. Érdekesség, hogy a Sociedad vezetőedzője az a katalán Salvador Artigas volt ekkoriban, aki majd az 1960-as évek második felében a Blaugrana padjára is leül majd. Plattkó az 1. bajnoki fordulóban így küldte pályára csapatát: Ramallets – Flotats, Segarra, Biosca, Seguer, Luis Suárez, Bosch, Manchón, Kubala, Villaverde, ‘Mandi’. Mint látható, a védelem közepén Bioscára támaszkodott Plattkó, míg a csatársorban mellőzte Estanislao Basorát, aki helyett ‘Mandi’ lépett pályára. Az 1. forduló után az Atlético Madrid vezeti a tabellát, miután hazai pályán 9-0-ra verte a Hercules Alicantét. A 2. fordulóban ez a két csapat találkozik a Les Corts-stadionban, és hatalmas izgalmak után 2-2-es döntetlennel ér véget a rangadó: a Barça mindkét gólját Villaverde (‘7, ’81) szerezte, majd az utolsó hét percben a “colchonerók” egyenlíteni tudtak, kiénekelve így az egyik pontot a katalánok szájából. A 3. etapban egy idegenbeli túra várt a katalánokra a ‘La Condomina’-ba, a Real Murcia otthonába: a kis csapat nagyon jól tartotta magát a meccs végéig, egyszerűen áthatolhatatlan volt a Barça-támadók számára, mígnem a 83. percben Ramón Alberto Villaverde találatával megtörte a hazaiak ellenállását. A gól pedig győzelmet jelentett a Blaugrana számára. A bajnokságot a harmadik fordulót követően – némi meglepetésre – a Las Palmas vezette, hibátlan mérleggel, a Barça a 3. helyen állt. 1955. október 2-án a Deportivo La Coruna együttese látogatott Barcelonába, és 4-1-es vereséggel kellett elhagyniuk az Estadio Les Corts gyepét: a gólokat Segarra, Manchón, Villaverde és Tejada szerezték. E fordulót követően Plattkó Ferenc együttese átveszi a vezetést a tabellán, miután a Las Palmas 5-0-s vereséget szenvedett a Bilbao vendégeként. Az 5. fordulóban a Hercules Alicante otthonába látogatott el a kiváló formában futballozó katalán egység, s innen is két ponttal távoztak. A 3-2 arányú győzelemhez Luis Suárez, Villaverde és Tejada góljai segítették hozzá a Blaugranát. Jól látható, hogy a Barça kiváló formában kezdte a szezont, különösen Villaverde gólerőssége ötlik szembe – tehát: Plattkó tökéletesen eltalálta a kezdőcsapatot, jól szót értett a játékosokkal, s az öltözőbe béke és nyugalom költözött. A 6. etapban a Les Corts-on rangadóra került sor: a kiválóan kezdő Las Palmas volt Kubaláék ellenfele. Sokáig jól is tartották magukat, azonban egy sérülés és egy kiállítás miatt nehéz helyzetbe kerültek, így 4-0 arányú vereséget szenvedtek. A Katalán Óriás találatait Luis Suárez, Kubala és Tejada /2/ szerezték. Ezzel a Barça megerősítette vezető helyét a tabellán. A 7. fordulót is hazai pályán játszották Plattkó fiai, akik a Deportivo Alavés legjobbjaival küzdöttek meg ezen a napon. Túl nagy izgalmakat nem kellett átélniük a szurkolóknak, miután 3-1-es sikert arattak a katalánok: a gólokat Segarra, Manchón és Kubala László szerezték. Plattkó Ferenc csapata megállíthatatlannak tűnt: vezették a bajnokságot, magabiztos, nagy gólarányú győzelmeket arattak. Hat győzelemmel, egy döntetlennel, 19-7-es gólkülönbséggel álltak a bajnoki tabella élén a katalánok. Épp ezért kicsit váratlanul érte a csapatot a következő fordulóban az 5. helyen álló Real Valladolidtól elszenvedett 1-0 arányú vereség. De mivel a Bilbao is kikapott, így továbbra is a tabella élén állt a Barça.
A 10. fordulóban került sor az idény első “klasszikusára”, mégpedig Madridban. Plattkó nem volt éppen könnyű helyzetben, hiszen két alapemberét is kénytelen volt nélkülözni, sérülés miatt: a kapuban Ramallets helyett Francisco Javier Goicolea állt (neki ez volt az egyetlen fellépése ebben az idényben), míg Kubala Lászlóra sem számíthatott a magyar tréner. Az ő pótlása könnyebb volt, hiszen a góllövő-szekcióban számos klasszis várt bevetésre. A “Clásícón” a csapat elszenvedte idénybeli második vereségét, miután Rial és Marquitos góljaira csak Areta II tudott válaszolni (’77). A 12. körben a Les Corts-on a Barça a Valencia együttesét fogadta, és egy nagyon látványos, gólokban gazdag találkozón 4-2 arányú győzelmet aratott. a kapuba visszatérhetett Ramallets, és Kubala is újra bevethető volt, amit egy duplával erősített meg; mellette Areta II és Villaverde voltak még eredményesek. A győzelem egyértelmű volt, mégha a játék helyenként nehézkesnek, vontatottnak is tűnt. Mivel pedig Daucík fiai a Riazorban csak döntetlent értek el, így pontazonossággal állt a tabella élén a Barça és az Athletic Bilbao. A következő körben azonban a Blaugrana csak gól nélküli döntetlenre volt képes a Celta Vigo otthonában, így ismét a baszkok kerültek lépéselőnybe. A 13. forduló hozta el a bajnokság igazi rangadóját ebben az idényben, amikor a Bilbao látogatott a Les Corts-stadionba. A baszk csapat padján ülő Ferdinand Daucík gondolataiban furcsa érzések keringhettek, hiszen 1950-54 között a Blaugrana trénereként vonult ki a stadion oldalvonala mellé. Az 1955. december 18-án megrendezett rangadón a következő felállásban állt ki a Barça: Ramallets – Hiron Hanke, Biosca, Sigfrid Grácia, Bosch, Joan Segarra, Tejada, Villaverde, Kubala, Areta II, Eduardo Manchón. A Bilbao összeállítása: Carmelo Cedrún – Orue, Jesús Garay, ‘Canito’, Mauri, Maguregui, ‘Fede’ Bilbao, Marcaida, Arieta, Uribe, Agustín Gainza. A meccset a Barça kezdte jobban, a 15. percben Justo Tejada eredményes is tudott lenni, az előnyt azonban nem sikerült növelni. A 2. félidő közepén aztán Félix Marcaida (’68) és Ignácio Uribe (’75) is eredményes tudott lenni, így mindkét bajnoki pontot elvitte a Bilbao a Barça otthonából. A két csapat között így három pontra nőtt a különbség: a Bilbao a tabella élén állt, a Barça pedig a másodikon.
Az 1955-ös naptári évből még hátra volt egy mérkőzés, mégpedig az újonnan alakuló európai kupasorozat, a Vásárvárosok Kupájának nyitó találkozója. A VVK ebben a szezonban indult el Európában, mint második számú kupasorozat, s volt “életben” egészen 1971-ig, amikor jogutódjául az UEFA-Kupa lépett a helyébe. A VVK első kiírása 1955-58 között zajlott le, s a kiírás szerint nem elsősorban klubcsapatok, hanem városok közötti kupasorozatként indult el. Ennek ellenére a Blaugrana csapatában nem szerepeltek más barcelonai klubok – pl. az RCD Espanyol – játékosai. Viszont a Klub nem is a saját címeres mezében lépett pályára a VVK-meccseken: ezen találkozókon fehér dresszt, fekete nadrágot viseltek a Barça játékosai, a dresszen pedig Barcelona város címere díszelgett a Barça-címer helyén. A történelmi mérkőzésen a Koppenhága együttese volt az ellenfél, akik lelkes amatőrökből álltak, így nem lehetett kérdéses a mérkőzés végkimenetele: a katalánok 6-2-re győztek; a gólokat Estéban Areta II /2/, Tejada /2/, Kubala és Ramón Alberto Villaverde szerezték. Mint történelmi memento, álljon itt a két csapat összeállítása az FC Barcelona első hivatalos európai kupameccsén, amelyet az olasz Armando Marchetti dirigált:

CF Barcelona: Ramallets – Areta II, Segarra, Grácia, Biosca (Brugué ’46), Seguer, Bosch, Manchón, Kubala, Villaverde, Tejada. Edző: Plattkó Ferenc
KBU Copenhagen Select: Henriksen – Köppen, Verner Nielsen, Flemming Nielsen, Jörgensen, Christiansen, Jensen, Jacobsen, Andersen, Lundberg /2 gól/, Seebach. Edző: Oscar Olsen.

A Liga küzdelmei 1956. január 1-én folytatódtak a 14. forduló mérkőzéseivel. A Barça a városi rivális otthonába, a Sarríába látogatott, és 3-0 arányú győzelemmel távozott onnan. Az Espanyol elleni meccs góljait Kubala, Brugué és Justo Tejada szerezték. Érdekesség, hogy az Espanyol padján ekkor Ricardo Zamora ült, aki játékosként erősítette a Barçát és az RCD Espanyolt is. A bajnokság őszi zárófordulójában a Cultural Leonesa csapatát fogadják a Les Corts-ban, amelynek ugyancsak van egy érdekes szála: a Leonesa csatára ugyanis nem más, mint César Rodríguez, aki az előző szezonban még a Barçát erősítette, s az azt megelőző idényekben is góljaival segítette a Katalán Óriást. Most azonban az ellenfél csapatát erősíti, pályafutása utolsó évében. Césart hatalmas ováció közepette, nagy szeretettel fogadja a Les Corts közönsége: s a mérkőzés fotósa megörökítette azt a pillanatot, amikor a két csapatkapitány, Joan Segarra és César megölelik egymást a kezdőkörben a pénzfeldobást követően. Az 1956. január 8-i meccset a katalánok nyerik 4-0 arányban Areta II, Tejada, Luis Suárez és Manchón találatainak köszönhetően. Féltávnál a Barça a tabella második helyén áll 3 ponttal lemaradva a listavezető Bilbao mögött.
Két hetes szünetet követően folytatódott a bajnokság 1956. január 15-én. A Barça a Real Sociedad együttesét fogadta hazai pályán, és 2-0 arányú győzelmet aratott: a gólokat Bosch és Biosca szerezték. Hasonló végeredmény született a 17. fordulóban is, amikor a katalánok a Metropolitanóban léptek fel az Atlético Madrid vendégeként; ezen a meccsen Justo Tejada és Areta II voltak a gólszerzők. Mivel a Biébao is győzelmekkel folytatta a bajnokságot, így a három pontos előnyt tartani tudták. A 18. körben a Real Murcia látogatott a Les Corts-stadionba, ahol Eduardo Manchón góljának köszönhetően 1-0-s Barça-siker született. Nehéz győzelem volt ez, mint ahogy a “rojiblancos” is megszenvedett a Valencia vendégeként a 3 bajnoki pontért. A 19. fordulóban a Barça a Deportivo La Coruna vendégeként lépett pályára a Riazorban, és nagyon sima, 7-0 arányú győzelmet arattak Plattkó tanítványai. Ezen a meccsen Manchón, Kubala és Sampedro is duplázni tudott, míg Villaverde egy góllal vette ki a részét a győzelemből. Érdekesség, hogy a Liga történetében ez volt Kubala Lászlónak a 10. duplája, ill. Eduardo Manchón az 50. Primera Division-találatát érte el Galíciában. 1956. február 12. mérföldkő a Klub életében: ezen a napon játszotta a Barça 600. mérkőzését a Primera Divisionban, s ezt egy gólokban gazdag, mozgalmas meccsen sikerült emlékezetessé tennie. A Hercules Alicante gárdája volt az ellenfél, és 6-4 arányú sikert arattak Kubaláék a vendégek felett: a gólokat a triplázó “Laszi”, Biosca, Bosch és Sampedro szerezték. A kispadon pedig igazi legendák párharcát figyelhette a közönség: a Barça padján Plattkó Ferenc, a Hercules padján pedig José Iraragorri ült, aki játékosként 11 szezont töltött el a Bilbaóban, amellyel négy-négy bajnoki címet Spanyol Kupát szerzett, majd edzőként is a csúcsra jutott velük. A 20. körben a Bilbao botlott a Kanári-szigeteken, miután a Las Palmas vendégeként 1-1-es döntetlent ért el; így két pontra feljött a Katalán Óriás a baszkok mögé. Ekkor már jól látható volt, hogy a La Liga 1955/56-os idénye e két csapat között fog eldőlni.
A következő hétvégén egy nagyon nyögve-nyelős meccset nyert meg 1-0-ra a Barça a Las Palmas vendégeként: az 1-0-s sikert Sampedro gólja hozta meg, de a szigetlakók ekkor már kettős emberhátrányban voltak, két sérülés okán. A 22. fordulóban a Blaugrana a Deportivo Alavéshez látogatott, és 3-1-es győzelmet aratott; a gólokat ‘Mandi’ és Ramón Villaverde (2) szerezték. Az 1956. március 4-i CF Barcelona – Real Valladolid-meccsen sikerült a visszavágás az őszi vereségért: a 2-0-s győzelmet Segarra és Kubala góljai hozták meg a Barçának a Les Corts közönsége előtt. ebben a fordulóban a baszk rangadón döntetlen születik, így a katalánok egy pontra megközelítik a Bilbao együttesét. Az egy pontos különbség azonban nem tart sokáig, miután a 24. fordulóban Sevillában gól nélküli döntetlenre futotta csak a Blaugrana erejéből. Érdekes azonban megjegyezni, hogy sorozatban 10 La Liga-meccsét győzelemmel vívta meg 1956. január 1. és 1956. március 4. között. Fantasztikus teljesítmény a Plattkó edzette Katalán Óriástól.
A 25. forduló hozta el az idény második “klasszikusát”, amelyet ezúttal a Les Corts-ban rendeztek meg 1956. március 18-án. A Barça kezdője a következő volt: Ramallets – Segarra, Grácia, Biosca, Seguer, Luis Suárez, Bosch, Manchón, Kubala, Villaverde, ‘Mandi’. A Realban olyan kiválóságok léptek pályára, mint Marquitos, Zárraga, Miguel Muñoz, Genti, Di Stéfano vagy Mateos, a kispadon pedig a legendás José Villalonga ült. A derbit Ramón Alberto Villaverde duplája (’18, ’29) döntötte el a Barça javára, amelyet 2-0-ra nyert meg a Katalán Óriás. Mivel pedig a Bilbao 2-1-es vereséget szenvedett Murciában, most a Barça állt a tabella élére, két pontos előnnyel. Úgy tűnt ekkor, hogy a bajnokság végkimenetele a Barça saját kezébe került: minden a San Mamés-ben sorra kerülő bajnokitól függhet csak. Azonban a következő fordulóban az előny egy pontra csökken, miután a Bilbao ugyan 2-2-t ért el La Corunában, a Barça viszont 4-2-es vereséget szenvedett a Valencia vendégeként. Cristanto Bosch és Villaverde góljai kevésnek bizonyultak a sikerhez, de a 27. körben sikerült a javítás hazai pályán. A Celta de Vigo együttese látogatott Barcelonába, és 2-1 arányú vereséggel távozott onnan: a gólokat Kubala László szerezte (’71, ’96), megfordítva ezzel a meccs állását.
A “bajnoki döntőre” 1956. április 8-án került sor a Bilbao otthonában: amelyik csapat ezen a meccsen nyer, minden bizonnyal az lesz a bajnoki cím birtokosa. A Bilbao felállása a következő volt: Carmelo Cedrún – Canito, Jesús Garay, Orúe, Marcaida, Maguregui, Mauri, Agustín Gainza, Uribe, Arieta, Artetxe. A padon pedig most is Ferdinand Daucík foglalt helyet. A Barça kezdő-tizenegye a következő volt: Ramallets – Flotats, Segarra, Grácia, Biosca, Seguer, Bosch, Manchón, Kubala, Villaverde, ‘Mandi’. Az összeállításban meglepetést jelentett Isidro Flotats szerepeltetése, amivel azonban Plattkó a védelmet kívánta megerősíteni. A nagy tét miatt csapkodó volt a játék, folyamatosság nem alakult ki, nagyon sok szabálytalanság tarkította a 90 percet, amit végül egyetlen találat döntött el – ezt pedig az Athletic Bilbao szerezte. Az 57. percben Agustín Gainza passzát José Maria Maguregui váltotta gólra, megszerezve ezzel a két bajnoki egységet a “rojiblancos” számára. Így két fordulóval a vége előtt a Bilbao egy pontos előnnyel állt a tabella élére: nekik 44, a Blaugranának 43 pontja volt. Ezzel – nagy valószínűséggel – a bajnoki arany sorsa is eldőlt.
A 29. körben a Barça hazai pályán fogadta az RCD Espanyol gárdáját, ami csapnivaló játékot, s egyetlen gólt hozott: ezt a 14. minutumban Villaverde érte el, s tartotta otthon a két pontot a Barça. Azonban a játékosokon jól érződött a csalódottság, a lemondás. A Bilbao eközben magabiztos győzelmet aratott az Alavés otthonában, s őrizte egy pontos előnyét. A zárófordulóban a Blaugrana a Cultural Leonesa otthonába látogatott, ahol ismét találkozhattak a katalánok korábbi legendájukkal, Césarral. A meccset Luis Suárez találata (’46) döntötte el a Barça javára. Azonban a Bilbao 3-0-ra nyert hazai pályán a Real Valladolid ellen, így ők nyerték az 1955/56-os spanyol bajnoki címet. A második helyen a Barça végzett 47 megszerzett ponttal (22 győzelem, 3 3 döntetlen, 5 vereség) és 67-26-os gólkülönbséggel. A Barça több pontot szerzett, mint a legutóbbi két bajnoki címe alkalmával (1952, 1953), mégse jutott fel a csúcsra. A bajnoki meccsek után április 26-án a VVK-küzdelemsorozatának visszavágó-mérkőzése várt a katalánokra: Dániába utaztak, hogy a Copenhagen Select ellen lejátsszák a visszavágót. A 6-2-es hazai siker után, idegenben 1-1-es döntetlent értek el (Villaverde góljával), s jutottak így tovább a következő körbe.
A bajnokság végeztével kezdődtek meg a Copa Generalísimo küzdelmei a Barça számára, azonban elég hamar véget is értek. A nyolcaddöntőben a Hercules Alicante volt az ellenfél. Az első meccset idegenben rendezték, s a katalánok 2-1-es győzelmet arattak Villaverde és Bosch góljaival. A visszavágón 1-1-es döntetlen született: a Blaugrana gólját Sampedro szerezte. A két meccsen azonban meglehetősen indiszponált játékot láthattak a szurkolók a katalánoktól, aminek alapvető oka a bajnoki cím elmaradása okán érzett letargikus hangulat volt. A ‘katasztrófa’ a negyeddöntőben érkezett meg a csapathoz, miután az RCD Espanyol otthonában, 1956. május 20-án, 3-1-es vereséget szenvedtek Plattkó fiai. A becsületgólt Ramón Villaverde szerezte. a vereség után az események felgyorsultak. 1956. május 22-re a Barça Igazgató Tanácsa konferenciára hívja a barcelonai újságok képviselőit egy szállodába. A Klub álláspontjáról Josep Samitier, a Barça technikai titkára ad tájékoztatást:

Az edző, Plattkó Ferenc és a játékosok közötti kapcsolat már nem olyan őszinte és szívélyes, mint amilyennek lennie kellene, így a csapaton belüli fegyelem, belső tartás és erkölcsi erő megbomlott. Ez a helyzet az utóbbi hetekben tovább eszkalálódott, ami arra sarkallta a vezetőséget, hogy jelentést kérjen az edzőtől arról az állapotról, hogy milyen a viszony a vezetőedző és a játékosok között. Ez a jelentés tartalmazza azokat a bőséges információkat, amelyeket össze kellett gyűjtenie a megbízott személynek, s ezáltal a Junta Directíva pontos képet kapott az öltözőn belüli állapotokról. Ezek alapján az Igazgató Tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy enyhíteni kell a Plattkó Ferencre nehezedő nyomást, ezért ideiglenesen felmenti az edzések megtartása alól.

A Junta Directíva az Espanyol elleni kupavisszavágóra Samitiert bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásával. Erre a meccsre május 27-én került sor, s a találkozó egész jól kezdődött, hiszen Kubala már a 3. percben bevette az Espanyol hálóját. Ezt követően Arcas három gólja következett, amivel a továbbjutás sorsa el is dőlt. A végeredmény 4-4 lett – még Tejada /2/ és Manchón voltak eredményesek -, s ezzel a kupában befejezte szereplését az FC Barcelona.
Mindez Plattkó Ferenc barcelonai pályafutásának a végét is jelentette, annak ellenére, hogy trénerként 76.47%-os győzelmi mutatót produkált – jobbat, mint Samitier, Enrique Fernández vagy Ferdinand Daucík.
Az FC Barcelona elhagyása után Plattkó Ferenc már csak kisebb csapatok szakmai munkáját irányította Chilében, ahova 1956. nyarán visszatért. Előbb a San Luis de Quillota nevű kis csapatot edzi Valparaisóban, de különösebb sikert nem ért el, így hamar befejeződik itt is a munkássága. Ezt követően edzői munkát már nem vállal, Santiago de Chilében lévő otthonába vonul vissza. 1974-ben – eleget téve a Barça hívásának – visszatér a katalán fővárosba, ahol a Klub a 75. születésnapját ünnepli. Hatalmas tisztelettel és szeretettel fogadják őt és hitvesét, Olgát is. Ezt követően visszatér a chilei fővárosba, s élete utolsó éveit a Santa Maria Avenue 0112/F lakásban éli le. Utolsó interjúját 1981. februárjában adta. Nem sokkal ezután súlyosan megbetegszik, nélkülözések közepette él, teljesen elfeledve. Rákos megbetegedést diagnosztizálnak nála, s a gyógyszerek, a kezelések minden vagyonát felemésztették, a házaspárt súlyos nélkülözésbe taszították. Tolószékbe kényszerülvén a mozgás is nehézkessé vált számára, s mivel a chilei szövetségtől nem kapott segítséget, így az FC Barcelonához fordult. Bármilyen módon szívesen elfogadott, bármi segítséget: akár egy barátságos meccs által, vagy a culék, vagy a Klub számlájáról érkező összegnek nagyon örült volna. Egy valamire nem volt hajlandó: komoly relikviái, történelmi jelentőségű gyűjteményének az elárverezésére. S a Klub vezetőségében segítő szándékra és nyitott fülekre találtak levelei: az FC Barcelona komoly anyagi támogatást nyújt a kezelései fedezésére. Sajnos azonban a segítség már későn érkezett, így nem lehetett hatásos: Plattkó Ferenc 1983. szeptember 2-án, 84 éves korában elhunyt. Mielőtt azonban átadta volna lelkét Teremtőjének, így szólt elválaszthatatlan társához, Olgához:

Amikor meghalok, azt akarom, hogy minden emléktárgyamat, amit abban a régi dobozban tartok, küldd el az FC Barcelonának. Soha nem felejtem el a legnagyobb Klubot, ahol igazán otthon éreztem magam.

1981. februárja – az utolsó interjú a Plattkó-házaspárral

Halála után földi maradványait Santiago de Chilében helyezték örök nyugalomra: három évtizeden át a “Juan Ramsey-mauzóleumban” nyugodott, majd 2013-ban átszállították az “El Mercurio-temetőbe”, ahol a Colo-Colo legendái fekszenek.

Visca el Barça!

Köszönjük, “szőke magyar medve”!

Kapcsolódó cikkek