Véget ért a 2022/23-as idény, így – a szokásokhoz hűen – értékeltük a Barça és játékosai teljesítményét. A három részes sorozat első felvonásában a kapusokat és a védelmet vettük górcső alá, akik oroszlánrészt vállaltak a bajnoki elsőségben és a Spanyol Szuperkupa-elsőségben.
Marc-André ter Stegen
A Barça német kapusa kiváló szezont futott, talán az évezred eddigi legkiemelkedőbb kapusteljesítményét tette le az asztalra a topbajnokságok tekintetében. A ligában az összes mérkőzésen kezdőként lépett pályára, ezeken a mérkőzéseken mindössze 18 gólt kapott és 2.2 védést átlagolva mérkőzésenként 82%-os védési hatékonysággal zárta a szezont. A tizenegyesek tekintetében három büntetővel kellett szembenéznie, de egyszer sem tudott hárítani, viszont a lövések közül 60-at megfogott a tizenhatoson belülről és 23-at a büntetőterületen kívülről – ez a teljesítmény pedig 26 kapott gól nélküli mérkőzést eredményezett a csapat számára, amivel a Barça kiválósága nagyban hozzájárult a katalán gárda végső győzelméhez.
Marc-André ter Stegen legnagyobb erőssége a védésein kívül talán a rendkívül kiemelkedő passzjátéka – és a Barça 31 éves játékosa ki is tett magáért – mérkőzésenként közel 27 passzot átlagolt 82%-os hatékonysággal. Ezen kívül meg kell említeni egy szórakoztató statisztikát is az FC Barcelona kapusával kapcsolatban – ugyanis ter Stegen egyetlen lapot sem kapott a ligában, így a fair-play jegyében nagyban javította a csapat megítélését a nem igazán kedvelt kapus időhúzás mellőzésével. Az egyik legkiválóbb meccsét a szezonban a Cádiz elleni hazai találkozón hozta – ahol négy védés mellett háromszor felszabadított szögleteket követően valamint 20 hosszú labdából 12-őt pontosan a csapattársakhoz juttatott és így oroszlánrészt vállalt a csapat győzelméből.
Összességében elmondható, hogy a Barça színeiben ez volt ter Stegen eddigi legjobb idénye, és ha a csapat nem ereszt le annyira a bajnokság utolsó fordulóira, akkor könnyen világrekorder is lehetett volna a kapott gólok és a kapott gólok nélküli mérkőzések tekintetében.
Értékelés: 8.5
Iñaki Peña
Iñaki Peña a vártnál lényegesen kevesebb mérkőzésig jutott, és mindösszesen 5-ször lépett pályára az idei kiírásban – kétszer a kupában védte a csapat hálóját kezdőként, egyszer szerepelt a BL-ben és két alkalommal csereként lépett pályára a bajnokságban. A viszonylag kevés játékpercének az oka az lehetett, hogy Xavi a komoly eredménykényszer hatására inkább a bombaformában védő ter Stegennek szavazott bizalmat, mintsem, hogy a Barça 24 éves hálóőre kapott volna játékperceket. Amennyi mérkőzésen láthattuk Iñaki Peñát védeni, abból arra következtethetünk, hogy lábbal rendkívül magabiztos, de ha elkapja a fonalat, akkor szenzációs védésekkel is tudja segíteni a csapat sikerességét. Legjobb mérkőzését a BL-ben játszotta a Plzen elleni 2-4-es győzelem alkalmával, amikor hat védésig jutott és 32 sikeres passzt teljesített 94%-os hatékonysággal.
Összességében elmondható, hogy Iñaki Peña egy kiváló játékos, aki nagy valószínűség szerint nem okozott volna csalódást, ha esetleg ter Stegen sérülése miatt komolyabb szerep hárult volna rá. Kicsit sajnáltam őt, hogy a bajnokság utolsó fordulóiban nem léphetett pályára kezdőként ter Stegen rekordkísérlete miatt, és ezen kívül is jó lett volna őt többet látni, főleg a kupa küzdelmei során.
Értékelés: 6
Héctor Bellerín
Héctor Bellerín a téli átigazolási szezon végéig, amikor is a Sporting CP csapatához távozott, az FC Barcelona színeiben hét meccsen lépett pályára, ebből öt alkalommal a kezdőcsapat tagjaként. A 28 éves jobbhátvéd két alkalommal szerepelt a BL-ben, kétszer pályára lépett a spanyol kupa küzdelmeiben, és három meccsen viselte a Barça mezét a bajnokságban. Ezeken a mérkőzéseken sem gólt, sem pedig gólpasszt nem jegyzett, sőt az egyik mutatójában sem tudott igazán kiemelkedőt mutatni – főleg csak a kötelezőt oldotta meg amolyan kiegészítő emberként.
A szezon előtt Xavi jelezte szüksége lenne egy jobbhátvédre, de a klub főleg a védelem közepét és a támadósort erősítette meg igazolásokkal – míg végül a kért jobbhátvéd leigazolására csak nagyon vékony keret maradt – így a csapathoz Bellerín érkezett ingyen, a profik között szinte aprópénznek számító fizetésért cserébe. Azonban a várakozásokkal ellentétben a saját nevelésű jobbhátvéd abszolút nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt sok szakíró egyenesen a keret egyik leggyengébb játékosaként hivatkozott rá, így a csapat végül a téli átigazolási szezon végén úgy döntött, hogy megválik tőle. Bellerín a legjobb meccsét a szezonban a spanyol kupában az AD Ceuta 0–5 arányú legyőzése alkalmával játszotta – ahol kiválóan futballozva öt szerelésig, 2/2 sikeres cselig, egy kulcspasszig és 9/10 megnyert párharcig jutott.
Összességében Bellerín Barcelonában töltött ideje nem nyúlt valami hosszúra – és ebben nagy szerepet játszott a korábbi súlyos sérülése, melynek következtében rengeteget vesztett a robbanékonyságából és a gyorsaságából. A csapat perememberként számolt volna vele – de Koundé jó teljesítménye a jobbhátvéd pozíciójában végleg megpecsételte a sorsát, így a szezon második felét már a portugál ligában töltötte. A játékától függetlenül azonban a mély gondolatokat felvonultató nyilatkozatai és a példás magatartása szép emléket hagytak maguk után. Sok szerencsét kívánunk neki a pályafutása következő szakaszában.
Értékelés: 4.5
Sergi Roberto
Sergi a szezonban 33 mérkőzésen lépett pályára az FC Barcelona színeiben és 22 alkalommal a kezdőcsapatban kapott helyet. Ezeken a mérkőzéseken a katalán játékos karrierje egyik legjobb teljesítményével négy gólig és három gólpasszig jutott – igaz, pár alkalommal nem a megszokott jobbhátvéd szerepében, hanem a középpályán kapott szerepet Xavi csapatában. A Barça 31 éves játékosa a támadó statisztikáin kívül a passzjáték terén tudott még kiemelkedőt nyújtani, ahol a labdára mindig vigyázva a bajnokságban 93%-os passzpontosságot ért el. A gyengeségei közül a védőmunkájára kell felhívni a figyelmet, ahol a védőjátékosok szempontjából átlag alatti teljesítményt hozott csupán.
Az FC Barcelona leendő csapatkapitánya szerintem remekül használta ki a kapott játékperceket és éretten futballozott – viszont, nem tudok szemet hunyni a rengeteg alibi megoldása – amikor jó kontralehetőségek alkalmával hátra- vagy oldalpasszot választott – valamint a gyenge védőmunkája felett. Jobbhátvédként több alkalommal is komoly gondok adódtak a sebességével, és képtelen volt időben visszazárni az ellenfél támadóival, sőt, talán a keretben az egyik leggyengébben párharcozó játékos. A jobboldalon védekezve egy kicsit technikásabb szélső egész biztosan beforgatja és jó pozícióból jut beadáshoz vagy lövéshez Sergi Roberto mögött. Sergi Roberto a legjobb meccsét az idényben a Cádiz 2–0-s legyőzése alkalmával játszotta, ahol a meccs embereként gólig és gólpasszig jutott valamint négy szerelés mellett 7/10 párharcot nyert a középpályán.
Összességében elmondható, hogy Sergi Roberto még mindig egy tökéletes kiegészítő ember, de komoly meccseken kezdőként előjöhetnek a hiányosságai, főleg a védőmunkája tekintetében. A következő szezonban Xavi feladata lesz, hogy a leendő csapatkapitányunk játékperceit úgy menedzselje, hogy a játékos öltözőben betöltött szerepe megmaradjon, de a fontos meccseken is jól tudjon teljesíteni a csapat a megfelelő kezdő kiválasztásának köszönhetően. Véleményem szerint Sergi Roberto egy csupaszív játékos, aki sokszor teljesen jogtalan és eltúlzott kritikát kapott a szurkolók egy részétől, és minden bizonnyal a keret egyik fontos tagja lesz – főleg kiegészítő szerepben – a következő idény során.
Értékelés: 6.5
Jules Koundé
Jules Koundéra Xavi ebben a szezonban főleg jobbhátvédként számított, köszönhetően a szezon elején mutatott remek teljesítményének ezen a pozíción. A francia hátvéd az idényben 1 gólig és 6 gólpasszig jutott, amely egy nagyon korrekt mutató ahhoz képest, hogy testidegen poszton, egy új csapatban, alapvetően védekező felfogásban játszott. A 24 éves hátvéd azért érkezett a csapatba, hogy a kiöregedőfélben lévő Piquét pótolja a védelemben, és ezt a feladatot Koundé remekül el is látta, amikor Xavi a védelem közepén számított a szolgálataira. A szezonban a média sajnos többször megtalálta őt, állítva, hogy elégedetlen a jobbhátvéd pozícióval, de Xavi a rossz viszonyt mindig cáfolta, és arra hívta fel a figyelmet, hogy Jules igazi profi, és ezt a nézeteltérést, valamint a szokásostól eltérő szerepkört is profihoz méltóan kezelte, és hogy remek a kapcsolata a francia középhátvéddel.
Jules Koundé számain a szezonban ennek ellenére érződött, hogy egy számára ismeretlen pozícióban játszik, a jobbhátvéd szerepében sem világklasszis védekezőmutatókat, sem pedig klasszis támadómutatókat nem tudott felmutatni – de a klasszisát ennek ellenére többször is megmutatta, nagyon kevés hibával futballozott, és a saját térfelén szinte hibátlanul passzolt. Koundé a legjobb meccsét a volt csapata, a Sevilla ellen játszotta ebben a kiírásban, ahol a 0–3 arányban megnyert mérkőzésen a két gólpasszával abszolút kulcsszerepet vállalt a csapat sikeréből.
Összességében elmondható, hogy Koundé egy remek igazolásnak bizonyult, egy igazi profi, aki egy ismeretlen pozícióban is odarakta magát, és beáldozta az egyéni érdekeit a csapatérdekekért. Azonban ki kell emelni, hogy ha a maximális tudására vagyunk kíváncsiak, akkor előbb vagy utóbb a középhátvéd poszton fog kelleni őt alkalmazni.
Értékelés: 7
Gerard Piqué
Gerard Piqué a csapat élő legendája a szezon előtt már rengeteg kritikát kapott a szurkolók és a média részéről is – a magánélete romokban hevert, a foci karrierje helyett az üzleti karrierjét részesítette előnyben és a nyilatkozataival botrányból botrányba vándorolt – mert, ami a szívén, az a száján mentalitásban élte az életét. Ezen kívül az érkező középhátvédekkel a csapatban betöltött szerepe erősen meggyengült, és a legtöbb szakíró folyamatosan szekálta őt a magas fizetésével és a megkopott sebességével. Mindezek ellenére Piqué még mindig a csapat egyik kulcsfigurája volt, aki időnként képes volt elképesztően magas szinten futballozni – csak sajnos a konzisztencia hiányzott a játékából, így Xavi többnyire nélkülözte őt a kezdőt illetően. A BL-ben az Inter ellen elkövetett fatális hibája végképp megpecsételte a sorsát, és már soha nem adott alkalmat a szurkolóknak arra, hogy megbocsájtsanak neki – a visszavonulás mellett döntött – és derült égből villámcsapás módjára a szezon közben akasztotta szegre a stoplist.
Piqué ebben a kiírásban sem gólt, sem pedig gólpasszt nem jegyzett a 10 mérkőzésen amikor pályára lépett. A katalán hátvéd legnagyobb erőssége ebben a kiírásban a felszabadítás volt, amelyből a bajnokságban 6 mérkőzésen 3.2-t átlagolt. A visszavonulása sokakban kétségeket ébresztett a fejpárbajokkal kapcsolatban, ugyanis a veterán hátvéd talán ebben lett volna a csapat legnagyobb segítségére a szezon második felében. Sajnos az már soha nem derült ki, hogy Piqué milyen szezont zárt volna, ha végig játszik, de szerintem a visszavonulásával még mentette a menthetőt, és nem rombolta porig a legendastátuszát a szurkolók szemében. A legjobb mérkőzését ebben a kiírásban a Celta Vigo elleni hazai 1–0-s találkozón játszotta, ahol 7 felszabadítás, két szerelés, 10/8 megnyert párharc, 94%-os passzpontosság, 10/11 sikeres hosszú átadás, 2 lövés mellett még egy sikeres cselt is bemutatott.
Összességében a legjobban annak örültem volna, ha Piqué már az előző idény végén távozik, vagy visszavonul, de így, hogy a maradás mellett döntött, szerintem nyámnyila módon vonult vissza szezon közben – és kicsit cserben is hagyta a csapatot, hogy nem vállalta a kiegészítő szerepet legalább a szezon végéig. Mindenesetre, azért egy kicsit hiányozni fog a személyisége, és sikeres karriert kívánok neki a focipályán kívül is.
Értékelés: 6
Eric García
Eric García a csapatban betöltött szerepe és a teljesítménye is egyaránt rendkívül hullámzó volt ebben a szezonban. A katalán játékos 32 alkalommal öltötte magára a Barça mezét, de mindösszesen csak 18 alkalommal a kezdőcsapat tagjaként. Eric ezeken a mérkőzéseken 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett. A fiatal belsővédő legnagyobb erőssége talán a rendkívüli tehetsége a hosszú átadásokban – elképesztő mennyiségben és remek hatékonysággal oldotta meg ezeket a labdákat, de a rövid passzokban is jelesre vizsgázott. Sajnos a védőmunkája már nem volt ennyire kiemelkedő, és a bajnokságban két tizenegyest is kapott róla a csapat.
Xavi a fiatal játékos erényeit a szezon második felében megpróbálta a középpályán kamatoztatni, de nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a próbálkozás katasztrófába fulladt. Eric talán legnagyobb problémája az, hogy egy középhátvédhez képest nem elég agresszív, nem nyeri meg elég nagy arányban a párbajait és túl sok veszélyes labdavesztése és helyezkedési hibája van – viszont, egyel feljebb, ahol az előnyeit érvényesíteni tudná a passzjáték terén – túl defenzíven játszik, alibi passzokat osztogat, nem érti a helyezkedést és egyébiránt is elképesztően lassú. A 22 éves játékosnak még bőven van ideje fejlődni, de nem látom a játékában azt a fajta „szikrát”, ami ezt a fejlődést előrevetítené. García a szezonban a legjobb meccsét a Cádiz elleni hazai, 2–0 arányban megnyert mérkőzésen játszotta, ahol 9 tisztázás, két lefülelt passz, 4/5 megnyert párharc, 98 sikeres passz, 94%-os passzpontosság, 10/11 sikeres hosszú átadás mellett még egy lövést és egy sikeres cselt is vállalt – ezzel pedig kulcsszerepet vállalt a csapat sikerében.
Összességében Eric García felemás szezont futott, mert voltak mérkőzések, amikor igazán jól teljesített, de voltak olyanok is, amikor az adott mérkőzés majdnem, vagy teljesen csak az ő hibáin ment el. Az igazat megvallva, én nem látom a jövőjét ebben a keretben – ugyanis a védekező középpályás poszthoz és a középhátvéd szerephez is egyaránt kevés és egyébként is egy 22 éves játékosnak kiegészítő szerepben padot koptatni nem való – így egy esetleges váltás az ő és a klub érdekeit is ugyanúgy szolgálná.
Értékelés: 5.5
Ronald Araújo
Ronald Araújo a teljesítményével és a magatartásával kivívta minden egyes Barça szurkoló elismerését és a legtöbb szakíró a világ legjobb 3 belsővédője között emlegeti őt. A szezonban meglehetősen kevés, mindösszesen 31 mérkőzésen lépett pályára, igaz ezek közül 30 alkalommal a kezdőcsapatba nevezte őt Xavi. Ezeken a mérkőzéseken egy gól mellett 3 gólpasszt is jegyzett középhátvéd létére. Araújo meglátásom szerint a világ legjobbja egy az egy elleni párharcokban, de ezen kívül a fejjátéka is kimagasló. Az előző idényekben a 24 éves belsővédő ugyan szenvedett a passzjátékkal, de Xavi kezei alatt megtáltosodott ilyen téren is és elképesztő fejlődésen ment keresztül a szezon során. Ronald sokat fejlődött a rövid passzok terén is, de ahol a leglátványosabb volt az előrelépés – azok a hosszú átadások – a szezon második felében már a csapat valódi fegyvere volt, hogy az uruguayi bekk hosszú labdákkal ugratta ki a társakat vagy helyezte át egy-egy támadás súlypontját a pálya másik oldalára.
A hiányosságai között két dolgot tudnék kiemelni – a gyenge helyzetkihasználását pontrúgásokat követően, és a sok sérülést, amit összeszedett a szezon során. Persze tudom, hogy senki nem önszántából sérül meg, de vannak különböző módszerek arra, hogy hogyan lehet ezeknek a kihagyásoknak a számát és a hosszát redukálni. Araújónak jobban kell vigyáznia a sérülésveszélyes szituációkkal, így a szezon kulcsmeccsein is segíteni tudja majd a csapatot a kiváló képességeivel. Az pedig, ha a fejjátéka rendszeresen gólokat hozna a csapatnak pontrúgásokat követően, már igazán csak hab lenne a tortán. Araújo legnagyobb erénye ebben a szezonban a rendkívül konzisztens teljesítménye volt – amikor egészséges volt, akkor folyamatosan világklasszis szinten teljesített. Az uruguayi hátvéd a legjobb mérkőzését a szezonban talán a Villarreal 0–1 arányú legyőzése alkalmával nyújtotta, ahol három szerelés és egy utolsó emberes mentés mellett 9/10 megnyert párharccal oroszlánrészt vállalt a csapat sikeréből.
Összességében Araújo az FC Barcelona megkerülhetetlen kezdőjátékosa – és ebben a dologban, csak önmaga ellenfele. Ha a következő idényben pontosabb lesz a pontrúgásokat követően az ellenfél kapuja előtt és sikerül lecsökkentenie a sérüléseinek a számát, akkor a Barçára nagy dolgok várnak majd az előttünk álló évben. Araújo az egész keret egyik legvisszafogottabb és legszimpatikusabb figurája és emellett baromi jó labdarúgó.
Értékelés: 8
Andreas Christensen
Andreas Christensen a nyáron érkezett a csapathoz szabadügynökként, és annak ellenére küzdötte be magát a kezdőbe, hogy a szakírók őt tartották a gyengébb játékosnak a Chelsea-től nyáron távozó belsővédő párosból. Olyannyira sikerült megszilárdítania a pozícióját a kezdőcsapatot illetően, hogy közmegegyezés alapján a dán játékos lett a szezon igazolása. A visszafogott stílusa, a sallangmentes, hibátlan játéka miatt azonnal közönségkedvenccé vált és a kiegészítő játékos szerepét az érinthetetlen kezdő státuszra cserélte. Andreas Christensen a szezonban 32 mérkőzésen lépett pályára, 28 alkalommal kezdőként, és ezeken a mérkőzéseken egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. A csapatot leginkább a kiváló védőmunkájával segítette – szinte hiba nélkül hozta le az egész szezont, de ezen kívül rendkívül magabiztosan, 94%-os pontossággal passzolt és a hosszú labdái is nagy pontossággal találták meg a társakat a támadó harmadban.
A gyengeségei oldalán szinte ugyanazokat a dolgokat lehetne felhozni, mint Araújo oldalán – jól jött volna, ha pár fejes góllal segíti a csapat teljesítményét pontrúgásokat követően, és neki is nagyobb figyelmet kell majd szentelnie a sérülésmegelőzésre a következő szezon folyamán, mert ha a Barça komoly sikereket szeretne elérni, akkor Andreasra a pályán lesz szükség, nem pedig a lelátón. Christensen a legjobb meccsét talán az Atletico Madrid 0–1 arányú legyőzése alkalmával játszotta, ahol a dán játékos öt felszabadítást, három lefülelt átadást, egy szerelést, egy blokkolt lövést, 96%-os passzpontosságot és 3/5 sikeres hosszú átadást jegyzett.
Összességében Christensen kiváló szezont futott és joggal kapta meg a szezon igazolása státuszt, ugyanis messze túlteljesített minden előzőleges elvárást a játékával kapcsolatban. Csak remélni merem, hogy a visszafogott, szerethető személyiségét és a sallangmentes, kiváló védőmunkáját még nagyon sokáig élvezhetjük majd az FC Barcelona színeiben.
Értékelés: 8
Jordi Alba
Jordi Alba formája nem volt tökéletes a szezon kezdetén, és még finoman is fogalmaztam, ezért Xavi körülnézett a keretben, majd Balde folyamatos jó teljesítménye meggyőzte őt, így a katalán balhátvéd szerepe a csapatban az idő előrehaladtával drasztikusan csökkent. A szezon második felében már főleg csak kiegészítő ember volt, így Busquets távozásán felbátorodva úgy döntött, hogy az ő ideje is lejárt a gránátvörös-kék mezben, és új lehetőségek után nézett. Alba a szezonban 30 mérkőzésen lépett pályára, 20 alkalommal kezdőként – ezeken a meccseken pedig két gólt és hat gólpasszt jegyzett. Xavi szerette volna, hogy kitöltse a szerződését és amolyan szupercsere és mentor szerepben még egy szezont a klub kötelékében maradjon, de a katalán balhátvéd másként döntött, és az idény végén felbontotta a szerződését majd távozott.
Jordi Alba védőmunkája az évek alatt erősen visszaesett, de a támadások terén még mindig nagyon hatékonyan tudta segíteni a csapatot. A ligában átlagban minden második meccsen, amikor pályára lépett, teremtett egy nagy gólszerzési lehetőséget a társaknak és 1.6 kulcspasszot átlagolt mérkőzésenként. Viszont védekezésben csak átlag alatti számokat produkált, bár komoly hibát nem vétett, sem tizenegyes, sem pedig gólhoz vezető hiba nem fűződik a nevéhez. A 34 éves játékos a legjobb meccsét a szezonban a Sevilla 3–0 arányú legyőzése alkalmával játszotta, ahol gólt és gólpasszt jegyzett, három kulcspasszt adott és 2/2 sikeres cselt hozott össze, ezzel a teljesítménnyel pedig kulcsszerepet vállalt az FC Barcelona sikerében.
Összességében Jordi Alba távozása derült égből villámcsapás volt még a vezetőségnek is – egyértelműen lett volna helye a következő idény keretében is. A másik oldalon viszont érthető a távozása, még pár éve lehet a legmagasabb szinten és ezeket az éveket szeretné a kezdőcsapat tagjaként eltölteni, amire az FC Barcelona színeiben már nem lenne lehetősége. Sok szerencsét kívánok a Barça klubtörténetének legjobb balhátvédjének a pályafutása következő szakaszához.
Értékelés: 7
Alejandro Baldé
Xavi Balde játékára az előszezon során lett figyelmes, majd Jordi Alba formahanyatlásának köszönhetően egyre több és több játéklehetőséget biztosított a fiatal bekk számára, aki rendre meghálálta a belé vetett bizalmat és mind védekezésben, mind támadásban több meccsen is klasszis teljesítményt nyújtott, sőt több alkalommal az ő játéka is döntő faktor volt a mérkőzéseken. Balde a szezonban 44 alkalommal lépett pályára, ebből 36 alkalommal kezdőként – ezeken a mérkőzéseken pedig 1 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. A fiatal balhátvéd főleg a támadásépítésben tudott kiemelkedőt nyújtani, de a sebességének köszönhetően a kontrákkal is vissza tudott zárni legtöbb alkalommal. Bár a védekező mutatói átlagosnak mondhatóak és a teljesítménye is hullámzó volt, de ezt főleg a tapasztalatlanságának és a fiatal korának lehet betudni.
Amikor Balde elkapta a fonalat, akkor nem volt ellenfele – legyorsult és lecselezett mindenkit és rendszeresen az ellenfelek védelme mögé tudott kerülni a labdával – ennek is köszönhető a 6 gólpassz, amit a ligában szerzett. Nyilván a játékstílusán és a taktikai képzettségén még van mit csiszolnia – gondolok itt a folyamatosan befelé cselezésére – ugyanis a pálya közepe felé mozogva a gyenge jobb lábával szinte semmilyen veszélyt nem jelentett az ellenfelek kapujára – a jobblábas átlövései átlagon aluliak és többnyire teljesen veszélytelenek voltak. Balde a legjobb meccsét a szezonban talán az Elche elleni hazai 3 – 0-s siker alkalmával produkálta – amikor két gólpasszot jegyzett, 98%-os passzpontosságot ért el és 3/2 sikeres cselt teljesített – ezzel pedig oroszlánrészt vállalt a csapat győzelméből.
Összességében ez a szezon igazi áttörés volt a 19 éves balhátvédnek, aki a bevállalós megoldásaival, szép cseleivel és a rendkívüli gyorsaságával azonnal közönségkedvenc lett. Bár Baldenak még egyértelműen van hová fejlődnie – főleg a védőmunkáját és a taktikai érzékét tekintve, de elmondható, hogy ha ilyen ütemben fejlődik, akkor akár egy bő évtizedre is megoldhatja az FC Barcelona balhátvéd problémáját és nagyon szép sikereket érhet el a klub kötelékében.
Értékelés: 7.5
Chadi Riad
Chadi Riad a Barça Atlétic rendszeres kezdője, marokkói korosztályos válogatott, 20 esztendős baloldali belső védő. Chadi Riad a Barça B színeiben 41 mérkőzésen lépett pályára és ezeken a mérkőzéseken 4 gólt szerzett. Az FC Barcelona keretébe 4 alkalommal került be a szezonban – leülhetett a padra a Celta Vigo és az Almeria elleni mérkőzéseken (majd a bemutatkozását követően még a Rayo Vallecano elleni találkozón is) – a harmadik ilyen alkalom volt számára a szerencsés – ugyanis az Osasuna ellen 1–2 arányban megnyert mérkőzésen, a hajrában, Pedrit váltva, magára ölthette az FC Barcelona mezét, és bemutatkozhatott a felnőttek között. Chadi Riad jövője egyelőre tisztázatlan – az FC Barcelona védősora már egyébként is túltelített kiváló játékosokkal – és a nyáron további tehetséges labdarúgók érkeznek még ebbe a csapatrészbe – így könnyen megeshet, hogy a fiatal marokkói játékos a több játéklehetőség reményében áthelyezi székhelyét és egy másik csapatban folytatja a pályafutását.
Értékelés: –