Nemrég megújuló weboldalunk egyik újdonsága, hogy most már a Ti általatok írt cikkek is kikerülhetnek az oldalra, így történt ez most is. Egyik kedves olvasónk vállalkozott arra, hogy egy értékelő keretében leírja a mérkőzés történéseit az ő szemszögéből, és a csapat minden játékosát értékeli is. Kellemes olvasást hozzá!
A három pontot sikerült megszerezni, de a 2. forduló csalódást keltő játékot hozott a Barca drukkereknek. A kezdő 11-t a lehető legjobb összeállításban tette fel Valverde, nem spórolt, de kreativitás és lendület nélkül játszott a csapat. A pálya nagyon rossz minőségű volt, de nem lehet a rossz teljesítményt erre fogni!
A Valladolid bátran sorakozott fel a Barça ellen, nem túl hátul, nem csak védekezésre rendezkedett be, így jó meccsnek ígérkezett. A Barça kényelmes játékkal uralta a labdát, türelmesen kezdett. Mindkét csapatnak már a meccs elején volt helyzete. Az 5. percben Dembélé lőtt fölé 6m-ről szorosan az alapvonal mellöl, amit 3 játékos kicselezése előzött meg! 1-2 perccel később már a Valladolid veszélyeztetett egy lövéssel, egy jó kiugratás után a 16-oson belülről de ter Stegen helyén volt és magabiztosan hárított. Ezt követően újból Dembélé volt veszélyes kétszer, előbb egy gyengébb lövéssel, majd Messi kiváló passza után az 5-ös mellől volt pontatlan. Talán önzőbb is lehetett volna, passzolni akart Suárezhez ami nem sikerült pontosan, ugyanakkor lőhetett volna kapura is, a helyzet kimaradt. A Barça gólt akart lőni az első félidő derekán és sikerült is nyomás alá helyezni ellenfelét tartósan. A Valladolid beszorult kapuja elé, és Luis Suárez puskázott el egy újabb gólhelyzetet. Coutinho kiváló meglátását követően, amit egy jó passzal kivitelezett Suárez elé, de ő belelőtte a kifelé tartó kapusba a labdát. Az utolsó nagy helyzet a 35. percben volt, Masip nagyszerűen őrizte sajnos kapuját. Coutinho váratlan kapura lövése nem volt bomba, de kellő tempóval célozta meg az alsó sarkot, ez is kimaradt. Volt még egy Messi szabadrúgás, de nem okozott vszélyt a Valladolid számára, maradt a 0-0!
Valverde nem cserélt a 2. félidőre, viszont taktikát váltott röviddel a kezdés után. A 4-3-3-as csapatszerkezetről a 4-2-3-1-re ami bejött, ugyanis a csapat végre gólt szerzett. Rakitics húzódott középre Busquets mellé, Coutinho előrébb tolva maradt a baloldalon, Messi szélről középre jött Suárez mögé és Dembélé állt a másik szélre, jobboldalra. Az 57. percbe volt a 3 pontot érő egyetlen gól. Suárez jó meglátása a Valladolid bal 16-os sarkáról, de az ívelés nem volt pontos a túloldalra Sergi Robertónak, aki bravúrral tartotta játékba fejjel a labdát és egyúttal Dembélé elé tálalt. Dembélé kihasználta nem első helyzetét és laposan a bal alsóba küldte a labdát, végre megvan a vezetés 0-1! Ezután a Barça érthetetlen módon eltűnt, az eddigi rossz egyéni teljesítmények még jobban kikerekedtek. Coutinho teljesen eltűnt a második félidőben, a tudásához mérten semmit nem segített a csapatnak. De Valverde csak a 84. percben cserélte le. Suárez ellensége a labda volt, de ő is majd a meccs végéig maradhatott. A játékosok nem akarták vagy nem tudták a 3 pont sorsát eldönteni. Tulajdonképpen az egész csapat közrejátszott a csapat rossz teljesítményében. A Valladolid bátran és érthető módon reagált erre kezdeményező szerepbe, nagyobb tempóba kezdett és ezek helyzetekbe is tetten érhetőek. A 77. percben már egyenlíthetett is volna Keko személyében egy kapu elé beívelt labdával, de nem tudta fejjel értékesíteni, a labda középre tartott, ter Stegen kezébe esett. Keko az utolsó percekben újból fejelhetett, a labda a kapuba, a Barçát csak az új technika mentette meg jogosan, les címen. Maradt még egy lövés Malcom számára, egészséges lövés volt, de nem elég éles. Vége, maradt a 0-1!
Meccs legjobbja: Ousmane Dembélé!
Játékosok:
ter Stegen: Nem akadt sok dolga, a Barça védelme jól focizott ezen a meccsen. Amikor kellett a helyén volt és védett. 8 pont
Sergi Roberto: Nem volt olyan aktív, mint szokott, de az egyetlen gól, ami 3 pontot ért, nagyrészt neki is köszönhető. 7 pont
Piqué: Teljesítménye rendbe volt, a komplett védelem tulajdonképpen jól focizott. 7 pont
Umtiti: Ezen meccsen is bizonyította, hogy magabiztosan tölti be posztját a csapatba, szerepe megkérdőjelezhetetlen. 7 pont
Alba: Látványosan többet volt játékban az ő oldala szembe a másik oldallal. Rajta nem múlott a csapat rossz játéka és nagy hibával se károsította a csapatot. 7 pont
Sergio Busquets: Rakiticshez képest szintén nem látok elmarasztalót, nem ő az, aki a meccs tempóját kell, hogy adja. 6 pont
Rakitic: Ezen a meccsen senki nem játszott igazán jól. A feladatát elvégezte. Játékát nagyban meghatározza a csapat közös teljesítménye. 6 pont
Coutinho: Ezen a meccsen gyenge volt. A meccset a játékszer irányításával kezdte, és segítette a csapatot. Volt egy jó lövése, ami gól is lehetett volna, de onnantól kezdve egyenletesen romlott a teljesítménye. A 80. perc környékére teljesen eltűnt. 6 pont
Ousmane Dembélé: Játéka veszélyes volt, többször is helyzetbe került és a három pontot érő gólt ő szállította a csapatnak! 8 pont
Luis Suárez: Technikailag nagyon gyengén játszik, jelenlegi tudása ijesztő! Labdakezelés elégtelen, kreatív játék elégtelen, helyzetkihasználás meccsek óta gyenge, fizikai állapota hagy némi kívánni valót maga után, játékmorál (duzzogás) meg felejtősnek kellene lenni. Te, hogy látod Luis? 4 pont
Messi: Nem játszott jó meccset, de olyan rosszat se. Ezek azok a meccsek, amikor szüksége van egy kis segítségre. Ezen a meccsen nem kapta meg ezt vegyük figyelembe! 6 pont
Cserejátékosok:
Arturo Vidal: Dembélé helyére érkezett a 76. percben, ami megint csak Valverde biztonsági, védekező felfogására mutat. Ami a meccs ezen állásánál nem a Barçára jellemző, és egyáltalán nem bátor dolog. 5 pont
Malcom: Coutinho gyengébb játékára későn reagált Ernesto, a csere előbb kellett volna, hogy jöjjön. Malcolm jött helyette 84.percben, aki ha korábban érkezik, akár többet is segíthetett volna. 5 pont
Munir El Haddadi: Az utolsó percekben érkezett, de ez csak időhúzásra volt jó, semmi másra. Pont: –
Vezetőedző:
Ernesto Valverde: Ezen a meccsen kétarcú volt! Az igazi kezdő csapatot rakta fel, és meccs közben taktikailag is váltott, ami jó döntés volt. A csapat lendületre kapott és a gól is ekkor jött! De a gól után nagyot esett a játék színvonala, és nem reagált! Coutinho helyett mindenképpen, de akár Rakitić helyett is jöhetett volna egy csere. Ami a legnagyobb kérdés, hogy meddig asszisztál Suáreznek? Bátortalan edzőknek nincs helye az FC Barcelonánál, hosszú távon ez elfogadhatatlan edzői hozzáállás! 5 pont
Végszó:
A Barça bizonytalanságra adott okot a szurkolók számára, játéka senkit nem győzhetett meg! Helyzetek az első félidőben még ugyan voltak, nyomást is gyakorolt ellenfelére, de összeségében kimondottan rosszul játszott. Egyéni teljesítmények nem emelhetők ki, talán Dembélé említhető meg e tekintetben. Ellenben Luis Suárez rossz játéka komoly elgondolkodtatásra ad okot. Valverde az első számú csapatot küldte fel, de cserélni Suárez esetében ismét nem mert! A Barça nyert, a három pontot magával vitte, de maga után rossz teljesítményt hagyott. Következő ellenfele a Huesca lesz otthon. Van hova javítani, várjuk nagyon.