Remek hírrel szolgált a tegnapi napon a Barcelona. A katalánok ugyanis 2022-ig meghosszabbították az U19-es csapat csillagának, Moriba Kourouma, ismertebb nevén Ilaix Moriba szerződését. A fiatal középpályás kivásárlási árát 100 millió euróban állapított meg a klub.
Moribát rengeteg topklub csábította már jó ideje, köztük a Guardiola vezette Manchester City, a Chelsea és a Liverpool is. A guineai születésű, de spanyol válogatott játékos januárban ünnepelte 16. születésnapját, de már 15 évesen bemutatkozhatott a katalánok U19-es csapatában. Ez egyébként jellemző a játékos eddig pályafutására, ugyanis mindig az idősebbek között játszott, ami jelzi kivételes tehetségét.
Ami Ilaix profilját illeti, egy kiváló box-to-box középpályásról beszélünk, aki remek lövőtechnikájának köszönhetően támadó középpályás poszton is megállja a helyét. A közvélemény Paul Pogbához hasonlítja, hiszen a francia is remekül tüzel távolról, magas, fizikálisan erős, ennek ellenére meglehetősen fürge, ezek pedig mind igazak Moribára is.
Fiatal kora ellenére már nagyon régóta tagja a Barcelona családjának, egészen pontosan kilenc éve, 2010-ben csatlakozott a La Masiához, azóta pedig folyamatosan járja végig a korosztályokat. Nem kell nagy jóstehetségnek lennünk tehát, hogy lássuk, jövőre biztosan a Barcelona ‘B’ csapatának tagja lesz. Riqui Puig-hoz hasonlóan, nagy jövőt jósolnak neki is.
‼️ ÚLTIMA HORA ‼️
📝 Ilaix azulgrana hasta el 2022!!
👏 !Felicidades Ilaix por elegir seguir formándote en el Barça como jugador y persona!#FCBMasia #ForçaBarça🔵🔴 pic.twitter.com/LmVlkAj0j8
— FC Barcelona – Masia (@FCBmasia) 2019. április 4.