Az alábbi rövidke írásban is a futball hőskorába vezetem el a Kedves Olvasót. A főhősöm egy kapus, aki az 1910-es években védte a Barça hálóját, s aki először védett Spanyolországban úgymond, „angol stílusban”. Fogadjátok sok szeretettel e rövidke szösszenetet!
Lluís Bru i Masipó (1892. augusztus 13. Barcelona – 1972. május 23. Barcelona) katalán kapus. 1909-ben kezdett el futballozni egy kis csapatban. 1910-ben került az FC Internacional együtteséhez, ahonnan olyan nagy játékosok kerültek ki, mint Ramón Torralba vagy Josep Samitier. Pályafutása kezdetén balszélsőként játszott, amikor egy 1912-es meccsen, amikor a csapatnak nem volt kapusa, beállt védeni, s innentől kezdve ezen a poszton szerepelt. Ezen a meccsen olyan jól védett, hogy ettől kezdve itt játszott. 1913 elején került az RCD Espanyol csapatához, ahol a második csapattal Katalónia bajnoka lett, majd 1913. december 7-én debütált az FC Barcelonában. 1913 és 1919 között viselte a Barça mezét, ahol 219 meccset játszott összesen, és a végén kapitánya is lett a csapatnak. Két bajnokságot nyert a Barcelonával (1916, 1919), és kupadöntőben is játszott velük. Az egyik legemlékezetesebb mérkőzése az 1916-os Spanyol Kupa elődöntője volt, amelyen a Barcelona a Real Madriddal játszott. A meccs hat góllal és döntetlennel zárult le, de úgy, hogy a Barça ellen három büntetőt ítéltek, amiből Bru kettőt hárítani tudott. A kapus nagyszerű teljesítménye után Bilbaóban versben emlékeztek meg hőseiességéről:
” Al mismísimo San Pedro / le puede llamar de tú / en funciones de portero / el catalán Luis Bru” – szabad fordításban: „Ahogy Szent Péter / őrzi a mennyek ajtaját / úgy védi a kaput / a katalán Luis Bru”.
Ricardo Zamora érkezésekor Bru elhagyta a Barcelonát 1919-ben. Október 19-én Eduardo Reguera szervezésében búcsúmeccset szenteltek a tiszteletére, amelyen az FC Espanya volt az ellenfél, s amely 2-2-es döntetlennel zárult. 1922-ben az FC Badalona játékosa lett, ahol befejezte aztán a karrierjét. Hatszor lépett pályára a katalán válogatottban. 1929-ben egy barátságos meccset szerveztek a súlyos betegségben szenvedő Bru megsegítésére, amelyen az FC Barcelona a katalán válogatottal játszott, és nyert 2-1-re.
Ő volt az első kapus Spanyolországban, aki az „angol stílusban” védett, azaz ahelyett, hogy elrúgta csak a labdát, annak megszerzésére törekedett. Kiváló portás volt, aki később kapusiskolát alapított, ahonnan olyan nagyszerű játékosok kerültek ki, mint Pere Gibert, Lluís Reñé vagy Zamora. A labdarúgás mellett atlétikában is kiváló volt: 1917-ben a 110 méteres gátfutás katalóniai bajnoka lett.
Visca el Barça y Visca Catalunya!