Tegnap kora este a Mini Estadíban, 1170 néző előtt a Juvenil A csapat az Olympique Lyon ellen lépett pályára az ifjúsági Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Egy nagyon magas színvonalú, fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen a fiúk 3-2 arányú győzelmet arattak, és jutottak be a nyon-i Final Fourba.
Az első félidőben a franciák voltak fölényben, főleg miután az elején Ndicka Matam révén vezetést szereztek. A Katalán Óriás fiataljai a félidő közepétől vették át az irányítást, de az első 45 percben nem sikerült a hálóba találni.
A 2. félidő viszont álomszerűen kezdődött: Monchu előbb egy szöglet után talált a hálóba, majd Ansunak adott egy forintos labdát, és máris a barcelona vezetett. A 63. percben Arnau Tenas brutális reflexszel hatalmasat védett Kalulu lövésénél. A Lyon nem adta fel, és az utolsó percekben egyenlített. A játékvezető öt percet hosszabbított, aminek végén a Barça jogos 11-hez jutott, amit Marqués értékesített. Kezdődhetett az ünneplés!
A négyes döntőre április 26-28-án kerül majd sor Nyonban – az elődöntőben (04. 26-án) a Chelsea fiataljai lesznek az ellenfelek, akiket tavaly a döntőben vertünk 3-0 arányban. A másik elődöntőt a Hoffenheim a Portóval vívja majd.
A mérkőzés rövid összefoglalója:
🎥 [HIGHLIGHTS] 👍 Una victòria inoblidable. Així va ser el triomf per 3-2 del Juvenil A contra l’Olympique de Lió, amb gols de Monchu, Ansu i Marqués, que classifica al Barça per a la final four de Nyon.
👏 Moltes felicitats equip!! #FCBMasia #ForçaBarça🔵🔴 pic.twitter.com/3I1Fha1rR4
— FC Barcelona – Masia (@FCBmasia) 2019. április 3.
Jegyzőkönyv:
Barcelona U19: 3
Olympique Lyon U19: 2
Barcelona U19: Tenas, Sergi Rosanas, Mingueza, Sanz, Medina, Monchu (Nico, 73′), Orellana (Antonio Jesús, 55′), Álex Collado (Peque, 81′), De La Fuente (Mortimer, 73′), Marqués, Ansu.
Olympique Lyon U19: Barcola, Minolien (Griffiths, 87′), Bard, Soumare (Devarrewaere, 79′), Caqueret, Rafia (Coly, 79′), Ndicka Matam (Da Silva, 87′), Kalulu, Thomas, Cherki (Gouiri, 65′), Solet.
Gólok: 0-1, Ndicka Matam (11’); 1-1, Monchu (56’);1-2, Ansu (60′); 2-2, Griffiths (88′); 3-2, p. Marqués (90′).