1961. Bern – BEK-döntő

szerző: Blaugrana.hu
1865 megtekintés

Az 1961-es BEK-döntő egy korszakot, egy felettébb sikeres és eredményes kort zárt le a Barcelona történelmében. A következőkben ennek a történetét, a berni fellépésig lezajlott eseményeket elevenítenénk fel. A BEK – porondon eddig a Real Madrid számított egyeduralkodónak, hiszen az összes eddigi kiírást megnyerte, a katalánok meg ugye igazán csak az elmúlt szezonban jártak közel hozzá, de az elődöntőben akkor is kiejtette őket az ősi rivális. A fenti képen az FC Barcelona – Hamburg-elődöntő 3. mérkőzésének (1-0) a főszereplői láthatók, jobbról-balra: Kocsis, Czibor, Kubala, Martin Vergés, Evaristo, ‘Foncho’, Eulogio Martínez, Sígfrid Grácia, Luis Suárez, Ramallets és Segarra.

A döntőig vezető út

A sorsolás szeszélye folytán ebben az évben már a nyolcaddöntőben összetalálkozott a két csapat, és mindenki előrehozott döntőről beszélt a párharccal kapcsolatban, ami nem is csoda, hiszen a címvédő és az aktuális spanyol bajnok csatája akár a döntőben is elképzelhető lett volna. Előtte azonban még meg kellett verni a belga Liersé-t! Már az első mérkőzésen magabiztos Barca-siker született (Czibor és Luis Suárez voltak a gólszerzők), a belgiumi visszavágón pedig még erre is rátettek egy lapáttal: ezúttal három góllal nyertek (Villaverde 2, Evaristo). Így érkeztünk el tehát a várva várt Real Madrid elleni párharcig.

Az első (madridi) mérkőzésen a hazaiak Mateos révén már a második percben vezetést szereztek, ezt Suárez a huszonhetedik percben egalizálta. Nem sokáig örülhettek azonban a katalánok: öt perccel később Gento újra a fővárosiakat jutatta előnyhöz. Suáreznek azonban erre is volt válasza: Három perccel a rendes játékidő letelte előtt tizenegyesből volt eredményes, barcelonai szempontból bíztató 2-2-es idegenbeli döntetlennel ért tehát véget az első találkozó. Két héttel később a Camp Nou-beli visszavágó igazán küzdelmesre sikeredett: Vergés góljával (egyesek Vidal öngóljaként könyvelik el) vezetéshez jutott a Blaugrana, de egy percig nem lehetett biztos abban, hogy a Puskással, Gentóval, Di Stéfánóval felálló királyiak nem lesznek képesek az egyenlítésre. Pedig a következő gólt ismét a Barca szerezte: Evaristo, a brazil csillag a nyolcvankettedik percben egy remek csukafejessel vette be a kissé árnyékra vetődő Vicente kapuját! Canario találata már csak a szépítésre volt elég, az FC Barcelona lett tehát az első csapat, amely képes volt kiütni a királyiakat a BEK-sorozatból!

A negyeddöntőben a csehszlovák Spartak Hradec Králové volt Cziborék ellenfele, és a Blaugrana számára nem is jelentett különösebb akadályt a sokkal esélytelenebb ellenfélen való túllépés. A barcelonai első mérkőzésen Tejada vezérletével 4-0-ra nyertek a gránátvörös-kékek (a katalán csatár két gólt szerzett, mellette Evaristo és Kubala volt még eredményes), így a visszavágón egy 1-1-es döntetlen is elegendőnek bizonyult az elődöntőbe jutáshoz.

Ott aztán alaposan megszenvedett a katalán gárda: A német Hamburg ellen semleges pályán (Brüsszelben) lejátszott harmadik mérkőzésre került sor, miután mindkét gárda egy góllal hozta a hazai meccsét: Barcelonában ismét Evaristo gólja döntött, a hamburgi visszavágón pedig már nagyon kevés hiányzott a németek öröméhez, hiszen Wulf és Seller góljának köszönhetően már 2-0-ra is vezettek, ám Kocsis az utolsó percben begyötörte a harmadik meccset jelentő szépítő gólt. Brüsszelben aztán újfent hatalmas csatát hozott az összecsapás, és a Barca Evaristo góljával ezúttal is jobbnak bizonyult ellenfelénél!

A döntő

Miután a döntőig vezető utat megismertük, „hallgassuk meg” a döntőről készült felvételt.

Jó estét! Üdvözlök mindenkit. Élőben jelentkezem Bernből. A csordulásig telt Wankdorf Stadiumban 33 ezer néző várja türelmetlenül, hogy kezdetét vegye az 1961-es év BEK legfontosabb összecsapása. A Benfica és a Barcelona döntőbe jutásával először fordul elő az, hogy az 1956 óta megrendezésre kerülő tornát ne a Real Madrid csapata nyerje meg. Ki ne emlékezne a tavalyi Real Madrid – Frankfurt mérkőzésre, ami 7 – 3-al zárult? Reméljük a mai este is hasonló élményben lesz részünk! Mindenesetre hatalmas csatára van kilátás!

Ameddig fel nem harsan Gottfried Dienst nagy tekintélyű svájci bíró kezdést jelző sípszava, addig röviden felidézném, milyen úton jutottak el a csapatok idáig.

A selejtezőkörben a Benfica a skót Hearts-on, a Barcelona a belga Liersé-n lépett tovább könnyedén. Előbbi 5-1-s, utóbbi 5-0-s összesítésben.

Ezután mindkét csapatnak pikáns párharca következett. A Benficát döntőbe vezető Guttmann Béla azzal az Újpesti Dózsával találta magát szemben, aminek korábban többször is edzője volt. A nagy arányú portugáliai 6-2-s eredménynek köszönhetően viszonylag simán, 7-4-s összesítéssel jutottak be a negyeddöntőbe. Ezzel szemben a Barcelona ellenfele a legnagyobb esélyesnek kikiáltott Real Madrid volt. Madridban 2-2-re végeztek a felek, majd a visszavágón 90 perc játék után 2-1 állt az eredményt jelző táblán. Így a katalán együttes rögtön az első körben búcsúztatta az örök riválisát.

A legjobb 8 között a Benfica kettős győzelemmel, 7-2-s gólaránnyal ejtette ki a dán AGF Aarhus csapatát. A Barcelonának sem okozott nehézséget a cseh Spartak Hrádec Králové, és az otthoni 4-0 után, idegenben elért szalon 1-1-el máris az elődöntőben találták magukat.

Ott azonban komoly riválisra akadtak, a Hamburg ellen mindent eldöntő 3. meccsre is szükség volt, hisz Barcelonában egy sovány 1-0 után, idegenben 2-1-s vereséget szenvedtek a katalánok. A hatalmas téttel bíró összecsapáson szintén 1-0-s eredmény született. A másik ágon a Benfica magabiztosan jutott tovább a Rapid Wien ellen, egy 3-0-s és egy 1-1-s meccsen.

És igen, megjelennek a küzdő felek a játékos kijáróban a svájci játékvezetői hármas vezetésével. Amennyiben vannak magyar hallgatóink is, most amolyan déja vu érzésük lehet: nemcsak a helyszínt, hanem az öltözőt illetően is. Kocsis és Czibor nem először lépked a Wankdorf-stadion kezdőkörében, nem először készül a meccsre abban az öltözőben. Megtették ezt 7 évvel ezelőtt is. Csak titkon remélik, hogy nem ismétlődik meg az akkori végeredmény, és most győztesen hagyják el a játékteret.

Az FC Barcelona csapata a klasszikus, gránátvörös-kék hosszanti csíkozású mezében lép pályára, míg az SL Benfica játékosai piros mezben, fehér nadrágban, és piros sportszárban feszítenek. Míg a csapatok a kezdőrúgáshoz készülődnek – engedjék meg a kedves Nézők – bemutatnám a szemben álló feleket.

Balról-jobbra: Ramallets – Foncho – Gensana – Grácia – Luis Suárez – Garay – Vergés – Kubala – Czibor – Kocsis – Evaristo

Az FC Barcelona kapuját a legendás portás, a csapatkapitány, Antoni Ramallets védi; a hátsó alakzatban 2-es számmal Fonchót láthatjuk, 3-as mezben Enrique Gensana Merola lép pályára, 4-ben Sígfrid Gracia Royo, míg a balhátvéd posztján, 5-ös számú mezben Martin Vergés Massa látható. A középpályát 6-os mezben Jesús Garay Vecino, 7-es dresszben Kubala László, mindenki „Kuksi”-ja, és a 10-es mezben játszó Luis Suárez alkotja. A támadó alakzat bal oldalán 11-es mezben Czibor Zoltán látható, középen 8-as mezben Kocsis Sándor, míg a jobbszélen 9-esben a brazil Evaristo de Macedo játszik. A csapat kispadján Enrique Orizaola Velázquez ül, aki idény közben váltotta a kispadon a jugoszláv Ljubisa Brocsicsot.

Benfica felállása a következő. A kapuban Alberto da Costa Pereira áll, 2-sel Mario Joao, 3-as mezben Germano de Figueiredo, 4-ben Angelo Martins, 5-ben José Netolátható. A 6-os mezt Fernando Cruz viseli, a 7-t José Augusto, a 8-t Joaquín Santana, a 9-t a csapatkapitány, José Aguas, a 10-t Mario Coluna, a 11-t pedig Domiciano Cavém. A csapat edzője a magyar Guttmann Béla.

Első félidő

A csapatok bemutatása után kezdődhet is a mérkőzés. Az első félidőt a katalán gárda kezdi, akik jobbról-balra támadnak. Miután útjára indul a labda a Barcelona lép fel támadólag. Az első helyzet is előttük adódik. A 2. percben járunk, kedves Nézők, amikor a baloldalon indít támadást a Barca. Evaristo passzol Cziborhoz, aki visszaadja a labdát a brazilnak, ő kapura lő, de a Benfica védői szögletre mentenek. A szögletet követően kisebb kavarodás alakul ki a portugál bajnok ötösén belül, de a védők végül tisztáznak, és a mezőnybe rúgják a labdát. A folytatásban is a gránátvörös-kék alakulat marad támadásban, ők birtokolják többet a labdát. A játék a pálya középső harmadában folyik, a Barca támadásai ebben az időben Alberto kapujától 20-25 méterre elakadnak. A 7. percben járunk, amikor újabb Barca helyzetnek lehetünk szemtanúi. A félpályánál Kubala kapja meg a labdát, majd meglódul a jobb oldalvonal mellett, kicselezi Angelót, és a kapu előtt tartózkodó Evaristóhoz játszik. A portugál védők azonban a lövés előtt, az utolsó pillanatban szerelik a brazil csatárt. Az elpuskázott lehetőség után is támadásban marad a Barca, akik a következő percben hatalmas helyzetet hagynak ki.

A 8. percben járunk, amikor a középpályán Czibor szerez labdát, meghúzza a balszélt, és a 16-os sarkánál álló Luis Suárezhez passzol. Az uruguay-i spanyol beadását a portugál védők kifejelik az érkező Evaristo elől. A meccs eddigi legnagyobb helyzete maradt kihasználatlanul, de az eddig eltelt időből jól látszik, hogy a katalánok ragadták magukhoz a kezdeményezést. Az ellentámadásnál José Augusto vezeti végig a labdát a pályán, majd a Barcelona térfelének közepén álló Mario Colunához passzol, aki a kapu felé fordul, és 18 méterről életerős lövést ereszt meg, amely azonban elkerüli Ramallets kapujának jobb oldalát. A folytatásban is támadásban maradó Barcelona előtt a 12. percben adódik a következő lehetőség. Garay szerez labdát a felezővonalnál, majd továbbpasszol a beinduló Evaristónak, aki továbbítja a bőrt Luis Suáreznek. Rövid labdavezetés után ismét Evaristo a labda útja, aki beérve a 16-on belülre 14 méterről lő, de Alberto magabiztos vetődéssel hárítja az életerős lövést. A lövést követően Kocsis kéri számon a brazilon, hogy miért nem passzolt be középre.

A labda továbbra is a katalánok birtokában van, a Benfica játékosai csak pillanatokra tudják megszerezni azt. A Barca mezőnyfölénye szemmel is jól érzékelhető, az ő akaratuk érvényesül. Ennek a következő megnyilvánulása a 14. minutum, amikor újból Jesús Garay a kiinduló pontja a katalán támadásnak. A spanyol középpályás a felezővonalnál labdát szerez, és mivel senki sem támadja, zavartalanul vezetheti a labdát Alberto kapuja felé, majd 24-25 méteres távolságból megcélozza a portugálok kapujának bal alsó sarkát, de Alberto újfent eredményesen avatkozik közbe. Az első negyed óráról elmondható – kedves Nézőink -, hogy a pályán a katalánok akarata érvényesül, védelmüknek szinte nem is volt dolga. Ramallets pedig akár felkereshette volna a vendéglátó ipari egységet is, annyira munka nélkül volt a mérkőzés kezdeti szakaszában.
Az első említésre méltó esemény a Benfica részéről a 15. percből jegyezhető fel, amikor egy szabadrúgást végezhetnek el a kaputól 20 méterre, de a katalán csapatkapitány könnyedén öleli magához a bőrgolyót.

A következő említésre méltó eseményre a 16. percben került sor. José Neto 28 méteres, középre tartó lövését védi Ramallets. A 17. minutumban Alberto kapujától 45 méterre Kubala szerzi meg a labdát, kiugratja Kocsist, aki 15 méterről lő, de Alberto védi a félmagas, nem túl erős lövést.

Egymást érik a Barcelona helyzetei, de a vezető gól még várat magára. A 19. percben járunk, amikor Ramallets kirúgását követően a labda Kubalához kerül, aki lekezeli azt, és egyből indítja a középen kiugró Kocsist. A magyar csatár felnéz, és látja, hogy a portugál kapuvédő 5-6 méterre kint áll a kapujából, megpróbálja átemelni, de az emelés 1 méterrel a jobb kapufa mellett elszáll. A játék Alberto kirúgásával folytatódik.

A következő percben megszületik a Barcelona jól megérdemelt vezetése. A Barca a saját térfelének közepén jut bedobáshoz, ami Luis Suárezhez kerül, aki továbbítja a bőrt Kubala Lászlóhoz. ’Kuksi’ egy cselt követően a jobb szélen szökteti Martin Vergés-t, aki meghúzza jobboldalt, majd továbbpasszol Garay-hoz. Garay a 16-os vonala magasságából középre emeli a labdát, amit a berobbanó Kocsis a Benfica kapujának jobb oldalába bólint, megelőzve védőjét, Mario Joaót. Gyönyörű támadás végén megszerzi a vezetést a katalán gárda. A 21. percben tehát az állás: Barcelona – Benfica 1-0, Kocsis góljával. A katalán szurkolók tapsolnak, őrjöngnek, és a klub zászlait lengetik, miközben a portugál játékosok a középkezdéshez készülődnek.
A Barca vezető gólját követően a portugál csapat játékosai aktívabbá válnak, támadójátékuk szervezettebbé válik. A játék képe kiegyenlítettebb lesz, s áttevődik a katalánok térfelére. Ám, mégis a katalánok előtt adódik az újabb helyzet.

A 28. percben a középpályán Luis Suárez szerez labdát, továbbítja azt a kaputól 30 méterre álló Evaristónak, aki megindul a Benfica kapuja felé. A 16-os vonalánál jobbra tolja az érkező Kubala elé, akit szerelnek ugyan, de a labda Jesús Garay elé kerül, aki középre kanyarítja, ami a hosszún helyezkedő Czibornál köt ki, akinek 6 méterről leadott lövésébe Germano belelép, így a labda az alapvonalon túlra kerül. Szép támadás, és nagy helyzet maradt ki Alberto kapuja előtt. A szöglet veszélytelenül száll be, és kerül az alapvonalon kívülre.

Lassan-lassan az első fél óra végéhez érünk, kedves Nézőink, amikor Benfica helyzet van kialakulóban. A pálya bal oldalán bedobáshoz jut a Barcelona, még a saját térfelén. A bedobott labdát a felezővonalnál Evaristo elveszti, amiből a portugálok ellentámadást indítanak. José Augusto a kezdőkörből indítja Mario Colunát, aki átlépve a felezővonalat, a balszélen indítja Joaquín Santanát. Santana meghúzza a balszélt, majd beadja a labdát, és a hosszú oldalon érkező José Aguas 3 méterről befejeli a Ramallets-en túljutó labdát. Egyenlít a Benfica, így a 30. percben az eredményjelző 1-1-es döntetlent mutat az ibériai döntőn.

A következő pillanatokban is a Benfica marad támadásban, aminek a 32. percben egy szerencsés gól a jutalma. A kaputól úgy 40 méterre, a baloldalon bedobáshoz jutnak a portugálok. A bedobást a portugálok szervezője Mario Coluna végzi el, de a 16-os vonaláig dobott labdát Gensana kifejeli. A kifejelt labda José Aguashoz kerül, aki 30 méterről beíveli a 11-es pont magasságába. A felugró Gensana olyan szerencsétlenül fejel a labdába, hogy az megcsúszva a fején Ramallets kapujának bal kapufájáról a kapus kezére pattan, onnan pedig a gólvonal mögé kerül. Öngól! 2-1 a Benfica javára. A Barcelona játékosai Ramallets és a fő vétkes, Gensana vezetésével tiltakoznak a svájci játékvezetőnél, azonban Dienst hajthatatlan marad, és határozottan gólt ítél. Mivelhogy az is volt, a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. Most már a Benfica szurkolói tűnnek boldogabbnak, és jókedvűbbnek, míg a katalán szurkolók szinte leforrázva ülnek a lelátón. Érthető a csalódottságuk, hisz két perc alatt fordított az ellenfél. Náluk csalódottabb csak az élő legenda, Ramallets lehet…

A vezetés megszerzését követően is támadásban maradnak a luzitánok, akik taktikusan járatják a labdát, a gólok által megfogott Barca ellen. A gránátvörös-kékek játéka esetlegessé, kapkodóvá vált. A passzokba hibák csúsznak, a játékosok mintha nem értenék meg egymást. A katalán csapatnak tehát, feltehetőleg jól jön majd a szünet, hogy Orizaola mester rendet tudjon rakni a zavarodott fejekben.

Mielőtt azonban a csapatok a 15 perces szünetre vonulnának a semmiből egy hatalmas helyzet alakul ki a Benfica kapuja előtt. A 41. percben járunk, amikor is a felezővonal magasságában elvégzett szabadrúgás után a labda az igen agilisan játszó Garay-hoz kerül, aki a labdát akadálytalanul vezetheti a 16-os vonaláig, majd megtolja azt az alapvonal felé. A begurítása az öt és feles jobb sarkánál álló Evaristóhoz kerül, akinek középre adására Kocsis érkezik, és egy csukafejessel kapura küldi a labdát. A vert helyzetben levő Alberto helyett a gólvonalon álló José Neto testtel védi. A kipattanó labdára aztán Alberto gyorsan rávetődik. Óriási egyenlítési lehetőség maradt ki…

A 45. percben Dienst kettőt fúj a sípjába, ezzel jelzi az első félidő végét, amely 2-1-es Benfica vezetéssel zárul.
Az első félidő nagy részében a Barcelona akarata érvényesült, több helyzetet dolgoztak ki, mégis a Benfica vonulhat előnnyel a 15 perces pihenőre. A katalánok azonban kihagyták helyzeteiket, ami megbosszulta magát. Az első félidő nagyon izgalmas, változatos és magas szintű játékot hozott, abban bízhatunk, kedves Nézőink, hogy a második felvonás is hasonló izgalmakkal ajándékoz meg bennünket. Az eddig látottak alapján elmondható: a futball ünnepén vesznek részt, akik kinn vannak a stadionban, vagy a közvetítésen keresztül kísérik figyelemmel a BEK-döntőt. Ebben a reményben várom a kedves Nézőket a második félidőre is, de addig is szusszanjanak egyet, igyanak meg egy sört, vagy frissítőt.

Második félidő

A negyedórás pihenő letelte után a csapatok újból megjelennek a Wankdorf-stadion zöld gyepén, hogy ott folytassák, ahol az első félidő végén abbahagyták. A második félidőben a Benfica indíthatja útjára a labdát, Dienst játékvezető sípjelére. Szöglet előbb Ramallets kapuja előtt, majd Alberto ölel magához egy gyenge lövést. A 49. percben egy formás támadás végén Luis Suárez lő az ötös jobb sarkáról, de lövését a portugál portás magabiztosan hárítja.

Az 51. percben járunk, amikor a felezővonalnál Luis Suárez kap labdát, majd az előretörő Garay-hoz passzol, aki rövid labdavezetés után kidobja azt a jobbszélen felfutó Kubalához. ’Kuksi’ beívelését Kocsis 8 méterről visszafejeli Evaristónak, akinek 16 méteres lövésébe a védők belelépnek. A felpattanó labdát Kocsis stukkolja kapura, de Alberto magabiztosan öleli magához a 10 méteres fejest.

A helyzetet követően is támadásban marad a Barca, azonban pár perc elteltével jön a hidegzuhany.

Az 55. percben Alberto kirúgása után a labda Mario Colunához kerül a Barcelona térfelének közepén. Rövid labdavezetés után a labdát továbbítja a balszélen felfutó Domiciano Cavémhez, akinek beadását Gensana pont Mario Colunához fejeli, akinek 15 méteres, jobb lábbal leadott életerős lövése utat talál Ramallets kapujának jobb alsó sarkába. Ramallets hiába vetődött, a lövéssel szemben esélytelen volt. Formás támadás végén, nagyszerű góllal növelik előnyüket a portugálok: Benfica – Barcelona 3-1. A portugálok tehát kihasználták Gensana újabb hibáját, amivel nehéz helyzetbe hozta a csapatát. Azonban még van 35 perc az eredmény megfordítására.

Az 57. percben Ramallets kirúgása után a Barcelona játékosai lábról-lábra teszik a labdát, ami végül eljut a 16-os jobb oldalánál tartózkodó Kubala elé, akinek 8 méteres félmagas lövését Alberto a kapu fölé tenyereli. „Grandissimo!” A szöglet után kisebb fejpárbaj alakul ki Alberto kapuja előtt, de komoly veszély nem alakul ki.

A második félidő első negyedórájában a játék elsősorban a középpályán folyt, kevés helyzettel. Ahogy mondani szokták: a küzdelem jellege domborodik ki a játéknak. A Benfica számára ez előnyös lehet, mivel múlnak a percek, és egyre kevesebb ideje marad a katalánoknak az egyenlítésre, vagy az esetleges fordításra. Úgy tűnik a kantábriai születésű mesternek nem sikerült teljesen felráznia fiait, mert számottevő helyzetet nem tudtak kidolgozni Alberto kapuja előtt.

A játék továbbra is a két kapu közötti harmadban folyik, így a januárban Brocsicsot váltó, 39 éves Orizaolának nem lesz szép estéje, fiai pedig szomorúan vonulhatnak le a zöld gyepről. Pedig az eddig csupán a katalán gárdánál dolgozó trénernek, korábbi másodedzőnek jól kell ismernie fiait. Na, úgy tűnik, ébredezik a katalán gárda. A 65. percben a 16-os vonalának magasságában, a jobb oldalvonalnál bedobáshoz jut a Barca. A labdát Foncho dobja Kubala elé, aki a kapu irányába indul, de a kaputól 25 méterre szabálytalankodnak vele szemben. A szabadrúgást Germano oldalra fejeli, ahol az Fonchóhoz kerül vissza. A jobbhátvéd beadja a labdát, de a védők újfent kifejelik, ami most Graciához kerül, aki a balszélen szökteti Czibor Zoltánt. A spanyolok balszélsője által beadott bőrt Evaristo csúsztatja meg a kaputól 7 méterre álló Kocsishoz, aki félfordulattal kevéssel a kapu fölé lövi a labdát. Nagy helyzet maradt kihasználatlanul.

Vergés

A labda továbbra is a Barcelonánál marad, és nem kell sokat várni a következő szépítési esélyre. A 69. Percre ugrik a stadion órája, amikor a Benfica térfelének közepén, a baloldalon bedobáshoz jutnak a gránátvörös-kékek. Luis Suárez végzi el gyorsan a bedobást, ami Evaristóhoz kerül, majd tőle Martin Vergés kapja, aki a labdát a kapu felé íveli. A felívelt labdába Germano olyan szerencsétlenül ér bele, hogy az megcsúszik a fején, átszáll a kimozduló Alberto felett, és a bal kapufán csattan. A kipattanó labdát az érkező, de meglepett Kocsis nem tudja a hálóba sodorni, így a visszazáró védők szögletre mentenek. Hatalmas gólszerzési lehetőség volt ez a Barcelona számára.

Megélénkültek az események, kedves Nézőink. És lám, újabb helyzet van kialakulóban a Benfica kapuja előtt. Egy perc múlva a Barcelona – egy portugál játékos kezezése után – szabadrúgáshoz jut még a saját térfelének a közepén, melyet a Barcelona ötöse, Martin Vergés végez el. A katalán középpályás felíveli a bőrgolyót a Benfica 16-nak vonalára, ahol a felugró Kocsis lefejeli az érkező honfitársnak, Kubalának. Kubala ballal lő középről, de a labda két kapufa érintésével elhal Alberto ölében. Hatalmas helyzet volt, a legnagyobb ezen a meccsen. Hihetetlen, a labda a jobb kapufáról, végiggurulva a gólvonalon, átpattant a bal kapufára, onnan pedig kifelé. Nagy szerencséje volt a portugáloknak, és pechje a katalánoknak. A Wankdorf-stadion egyszer már elátkozta a magyarokat, most újra megteszi ezt a magyar játékosokkal felálló Barcelonával? A meccs jelen szakaszában a Benfica játékosai csak asszisztálnak a katalán előadáson. A portugál védelem teljesen megzavarodott, de a szerencse, immár rövid időn belül másodszor melléjük szegődött.

Folytatódnak a Barcelona támadásai, a 73. percben Kubala végez el a jobboldalon, a kaputól 22-23 méterre egy szabadrúgást. A beívelt labdát Kocsis fejeli a kapu fölé pár centivel. Érik a katalán csapat gólja.
A 75. perc hozza meg a mérkőzés gólját. Antoni Ramallets hozza játékba a labdát, ami Graciához kerül. Gracia rövid labdavezetés után továbbadja Czibornak, aki egyből passzol Vergéshez. A Barca középpályása visszapasszol a baloldalon felfutó Kubalának, aki sarokkal próbálja megjátszani a felzárkózó Czibort, de José Neto közbelép, és kirúgja a labdát. A bedobást Czibor végzi el, Kubala pedig visszapasszol honfitársának, aki meghúzza a balszélt, de José Neto megint jókor van jó helyen, és szögletre ment. A szögletet Luis Suárez végzi el, de beadását a védők kifejelik. A labda a 16-os jobb sarkánál álló Fonchóhoz kerül, aki bepasszol az egyedül álló Cziborhoz. Czibor úgy 25 méterről, félfordulatból ballal kapura zúdítja a labdát, melyet mintha zsinóron húznának, köt ki Alberto kapujának jobb felső sarkában. Szépségdíjas góllal kerül közelebb ellenfeléhez a Barcelona. A döntő állása tehát: Benfica – Barcelona 3-2, egy eddig igen fordulatos mérkőzésen.
A szépítés után is támadásban marad a katalán csapat, lövésekkel veszélyeztetik Alberto kapuját. A portugál védők azonban biztosan állnak a lábukon, és ha kell, a legegyszerűbb megoldásoktól sem riadnak vissza. A cél egyértelműen az egygólos vezetés megőrzése.

A 81. minutumban Ramallets kirúgása után a labda a jobbszélen megiramodó Luis Suárezhez kerül, aki átível a hosszúra Cziborhoz. A magyar balszélső kapásból középre gurít, de Kocsis 13 méterről leadott kapáslövésébe Germano belelép, és a labda a mezőnybe pattan.

A 83. percben formás Barcelona támadás végén Luis Suárez passzol középre a Benfica 16-án belül érkező Czibor elé, akinek 12 méterről leadott kapáslövése a bal kapufán csattan. Hatalmas helyzet maradt ki, ami lehet, hogy az utolsó egyenlítési esélye volt a katalánoknak. Az utolsó erőiket mozgósító katalánoknak a 87. percben még adódik egy lehetőségük, de a baloldali támadás végén 7 méterről leadott Czibor lövést Alberto vetődve szögletre menti. A szöglet utáni kavarodást nem tudja kihasználni a Barca: az ide-oda pattogó labdát Germano vágja a mezőnybe. Ez volt az utolsó lehetőség a meccsen.

Gensana

A 90. percben Dienst svájci óramű pontossággal hármat fúj a sípjába, és véget vet az 1961. május 31-én lejátszott BEK – döntőnek.

Az örömittas portugál szurkolók a pályára rohannak, hogy megöleljék fiaikat, a Barcelona játékosai pedig szomorúan vonulnak az öltözőbe. Pedig nincs szégyenkezni valójuk: szemre tetszetősen, taktikusan játszottak, a szerencsével olykor nem hadilábon álló Benfica ellen. A portugál csapatot Germano emberfeletti védekező munkája, és Mario Coluna zseniális irányító tevékenysége vezette győzelemre az előzetesen esélyesebbnek tartott katalán nagy csapat ellen. A Barcelonánál Garay, Kocsis, Czibor és Kubala nevét kell kiemelni, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak, de nem volt szerencséjük. Czibor zseniálisan játszotta be a pálya baloldalát, gólját pedig évek múlva is emlegetni fogják. A két gólnál is hibázó Gensana lehet most a legszomorúbb Barcelona – játékos, de a foci csapatjáték.

Kedves Nézőink!
Ennyi volt a ma esti előadás. Remélem, jól szórakoztak, sikerült örömöt szerezni mindenkinek. A futball nagy ünnepén portugál sikernek lehettünk szem- és fültanúi, de a katalán csapat játékosai sem szégyenkezhetnek, maximum csalódottak lehetnek. Megértem őket. De, egy dolog kárpótolja majd őket: 1962-ben az ősi rivális, a Real még nagyobb verést fog kapni az akkor már Eusebióval felálló Benficától. De az már egy másik történet lesz, más riporter tollával írva…

Nagyszerű, gól gazdag összecsapásnak lehettek tanúi az akkor lelátón helyet foglalók, és most, majd egy fél évszázaddal később, a tudósítást olvasó szurkolók. A Blaugrana számára ugyan fájó vereséggel zárult a találkozó, főleg mivel ők voltak képesek a korábbi vitathatatlan bajnokot kiejteni, de mégis azt mondhatjuk utólag, ez egy dicsőséges menetelés volt. Méltó ahhoz a nagyszerű korszakhoz, mely itt lassan búcsút int a nagyérdeműnek, hisz megcselekedte, mit megkövetelt a haza.

Força Barça!

You may also like

Írj kommentet