1899. október 22-én Joan Gamper Haessig gondolt egy merészet, s a „Los Deportes” című barcelonai sportújság hátsó oldalán egy hirdetést tett közzé, amelyben a sportot, ill. a futballt szeretők köréből invitált meg embereket ugyanezen esztendő november 29-re, abból a célból, hogy egy új klubot hozzanak létre a katalán fővárosban. A svájci születésű, de már jó ideje Barcelonában élő üzletember hívására 11 eltökélt sportember jelentkezett, számtalan náció fiai. Ők lettek az FC Barcelona alapító „atyái”, vagy ahogy a cím is utal az Újszövetségre, a „12 apostol”. Róluk szól a következő írás: életükről, sportban betöltött szerepükről, az FC Barcelonához fűződő kapcsolatukról.

Joan Gamper nevét a Barça-szurkolók nagy része ismeri. Tudjuk róla, hogy ő tette közzé ama hirdetést, aminek eredményeként 12 barcelonai úriember összegyűlt, és 1899. november 29-én megalapította az FC Barcelonát. A történet többi szereplője azonban kevésbé ismert. Lássuk, kik voltak ők, honnan kerültek a katalán fővárosba, miként folytatták életüket?

Barátunk és társunk Mr. Kans Kamper a Labdarúgó Szövetségtől, korábbi svájci bajnok, mérkőzéseket kíván rendezni Barcelonában, ezért kéri azokat, akik éreznek affinitást az említett sport iránt, lépjenek vele kapcsolatba kedden és pénteken este 9-11-ig.

1924-ben a spanyol újságírás egyik úttörője Daniel Coal – ismert becenevén ‘Corredisses’ – megemlékezett a 12 apostolról, akik a Klubot alapították. Közülük kétségkívül a legismertebb Joan Gamper, aki megálmodta a csapatot, s a tettek mezejére lépett. A 11 társának az élete, személyes története azonban kevésbé ismert. Róluk szól a következő kis írás.

Pere Cabot i Roldós

A Cabrils-házban látta meg a napvilágot, amely még ma (ti. 1924) is áll. 1877-ben született, apja Francesc Cabot, édesanyja Josepha Roldós i Barnet. Édesapja a haditengerészet kapitánya volt, s a család tulajdonában egy hajózási társaság volt Barcelonában. Pere Cabot feleségül vette Montserrat Batlle i Aragagall-t, akitől fia, Jaume született. Azonban nem sokkal a fia születése után, 1907. augusztus 28-án Pere Cabot elhunyt. A halálának híréről a La Vanguardia és az Elmundo Deportivo is beszámolt 1907. szeptember 5-i számában; a halál okaként tífuszt jelölték meg.

Az FC Barcelona színeiben összesen 27-szer lépett pályára, és egy gólt ért el. 1901-03 között a Klub igazgatója volt. 1902-ben az Eugeni Bargés i Prat – bizottság tagja volt, amelynek feladata az 1901/02-es versenyidény lebonyolítása volt.

Pere Cabot (Pere = Pedro, azaz Péter – a szerk. megj.) elengedhetetlen és pótolhatatlan szerepet játszott a Barça kezdeti életében. Ő volt az, aki 1902-ben megalkotta a Klub első alapszabályát. „Pere Cabot i Roldós, aki a calle Aribau 5. szám (Gracia negyed) alatt lakik, az FC Barcelona társadalma részéről azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy alkossa meg a Klub első alapszabályát, ami eleget tesz a jelenlegi egyesületi törvény kitételeinek. Barcelona, 1902. november 18.” – tudósított erről az Elmundo.

Lluís de Ossó i Serra

1877-ben született ő is, csakúgy, mint Pere Cabot. 22 esztendős volt, amikor a Klub alakult. Édesapja Jaume de Ossó i Cervelló, édesanyja Teresa Serra Sandiumenge voltak, akik Vinebre városkából (Tarragona) származtak. Három idősebb testvére volt: Flora, Elvira és Santiago. 1931. február 1-én hunyt el; felesége és gyermekei nem voltak. Lluís de Ossó tagja volt a Club de Regates-nek, nagyon szerette a kerékpározást és a vadászatot. A századfordulón a Duc de la Victorián élt, ahol egy kis nyomdát működtetett. Hosszú időn keresztül tudósított sporteseményekről, mérkőzésekről a ‘Los Deportes’ újságba: írásai „Delantero” (Csatár) álnéven jelentek meg. 1900-ban fejtette ki először a labdarúgás szabályait, a játék kereteit ebben az újságban, miután több olvasó is kérdéseket fogalmazott meg a „footballal kapcsolatban, ami olyan, mint a Pelota (ti. a katalán nemzeti játék), de mégsem ugyanaz”.
Lluís de Ossó 1899 és 1905 között 70 mérkőzést játszott az FC Barcelona színeiben, és mint csatár 63 gólt ért el. 1903-05 között egyben a Klub első titkára is volt, s ebben az időben a Klub politikájának a meghatározó alakjaként emlékeznek rá. A Klub első éveiben naplót vezetett a csapat életéről, mindennapjairól, a Klubbal kapcsolatos történésekről – ezt egyfajta történelmi dokumentumként tartották számon, azonban 1949-ben egy tűz martalékává vált.

Lluís de Ossó, mint hű katalán, azon az állásponton volt, hogy a csapatban csupán katalán és spanyol nemzetiségű labdarúgók játsszanak, ami miatt gyakran nézeteltérésbe keveredett Joan Gamperral. 1900. végén a csapat már külföldiek nélkül játszott a spanyol kupadöntőn.

Érdekesség vele kapcsolatban, hogy nagybátyja, Enric de Ossó i Cervelló alapította Tarragonában a „Jézusról nevezett Szent Teréz Társaságot” (Companyia de Santa Teresa de Jesús), amely az oktatás fejlesztését volt hívatva támogatni. Enric de Ossó Antoni Gaudí egyik jó barátja volt, aminek az volt az egyik eredménye, hogy Gaudí tervezte az egyik oktatási központ épületét, a „Col˙legi de les Teresianes”-t.

Otto Maier Zeuner

Otto Karl Christian Maier Zauner 1877. szeptember 2-án Heidenheimben született. Egyike volt azoknak, akik Gamperrel együtt 1899. november 29-én, szerdán megalapították az FC Barcelonát. Nem ismert, hogy a főszereplők korábban ismerték-e egymást, de összekötötte őket a sport iránti szenvedélyük, a vallási elkötelezettségük, ami aztán barátsággá nemesedett és az idő múlásával teljesen elmélyült.
Maier, aki a keresztnevét a német egyesítés atyjáról, Otto von Bismarck után kapta, a „Hartmann” társaság képviselőjeként érkezett Barcelonába, azzal a céllal, hogy egy új üzemet indítson, amely az egészségügyben dolgozók részére állít elő különféle védőfelszereléseket, ruhákat, öltözékeket. A „Hartmann” gyár jelenleg is működik, 2018-ban ünnepelték alapításának 200. évfordulóját. Ebből következik, hogy Otto Maier 1898-ban érkezett a katalán fővárosba.
Az édesapja Johann Maier, édesanyja pedig Regine Zeuner; Otto Maier pedig kereskedőként 1891 óta szolgálta a „Hartmann” gyárat, amelynek tulajdonosa annyira meg volt elégedve a munkájával, hogy őt választotta ki a spanyolországi üzletág kibővítésére, Barcelonából kiindulva. Ez egy olyan lépésnek bizonyult, amely megváltoztatta teljes életét: többé nem tért vissza Németországba, felvette a spanyol állampolgárságot, és aktív résztvevője lett a barcelonai közéletnek.
A fiatal Maier, aki elhivatottan sportolt korábban is, Barcelonában is kereste a lehetőségeket a testmozgásra: először a Solé Gimnázium testnevelési termében, majd a protestáns közösség kötelékében sportolt. A futballal Berlinben ismerkedett meg, egyetemi tanulmányai alatt, ahol az FC Britannia (ma Berliner SV 1892 néven működik a klub) csapatában sajátította el a labdarúgás alapjait. A tapasztalatok és a játék szeretete arra ösztönözte Maiert, hogy csatlakozzék a svájci úr kezdeményezéséhez. De ezt nem egyedül tette meg, hiszen csatlakozott hozzá egy másik „apostol”, Enrique Ducay is, aki a „Hartmann” gyár barcelonai kirendeltségének jogi képviselője volt. Ducay részt vett a Klub alapításában, bár a mezt sose vette magára.
Maier a XIX. század végén a calle Cortes utcán, a Luchana sarkán (Clot) építette fel a gyárát, amely aztán az évek során komoly fejlesztéseken esett át. Fokozatosan fejlődött, bővült a termelés, amelynek keretében már sebészeti eszközöket, tárgyakat és ortopédiai kellékeket is gyártottak. Mindent előállítottak itt, ami a műtétekkel, a kórtermi higiéniával és a közegészségüggyel kapcsolatos. Vezető szerepet töltött be a gyógyszeriparban, az egész Iber-félszigeten.
Miután 1899. november 29-én ott ült azon asztalnál, amely mellett „megszületett” a Blau-grana, aktívan is részt vett a Klub működésében, a kezdeti lépéseiben. 1900 és 1902 között 18 alkalommal lépett pályára (7 gólt szerezve), elsősorban a középpályán hasznosította a tudását. 1900. január 28-án debütált a Barça – Catalá barátságos meccsen (6-0), majd nem sokkal később hivatalos találkozón is bemutatkozhatott. 1901. január 20-án a Copa Macaya keretében lépett pályára (Barça – Hispánia 1-2), és ezen csapat ellen, ugyanebben a sorozatban mondott búcsút az aktív játéknak 1902. március 9-én, egy 1-0-s győzelemmel. Ő vásárolta az első labdákat a csapatnak, ill. egészségügyi szettel is támogatta a Klubot. 1900 és 1904 között tagja volt a Klub Igazgatóságának is.
A munkával kapcsolatos ügyintézés miatt gyakran volt távol, Németországba is hazalátogattak családlátogatóba, így a futballra nem maradt ideje, viszont a másik szenvedélyének, a tenisznek élete végéig aktívan hódolt. 1907 nyarán feleségül vette Anna Elisabeth (Isabel) Müllert, aki 1885. július 17-én született, s akivel 1904-ben találkozott Barcelonában. Anna a porosz fegyvergyár (Spandau) igazgatójának, Otto Müllernek volt a lánya, és apja hirtelen halála miatt került Barcelonába, ahol állást és biztos megélhetést kapott. Az esküvőt Németországban tartották, de aztán a pár visszatért Barcelonába; itt három gyermekük született: Rosario, Enrique (‘Bubi’) és María Isabel (‘Beli’).

Otto Maier, amikor kitört az I. világháború, 1914-ben a „Hartmann” gyár tulajdonosa lett, és ezt követően lett a cég neve ‘Industrias Sanitarias SA’. Az üzlet virágzott, kirendeltségeket nyitott Madridban, Valenciában, Sevillában. A cégnek országszerte kiváló híre volt, az ország politikai vezetőivel tartott fenn kapcsolatot, sőt 1929-ben, a barcelonai kiállítás alkalmával, maga XIII. Alfonz király is személyesen ellátogatott az üzembe. A polgárháborút követően is életben maradt a cég, tovább fejlődött. Érdekesség, hogy 1940-től a cég alkalmazásában állt Marcel Gamper, a klubalapító, Joan Gamper fia. 1952. márciusban magas állami kitüntetésben részesült (Medalla de Plata del Mérito al Trabajo).
Ő sokáig a Pedralbes-házban élt Barcelonában, s csak később költözött carrer de Ganduxer és a General Mitre sarkán álló házba. Részt vett az első világháborúban, aminek eredményeként megkapta a spanyol állampolgárságot. 1921-ben alapította meg vállalatát, az Industrias Sanitarias SA-t, amelynek 4 millió pezeta volt a jegyzett kezdőtőkéje. Ő volt az egyik fő részvényes, a másik pedig barátja és ügyvédje, Enrique Ducay Aguilera (egy másik klubalapító). A vállalat példaértékű rendszerben működött, számos díjat és elismerést kapott a spanyol államtól. A második világháborút követően az USA ill. az ‘Omgus’ (Office of Military Government) vizsgálni kezdte a cégét, mert azt gyanították, hogy a II. vh. végén és után a Siemens partnereként támogatták a náci uralmat, majd a háborút követően segédkeztek a nácik bújtatásában. A vizsgálat eredményeként a céget tisztázták, s 1977-ben hivatalosan is lezárták az aktát.
Otto Maier nagylelkű ember volt, aki aktívan részt vett a barcelonai közéletben, mecénása volt a művészeteknek is, emellett a helyi kórházakat anyagi és természeti támogatással segítette. Tagja volt a „Transzatlanti Kereskedelmi Bank” igazgatóságának, amely 1950-ben lett jogutódja az akkor megszűnő ‘Német Banknak’. 85 éves korában, Barcelonában, az Avinguda General Mitre utcai otthonában, 1965. október 6-án, este 19 órakor hunyt el; a halál oka szívelégtelenség volt.
Mindig is azt állította, hogy az FC Barcelona klubszínei a „Hartmann” cég márkáinak a színeinek, a kéknek és a vörösnek köszönhetők, amelyet pedig Heidenheim régió jelképeiből vettek át.
Fia, Enrique (‘Bubi’, 1910. Barcelona – 1981. Madrid), a sport területén jóval megelőzte apja hírnevét. Kiemelkedő teniszező volt, aki egyéniben, sorozatban hétszer volt spanyol bajnok (máig tartó rekord), emellett pedig vegyespárosban megnyerte Wimbledont (1932, Elizabeth Ryannel párban) és a US Opent is (1935, Sarah Palfrey társaként). ‘Bubi’ 16 éven át képviselte Spanyolországot a Davis Kupában is, akinek másik szenvedélye a golf volt. Ebben is sikeres tudott lenne játékosként és menedzserként egyaránt. Keresztanyja Rosario López, Enrique Ducay felesége volt. Felesége Mercedes Allende, az Atlético Madrid alapítójának, Enrique Allendének a leánya volt; őt azonban nem ismerte már, mivel amikor megismerkedett Mercedesszel, már elhalálozott (1931). Otto Maier idősebb lánya, ‘Beli’ is kiemelkedő teniszező volt.

Enrique Ducay Aguilera

Ő az egyik nagy ismeretlen az alapítók közül. Annyit tudunk róla, hogy ügyvéd volt, a felesége Rosario López Calzado y Graino volt (1947. február 16-án halt meg), de gyermekük nem született. Otto Maier közeli barátja volt, s mint ügyvéd töltött be különböző pozíciókat Maier vállalataiban, üzleteiben.

A polgárháború kezdetén a köztársaságiak oldalán áll, csakúgy, mint Otto Maier. 1938. április 24-én a sajtó arról értesít minket, hogy hatalmas adománnyal támogatja egy kereszt felállítását azon a helyen, ahol Mola tábornok súlyos vérengzést hajtott végre.

Enrique sosem játszott a Barçában, ő az agyaggalamb-lövészet iránt érzett elkötelezettséget. Érdekesség, hogy a Parlament kezdeményezésére 1923. február 25-én Hans Gamper tiszteletére egy mérkőzést rendeztek, s az egyik csapatban Gamper játszott, a másikban meg Enrique Ducay.

Carles Pujol Alfert

Jaime Pujol i Ferrarons és Antónia Alfert negyedik gyermeke, a kilenc utód közül. A Sant Gervasi de Cassoles-en élt Feleségül vette Maria Samperét. A „Jaime és Fia” vállalatnál dolgozott, amely fából készült játékokat, csecsebecséket, ablakkereteket, díszléceket és tükörszegélyeket gyártott.

A klubalapítás előtt nem sokkal még Madridban tartózkodott, mint a cégük képviselője. A csapatban egyszer sem lépett pályára, rövid ideig a csapat titkára volt csupán. Ezenkívül sokat nem tudunk róla. Sporttevékenységéhez hozzátartozott, hogy kerékpáros- ill. gyalogos versenyeken sportbíróként vett részt. Jobbra a képen őt láthatjuk.

Otto Antoine Künzli

Ő ugyancsak azon alapítók közé tartozik, akiről nagyon keveset tudunk. 1878. január 23-án született Svájcban. A következő adat, amit tudunk róla, hogy 1899-ben érkezett Barcelonába, hiszen ekkor regisztrálta magát a svájci konzulátuson. Egy meccset játszott Gamperrel együtt, egy rögtönzött labdarúgó-mérkőzésen, amit a San Gervasi de Cassoles-en rendeztek. Barcelonában előbb a carrer d’Espanyán, majd a carrer de Lincolnon lakott.

Künzli – más forrásokban Kuenzli néven találjuk – egyetlen meccsen lépett pályára az FC Barcelonában, amit a „Team Anglés” ellen vívtak.

Walter Gustav Wild

A klubot alapítók közül ő volt a legidősebb: 1872. október 13-án született a svájci Hottingenben (Zürich mellett). 1898-ban érkezett a katalán fővárosba, s 27 évesen ő lett az FC Barcelona első elnöke. A Societat Suissa de Barcelona (Barcelonai Svájci Társaság) keretében tornászott, így tagja lett a Spanyol Tornaszövetségnek (Federación Gimnástica Espanola), és aktívan részt vett a Spanyol Kerékpáros-szövetség (Unión Velocipédica Espanola) munkájában is. Wild Barcelonában a Gualterio vagy a Gualteri keresztnéven is ismert volt, és hosszú éveken keresztül azt gondolták róla, hogy svájci. Bár számos cikket és sporteseményről szóló jelentést írt 1900-03 között, csupán Gamper hívta fel egyértelműen arra a figyelmet, hogy Wild svájci állampolgár. 1899. november 19-én írta Wildről és Gamperről a „Les Deportes” című sportújság a következőket: „Wild és Gamper nagyon magas szintű munkát végeznek a sportszövetségek keretein belül„. Walter Wild evangélikus volt, mint Hans Gamper.

Wild az alapítás napjától 1901. április 25-ig volt az FC Barcelona elnöke, amikor lemondott a tisztségéről, mivel el kellett hagynia a katalán fővárost. A Gamper és Lluís d’Ossó vitájában, miszerint külföldiek is szerepeljenek-e a csapatban, vagy csak spanyolok és katalánok, megvédte d’Ossó álláspontját. Szintén Wild volt az, aki megvédte a Barçát a „Les Deportes” és a „La Vanguardia” hasábjain akkor, amikor számtalan támadás érte a csapatot az első, elszenvedett kiállítás után. Stanley Harris volt az a Barça-játékos, akit először leküldtek a pályáról piros lappal.

Walter Wild összesen 11 mérkőzésen lépett pályára gránátvörös-kék mezben, az utolsó fellépésére 1901. április 14-én került sor. Gólt nem ért el, mivelhogy a két védő egyike volt a csapatban. Barcelonából való távozása után néhány évig Dél-Amerikában élt, majd Angliába költözött és telepedett le. 1924. decemberben táviratot küldött az FC Barcelona pártoló tagjainak – ekkor került újra valamiféle kapcsolatba az általa is alapított Klubbal. A táviratot a december 7-i elnökségi ülésen olvasták fel, ami hatalmas vastapsot váltott ki a jelenlevőkből. A Klub alapításának 50. évfordulóján tartott ünnepségekre hivatalos meghívót kapott Agustí Montal i Galobart elnöktől, amit ő nagy örömmel fogadott el. A Les Corts-ban megtartott ünnepségen a gyepre való bevonulását hatalmas tisztelet és megbecsülés övezte, hiszen az FC Barcelona első vezetőjét tisztelték benne. Az ünnepélyes igazgatósági ülésen is részt vett.
1953-ban Altonban (Hampshire) hunyt el.

Josep Llobet i Llobet

Ő is azon alapítók közé tartozik, aki kevésbé ismert személyiség. 1875-ben született, és 1937-ben hunyt el. Josep Llobet i Vilaclara és Madrona Llobet i Mateu gyermekeként látta meg a nap világot. A szülőknek 12 gyermeke volt, s a Palau Llobet-ben éltek, ami a carrer de Montcadán állt. A család monarchista volt inkább, semmint republikánus beállítottságú. Felesége Juanita Gaitx volt, aki 19 éves korában ment hozzá a klub egyik alapítójához. Összesen kilenc gyermekük született: Josep Maria, Joana, Concepcio, Juli, Núria, Miguel, Maria Rosa, Jordi és Lluís. A családi rezidencia a calle Sant Pére més Baix-on állt. Maga Josep Llobet gyógyszerész volt, s 1937-ben szívroham végzett vele.

Lluís d’Ossóval együtt alapították Barcelonában a Yacht Klubot (Club de Regates), s a „Colón” nevű hajón együtt szolgáltak, s számtalan vitorlásversenyen vettek együtt részt. Szeretett vadászni is, és a lövészetet is – ezeken a versenyeken is rendszeresen elindult.

A Barçában összesen 54 meccsen lépett pályára, és összesen öt gólt szerzett; a Klub első hivatalos meccsén is pályán volt. Utolsó meccsére 1906. szeptember 26-án került sor. 1901-1907 között a vezetőség tagja is volt, mint a Klub pénztárosa. 1905. október 6-án a Klub alelnökének is megválasztották, amit egészen 1907-ig látott el.

Érdekesség, hogy egyik unokaöccse később Lloret de Mar város polgármestere lett, ahol Joan Gamper számtalan nyarat eltöltött. Az unokaöcs-polgármestert is Josep Llobet-nek hívták, aki kétszer nősült: s másodszor Gamper unokahúgát vezette oltár elé.

John Parsons Alexander

A Parsons-fivérek szülei Angliából vándoroltak be, s 1870-ben telepedtek le Barcelonában. John Parsons 1875. április 14-én már a katalán fővárosban született, s itt vette feleségül Josephine Alexander Eastont. John Parsons 1960. november 18-án a barcelonai l’Hospital de Les Colónies Estrangeres-ben hunyt el. Nagy rajongója volt a filatéliának, számos díjat és kitüntetést kapott eme tevékenységéért. Anyagi biztonságát az általa alapított gyári és a közfogyasztásban is jelenlévő tintagyárának köszönhette, ami a Passeig de Grácia 105. szám alatt működött, Parsons és Fia néven.

Az FC Barcelonában összesen 41 mérkőzést játszott, egészen 1904-es visszavonulásáig, s 15 gólt ért el ezeken a meccseken. Ő volt a Klub alelnöke 1899 és 1901 között. Testvérével együtt a football egyik első úttörője volt Barcelonában, aki már 1895. február 2-án játszott a Sociedad de Foot-Ball de Barcelona színeiben. Majd két különböző helyszínen is pályára lépett eme klub színeiben a torellói futballklub (l’Asociación de Foot-Ball de Torelló) ellen, március 24-én és április 14-én, 1895-ben. 1912-ben Gamperrel, Udo Steinberggel és Arthur Wittyvel együtt tagja volt a barcelonai sportbizottságnak, mint játékvezető, Joaquín Peris de Vargas elnöksége idején.

Részt vett a Barça első hivatalos meccsén 1899. december 8-án, amelyet az angol kolónia hivatalos csapata, a „Team Anglés” ellen vívtak.
Részese volt a barcelonai teniszéletnek is: alelnöke volt a városi teniszklubnak („Reial Club de Tenis Barcelona”).

William Parsons Alexander

Kevesebbet tudunk az ő életéről, mint a bátyjáéról. Azt ismerjük, hogy 1877-ben született Barcelonában. Részt vett a Barça elnökségének azon ülésén 1899. december 13-án, amelyen a nemrég létrehozott klubba beolvadt a „Team Anglés”, azaz az „Angol Klub”. 1899. februártól ő volt a „Team Anglés” elnöke, miután elődjének, Ernest Wittynek el kellett hagynia Barcelonát, s családi okok miatt Manilába kellett utaznia.

William Parsons – testvérével együtt -, azon 20 sportember közé tartozott, aki megalapította a barcelonai Királyi Teniszklubot („Reial Club de Tenis Barcelona”).

Soha nem játszott az FC Barcelona színeiben egyetlen meccset sem.

Bartomeu Terrades i Brutau

1874-ben Bartomeu Terrades i Mont és d’Ángela Brutau i Manent gyermekeként született a későbbi elnök; három nővére volt: Águeda, Maria Rosa és Josepa. Anyai részről a család jóval tehetősebb volt: Sabadell-ben jól menő textilgyáruk volt, ahol hamarosan Bartomeu is dolgozni kezdett. A vállalkozást anyai nagyanyjától, Buenaventura Brutautól örökölte a család. A textilgyár barcelonai gyáregységei a carrer d’Aragón voltak, a Montcada és a Sant Jaume de Llierca utcák között voltak. A textilgyárak mellett az ipar más területén is voltak érdekeltségeik: 1911-ben úttörőnek számítva építőipari vállalatot hoztak létre Sabadell-ben „La Electricidad S.A.” néven.
Az ifjú Bartomeut a szülei külföldre küldték tanulni: Franciaországban (Mulhouse, Roubaix, Lille) és Svájcban (Winterthur) ismerkedett meg a gazdasági ismeretekkel. Franciaországban ismerkedett meg a labdarúgással, s tanult meg magas szinten francia, angol és német nyelven beszélni. Miután tanulmányairól hazatért feleségül vette Pilar Soler Juliát, dr. Joan Soler Juliá lánytestvérét, aki majd Josep Sunyol elnöksége idején a klub alelnöke lesz, majd a polgárháború után a Klub igazgatótanácsának elnöke. Bartomeu Terrades-nek és feleségének tíz gyermeke született.

Részese volt az FC Barcelona első hivatalos meccsének, s összesen 31 meccsen lépett pályára, amiken egyetlen gólt ért el: 1901-ben egy Gimnástic Tarragona elleni találkozón. 1903-ban vonult vissza a játéktól. Tagja volt a Klub első igazgatóságának (Junta Directíva), mint pénztáros.

1901. április 25-én lemondott Walter Wild a Klub elnöki tisztségéről, s a klubtagok őt választották meg Wold utódjának. Terrades volt az FC Barcelona második elnöke, egyben az első katalán nemzetiségű Presidente. Az elnöki tisztet 1902. szeptember 5-ig töltötte be. Az igazgatótanácsnak egészen 1904-ig tagja maradt, 1904-05-ben pedig a Klub alelnöke volt.
Bizalmas barátja volt Joan Gampernek és Wittynek is. 1905-ben elhagyta a Klubot, és 1912 után elvesztette érdeklődését a labdarúgás iránt. A professzionális szellemű játékosok alkalmazásával nem értett egyet, mert azt vallotta, hogy az anyagiak előtérbe kerülésével a Klub elveszti azt a szellemet, amelyben fogant. S ebben nem értett egyet Joan Gamperrel sem, aki viszont támogatta a professzionális futballisták alkalmazását.

Az alakuló Klubot anyagilag is bőkezűen támogatta: 1901-ben 1400 pezetával járult hozzá a működéséhez, ami hatalmas összegnek számított a XX. század elején: 700 havi tagsági díjnak megfelelő összeg volt. Ezt az összeget a Horta területén található üres telek megvételére használták fel, miután a csapatnak el kellett hagynia a Hotel Casanovasszal szemben levő területet, s új pálya után kellett néznie. Elnöksége alatt jött létre hivatalosan az FC Barcelona második és harmadik csapata, ami azt jelentette, hogy jelentősen megnövekedett a pártoló tagok és a játékosok száma, amihez legjobban Lluís d’Ossó ragaszkodott.

Elnöksége alatt nyerte meg a Klub első trófeáját: 1902-ben a Copa Macayát, ami különös hajtóerővel hatott az újonnan alapított Klubra. Azt jelentette a tagok és a labdarúgók számára, hogy jó úton járnak.

Terrades nemcsak a Klubon hagyta ott a keze nyomát, hanem Barcelona városára is lenyűgöző örökséget hagyott.  Édesapja halála után hatalmas földdarabot vásárolt, amin egy impozáns épületegyüttest terveztetett és építtetett a kor egyik ünnepelt katalán építészével, Josep Puig i Cadafalch-sal. Az épületet a három nővére és azok családjai számára építtette. Az épület a Casa Terrades vagy a Casa de les Punxes néven ismert és látható ma is az Avinguda Diagonal 420. szám alatt. 1903 és 1905 között épült, s külsőre úgy néz ki, mintha egy középkori vár lenne, a külső stílusjegyek az európai gótikus stílusra hasonlítanak leginkább. A carrer de Rossello felőli homlokzaton egy stilizált történelmi eseményt örökített meg Cadafalch, mégpedig Szent György és a sárkány harcát. A stilizált képsor felett a felirat: „Katalónia védőszentje adja vissza a szabadságunkat”. Egy korabeli spanyol politikus, bizonyos Alejandro Lerroux így vélekedett a Casa Terrades stilizált képéről és feliratáról: „Ez az épület bűncselekmény a spanyol nemzet ellen”. A politikus személye és neve elenyészett a történelem süllyesztőjében, a Casa Terrades viszont áll, és Barcelona egyik látványossága. Az épület és annak stilizált képe túlélte a Franco-diktatúrát is.

Így kezdődött hát a Blaugrana történelme. Amikor Joan Gamper közzétette a hirdetést ama bizonyos napon és újságban, még nem gondolhatta, hogy egy hatalmas Klub – mondhatni intézmény – alapjait rakta le. Az „elvetett mag” azonban gyökeret vert Katalónia szent földjébe, hogy aztán szárba szökkenjen, s évről-évre bő termést hozzon. Az évtizedek viharait, diktatúrákat, elnyomatást, megvetést túlélve virágzik az FC Barcelona, hűen az alapítók akaratához. Azt gondolom, s mondhatom ezt minden Barça-szurkoló nevében, hogy Gamper, Terrades és társai büszkék lehetnek azon eredményekre, sikerekre, társadalmi szerepre, amit a gránátvörös-kék egyesület betölt. Reméljük, még hosszú évtizedeken keresztül csodálhatjuk e mű sikeres működését, eredményességét és elvhű szerepvállalását a katalán közéletben.

SOM I SEREM!