Szerda este sor került a Spanyol Szuperkupa idei kiírásának első elődöntőjére, ami nem csak egy szokványos meccs volt, hanem egy El Clásico. Előzetesen mindenki sima Real-győzelmet várt, de mennyire nem volt ez sima. A Barça ugyan hosszabbításban alulmaradt, de azt gondolom mindenki büszke lehet a srácokra, küzdésből jelesre vizsgáztak. Fati góllal tért vissza, Pedri újra pályán volt, és Ferrán Torres is debütált. Értékelés!
A meccs előtti napon kaptunk egyből két jó hírt is. Miszerint Pedri és Ferrán Torres is elutazhat a csapat után Szaúd-Arábiába, ugyanis negatív lett a covid-tesztjük. De nemcsak ők álltak újra Xavi rendelkezésére, hanem Araújo, Ansu Fati és Frenkie de Jong is felépült a sérüléseikből. Ezzel Xavi variációs lehetőségei nagy mértékben nőttek, ami már meg is látszott a kezdőcsapaton. Ferrán Torres azonnal a kezdőben találta magát.
FC Barcelona: ter Stegen – Dani Alves, Araújo, Piqué, Jordi Alba – Frenkie de Jong, Busquets, Gavi – Ferrán, Luuk de Jong, Dembélé.
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Militão, Nacho, Mendy – Modrić, Casemiro, Kroos – Asensio, Benzema, Vinícius Jr.
Elég intenzív iramban kezdődött a találkozó, de az első percekben a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. Kósza próbálkozásai ugyan voltak a Real Madridnak, de ter Stegennek csak a 12. percben kellett beavatkoznia a zseniális formában játszó Vinícius Jr. lövésénél. A „Blancók” kontrái tartogatták a legnagyobb esélyt a gólszerzésre, de a gól mégsem egy ilyen szituációból született… A 25. percben Busquets vesztett nagyon amatőr módon labdát a középpályán, Benzema megszerezte azt, Viníciushoz továbbított, a brazil szélső Araújo szorításában is kapura lőtt, sőt kapuba. 1-0 volt ezzel tehát a Real javára. A gól után megélénkült a Barcelona játéka, mi vettük át a játék irányítását, és egyre több helyzetet sikerült is kidolgozni. Elsősorban Luuk de Jong révén, több alkalommal is fejjel veszélyeztette Courtois kapuját, de a madridiak kapusa könnyedén állta a sarat. A 42. percben viszont már ő is tehetetlen volt. Dembélé rossz beadását Éder Militão próbálta meg tisztázni, de pechjére Luuk de Jong lábát találta el a labdával, ami onnan a kapufa segítségével begurult a kapuba. Szerencsés találat volt, meg kell hagyni, de azt gondolom, hogy ennyi járt. A félidőben már nem változott az állás, 1-1-es eredménnyel vonulhattak a 15 perces pihenőre Xavi és Carlo Ancelotti tanítványai.
A második félidőre már nem jött ki a Barcelona oldaláról Frenkie de Jong, őt a több, mint három hónap után pályára lépő Pedri váltotta. Ferrán Torres is úgy néz ki, hogy egyelőre csak egy félidőt bírt, az ő helyére Abde Ezzalzouli érkezett. A frissen beállt Pedri előtt adódott az első komolyabb helyzet, tőle szokatlan módon távoli kísérlettel próbálkozott, nem is sokat tévesztett. Az 51. percben Dani Alves sárgát kapott Vinícius felrúgásáért, ez volt a meccs 2. sárgája, mert az első félidőben Ferrán is kapott egyet. Összességében elmondhatjuk, hogy ezt a játékrészt többnyire a Barcelona uralta, és alkalmanként a Real Madrid fölé tudtunk kerekedni játékban. A 66. percben Ansu Fati is visszatért sérülése után, a gólszerző Luuk de Jong hagyta el a pályát. Aztán ezt követően Benzema pillanatai következtek. Előbb kapufát lőtt, majd a 72. percben az első próbálkozását még bravúrral fogta ter Stegen, de a kipattanó nem hozzánk került vissza, és a középre lőtt labdát öt méterről az üres kapuba lőtte Benzema. A 78. percben Xavi kockáztatott, lejött Dani Alves és Gavi a pályáról, a helyükre Memphis és Nico érkeztek. A hajrában sikerült másodszorra is egyenlíteni. Dembélé végzett el egy szögletet kicsiben, Jordi Alba középre ívelt, a labdára Ansu Fati érkezett a legjobb ütemben Militãot megelőzve, és becsúsztatta Courtois kapujába az egyenlítő találatot. Ezzel hosszabbításra mentve a találkozót.
A 2×15 perc nem indult a legjobban, hogy finoman fogalmazzak. A 98. percben lekontráztak minket a madridiak egy Dembélé által elvesztett labda után, egészen hihetetlen módon 5vs2-ben vezethették kapura a labdát, nem is hibáztak, Fede Valverde góljával újra megszerezték a vezetést. A 100. percben Courtoist tettük próbára kétszer is, Busquets majd Dembélé lövését védte a belga hálóőr. Xavi hatodik cserelehetőségét is kihasználta, Ferrán Jutglà váltotta Abdét az utolsó 10 percre. Az utolsó utáni pillanatban, a 120+1. percben Ansu Fati ollózásból majdnem kiegyenlített, de a hangsúly a majdnem szócskán van sajnos… A meccset így 3-2 arányban a Real Madrid nyerte, a fináléban pedig az Athletic Bilbao csapatával mérkőznek meg a trófeáért. De mi sem lehetünk csalódottak, ilyen játékkal ki lehet kapni, rég nem látott jó játékot láthattunk Fatiéktól, erre mindenképp lehet építeni a továbbiakban, sőt kell is!
A mérkőzés legjobbja: Ronald Araújo
A találkozó értékelése:
Kezdjük legelölről. ter Stegen véleményem szerint jó meccsen van túl, a gólokról nem tehetett, egy-két nagy védése még így is akadt. A védelemből Jordi Alba egy gólpasszal jeleskedett, látni voltak rajta a fejlődés jelei az előző meccsén látottakhoz képest, szerintem különösebb panaszunk nem lehetett rá ezen az estén. Gerard Piqué – mint azt korábban is említettem – eléggé összekapta magát mostanában, és ez a Clásicón is így volt. Nagy hibája nem volt, egy-két szitunál helyezkedhetett volna jobban, de ezen kívül korrekt kis meccsen van túl. Társa a védelem tengelyében Araújo volt, aki nálam a „MOTM” lett ezen az estén. Öt nappal kézműtétje után pályán volt úgy, hogy két csavarral a kezében futballozott. Mi ez, ha nem elhivatottság? A meccsen végig küzdőtt, hajtott, ment előre, rajta egész biztosan nem múlt semmi. A jobbhátvéd posztján Dani Alves egy gyenge közepes meccsen van túl. 38 évesen már talán sok neki az ilyen fajta iram, Viníciusszal nem nagyon tudott mit kezdeni, de amilyen formában van Vini, ez maximálisan érthető. Cseréje indokolt volt, reméljük a következő meccsre jobban felszívja magát. A középpályán a leggyengébb láncszem nálam Sergio Busquets volt, akinek a hibája nagyon sokba került, mellesleg a védők mögé való beindításokat sem érzi már minimális szinten sem, de csak azért is próbálkozik… A hibája után valamelyest feljavult, azonban engem továbbra sem győzött meg arról, hogy milyen szempontok alapján van stabil helye a kezdő 11-ben. Gavi szerintem egy visszafogott meccsen van túl, a keménységét nem veszítette el, ezt azért elmondhatjuk, nem tudott kiemelkedni, de azt nem mondhatjuk, hogy rossz meccset játszott. Frenkie de Jongnak 45 perc jutott, és teljesen beleszürkült a játékba. Mihamarabb megoldást kellene találni a helyzetére, mert ez így nagyon nincs rendben, ezerszer több van benne. A három támadó közül Ferrán Torres konkrétan semmit nem tudott hozzátenni a játékhoz. Sokat hagyott ki, formán kívül van, covidos is volt, a közeg is új, a csapattársak nagy része is… Szóval türelem, jó lesz ez, egyre jobb, inkább úgy fogalmazok. Nagy erősítés lesz a csapatnak. Luuk de Jong 2022-ben elképesztő formának örvend. Három meccs alatt 3 gólt szerzett. Az önbizalma nagyon a helyén van, lehet, hogy mégiscsak meg kellene őt tartani a szezon végéig? Aztán ott van még Dembélé, aki jó meccset játszott, folyamatosan benne volt a veszély, de lőni egyszerűen nem tud. A lövéseinél az a kérdés, hogy hány méterrel megy fölé vagy mellé a labda. Ha ezen tudna javítani, akkor egy rossz szavam nem lenne rá, de ez így nálam kevés. Hiába játszik át 1-2-3 embert, ha semmire nem megyünk vele…
A cserék közül Abde nem tudott érvényesülni Mendy mellett, a fiatal szélső is formán kívül játszik véleményem szerint, nem tud nagy befolyással lenni a játék képére jelen pillanatban, Xavi le is cserélte őt a hosszabbításban. Pedri jól szállt be a mérkőzésbe, hozott változást a középpályára, de engem nagyon zavart, hogy minden második passza pontatlan volt. Ha visszanyeri a formáját, újra villogni fog, ebben biztos vagyok. Ansu Fati elképesztő hatékony a kapu előtt. Ő is közel 2 hónapot hagyott ki, mégis a beállása után egyből veszélyesebb lett a csapat támadójátéka. Gólja mellett az a 121. perces ollozás ha bemegy, mennybe mehetett volna, de semmi baj, ez így is több, mint jó teljesítmény volt tőle. Nem úgy Memphistől, akivel nem tudom, mi van. Konkrétan jó megmozdulás alig érkezik tőle, kapura teljességgel veszélytelen, és mintha nem is venné 100%-ban komolyan ezt az egészet. A kezdőcsapatban egyértelműen nincs helye jelenlegi állapotában. Nico González beállt a 78. percben, és sem lefelé, sem felfelé nem tudott kiemelkedni, teljesen átlagos meccsen van túl. Ferrán Jutglà pedig abban a 10 percben, amit kapott örült, ha labdához ért.
Vezetőedző:
Xavi Hernández: Egyedül azt nem értem, Busquets milyen észérvek alapján játszotta végig mind a 120 percet, de ezen kívül minden döntésével maximálisan azonosulni tudok. A csapat játéka tetszett, visszatértek az alapemberek, most már sokkal nagyobbak a variációs lehetőségei. Mutasd meg Maestro, hogy ezzel a csapattal rengeteg mindent el lehet érni!
Végszó:
Szomorkodásra semmi ok, mi így is győztesként hagytuk el a pályát. A végeredmény szerintem most másodlagos. A Real Madrid per pillanat jobb csapat nálunk, de ezt a különbséget Xaviék eltüntették ezen a meccsen. A döntőt mi a tévéből nézzük majd, de cserébe több idő marad felkészülni a január 20-i Athletic Bilbao elleni Király Kupa nyolcaddöntőre. Egy meccsen bármi lehet, de nagyon bízom benne, hogy összejön a továbbjutás.
Visca el Barça!
Visca Catalunya!